Megjelent a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházásokat támogató pályázati felhívás
Támogatások - 2021.10.20
Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A kiírás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, illetve kiküszöbölése a gyümölcstermelésben. Csak idén közel 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, ami óriási termeléskiesést és bevételcsökkenést jelent a gazdálkodók számára, ez ellen fel kell lépni minden eszközzel.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhívás révén támogatni kívánják a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközöket, berendezéseket és technológiát, például a rögzített vagy mobil légkeverő berendezés, az autonóm hőtermelő berendezés vagy a vontatott hőtermelő gép beszerzését és telepítését. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 80%-a lehet - hangsúlyozta Nagy István.
A támogatási kérelmek benyújtására 2021. november 17-től lesz lehetőség.
A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Pixabay
Címkék: támogatás, fagykár
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Aszálystratégiák (2. rész) – Gyakorlati megoldások aszályban