Vörösrozsda tünetei a leveleken-NapiKép 2023.06.07.
Kárkép - 2023.06.07
Vörösrozsda tünetei a leveleken, valamint fertőzése miatt bekövetkező tömeges levélelhalás egy búzatáblán.
Ebben a rendkívül "gombás", azaz gombafertőzésekben bővelkedő évjáratban a búzatáblákon már a sárgarozsdánál is megtapasztalhattuk a lombozat ilyen mértékű pusztulását. Ezért, mielőtt messziről nézve szépnek látva egy búzatáblát, megtennénk a termésre vonatkozó -optimista- becslésünket, nézzük azt meg közelebbről. Az is előfordulhat, hogy alig fogunk találni a növényeken ép leveleket, aktívan fotoszintetizáló felületet. Ennek hiánya komoly hatással van a szemkitelésre, amelynek következménye a termés mennyiségének (ezermagtömeg, hektoliter-súly) és annak minőségének (az összes fontos minőségi paraméter) drasztikus romlása lehet.
Az őszi búzát három rozsdabetegség fenyegeti, a vörös- vagy levérozsda, a sárga- vagy pelyvarozsda, valamint a fekete- vagy szárrozsda. A háromból kettő megvolt az idén, már csak az kellene, hogy a harmadik, a feketerozsda is beköszönjön. A jelenlegi környezeti körülmények, a meleg, csapadékos és párás időjárás mellett ugyanis egyáltalán nem lehet kizárni, hogy megjelenjen ez a melegigényes gombabetegség is. Amelyik, tegyük hozzá, a három rozsda közül a legnagyobb károkat képes okozni! Viszont, ha meg is jelenne, talán nagy károkozásra már nem lenne képes, rövidesen lejár a búzák ideje.
Címkék: őszi búza, rozsdabetegségek, vörös rozsda
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára