A kormány újabb forrást biztosít a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére
Támogatások - 2026.03.03
A korábbi kiemelkedő érdeklődésre tekintettel az agrártárca újra meghirdeti a kis üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelőnek minősülő vállalkozások fejlesztésére kiírt pályázatát, amelynek keretösszege 15 milliárd forint – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A felhívás célja a legkisebb gazdálkodók jövedelemszerző képességének erősítése.
A tárcavezető hangsúlyozta, a most induló felhívás keretében legfeljebb 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető mezőgazdasági beruházások megvalósítására. Ez a pályázat lehetőséget biztosít arra is, hogy azok a termelők, akik a korábbi kiírás során még nem feleltek meg a feltételeknek, vagy támogatási kérelmük elutasításra került, ismét benyújthassák pályázataikat. Erre 2026. június 18-tól nyílik lehetőség. A támogatási lehetőséggel azok az őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók, valamint szociális szövetkezetek élhetnek, amelyeknek üzemmérete megfelel a kiírásban szereplő feltételeknek – tette hozzá.
Kifejtette, a korábbi, hasonló célú pályázatra tavaly összesen 1604 kérelem érkezett be, az eddigi döntések eredményeként pedig már 556 gazdálkodó részesült csaknem 5 milliárd forint összegű támogatásban. Ne feledjük azt sem, hogy az elbírálás folyamatosan zajlik. A program újbóli meghirdetését a nagy érdeklődés, valamint a kisüzemek élelmiszer-önellátásban és környezeti fenntarthatóságban betöltött szerepe indokolta – emelte ki Nagy István.
Címkék: támogatás, pályázat
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
Amikor a befektetés termésben térül meg…
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
Zöldtrágyázás a biokertben: Így javítsd a talajt kemikáliák ...
Terjed a vegyszermentes gyomirtás a sárgarépa termesztésében
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
„Az üres kalász fenn tartja fejét, a teli fejet hajt Isten előtt”