Megjelent a méhészeti ágazat állatjóléti támogatását célzó pályázat
Támogatások - 2022.06.07
Az Agrárminisztérium 10 milliárd forint keretösszeggel meghirdette a méhek állatjóléti támogatását – jelentette be Nagy István tárcavezető.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az új vidékfejlesztési intézkedés bevezetésével a tárca segíteni kívánja a méhészeti ágazat hatékonyságának növelését, az állatjóléti feltételek javítását és ezen keresztül a méhek egészségügyi problémáinak megelőzését. Hozzátette, a támogatási konstrukció kizárólag a nyilvántartásban szereplő méhészek számára lesz elérhető. Különösen fontos feltétel, hogy az igénylő a támogatási kérelem beadását megelőzően, legalább 3 éve a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló rendeletben bejelentett és nyilvántartott méh-tenyészettel rendelkezzen. A felhívás alapján támogatott tevékenység betartásáért – így a méhcsaládonként évente egy alkalommal 4 kg méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért - 15 eurónak megfelelő forintösszeg/méhcsalád/év támogatásban részesülhetnek az érintettek – emelte ki Nagy István.
A miniszter kitért arra is, hogy a támogatás kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 01-től 2024. december 31-ig tart. A kérelmek benyújtására 2022. június 20. és 2022. július 19. között van lehetőség.
A pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Pixabay
Címkék: támogatás, méh, méhészet, állatjóléti támogatás
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...