
Elindult a kistelepülési boltfejlesztés – akár takarmány is kapható lesz?
Támogatások - 2021.04.24
Április 12-től lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány kistelepülési boltok létestését, fejlesztését támogatja a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár közlése szerint a keretre azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek olyan településen működtetnek, illetve létesítenének üzletet, ahol a lélekszám nem haladja meg a kétezret – áll az MTI hírében. Egy-egy üzlet esetében a vissza nem térítendő támogatás mértéke elérheti a 70 millió forintot, illetve egy több üzletet működtető vállalkozás akár 1,8 millió eurónak megfelelő összeget is elnyerhet.
Magyarországon 2379, kétezernél alacsonyabb lélekszámú település található; közülük 300-ban egyáltalán nem működik üzlet, és a többi is a megmaradásért küzd, hiszen nehezen veszi fel a versenyt a multikkal. Ebben a helyzetben egyaránt lehet támogatást elnyerni boltok létesítésére és fejlesztésére. Ingatlanvásárlása maximum 5 millió forint, illetve 50 százalékos támogatás adható.
Boltok korszerűsítésére legfeljebb 50 millió forintot, illetve 80 százalékos mértékű támogatást, eszközbeszerzésre pedig maximum 12 millió forintot, illetve 75 százalékos mértékű támogatást lehet kapni. Ugyanakkor bértámogatásként a munkáltatói járulékkal megegyező összeg adható öt évre.
Pályázati feltétel, hogy az igénylőnek öt évre vállalnia kell az üzemeltetés fenntartását, illetve ösztönözni kívánják az alapvető cikkek árusításán túl egyéb szolgáltatások működtetését is, például vény nélküli gyógyszerek forgalmazását, a postai szolgáltatást, továbbá mezőgazdasági termékek, például takarmány értékesítését.
A kormánybiztos arról is szólt, hogy a támogatási összeg akár ezer üzlet fejlesztésére, létesítésére is elegendő lehet. Az előzetes igényfelmérés során több mint ezer településről, több mint 1100 üzemeltető jelezte érdeklődését. A pályázatokat június 11-ig lehet eljuttatni a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül, a nir.bgazrt.hu webcímen elérhető honlapon.
Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio
Forrás: MTI, Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Címkék: támogatás, pályázat, program, fejlesztés, falu, bolt
Ha bolond, ne szedjék le: innen ismerhető fel a májusi pereszke

Kiderült, hogy melyek a legfinomabb debrecenik

Kalászfuzáriózis és sárgarozsda fertőzésének fokozott ...

Kötelesek letakarítani a felhordott sarat az útról a ...

Hogyan védekezzünk jól a kalászfuzáriózissal szemben?

Hoppá: ez most a legnépszerűbb mezőgépmárka a németeknél

Csemegekukorica és zöldborsó: ború jöhet, sőt égszakadás

16 éveseket még nem kellene traktorkormány mögé ültetni – vita ...

Bőven terem a dinnye, jelenleg 115 forint kilója a földről eladva ...
