Agrárvállalkozásokat is segít - Több mint 100 település külterületi útfejlesztését támogatja a kormány
Támogatások - 2025.12.03
A vidéken működő vállalkozások és az ott élők számára kiemelt jelentőségű, hogy külterületeik is jól megközelíthetőek legyenek, ezt pedig az Agrárminisztérium is támogatja. A „Külterületi utak fejlesztése” című felhívás által első körben több mint száz vidéki önkormányzat külterületi útfejlesztésének finanszírozására kerülhet sor 8,4 milliárd forint összegben – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, a külterületeken élők számára a megfelelő infrastruktúra kiépítése nemcsak a földrajzi mobilitást segíti, hanem közvetlenül hozzájárul ahhoz is, hogy a vidéki lakosság biztonságosan és kiszámíthatóan érhesse el a szükséges szolgáltatásokat, ezáltal javítva az életminőséget.
Nagy István emlékeztetett, hogy a korábbi időszak Vidékfejlesztési Programjának egyik legnépszerűbb intézkedése volt a külterületi helyi közutak fejlesztésére meghirdetett két felhívás, melyek keretében együttesen 1668 kérelmet támogatott az Agrárminisztérium. Ezek esetében a Magyar Államkincstár több mint 140 milliárd forintot folyósított, a forrásoknak köszönhetően pedig összesen 2500 kilométernyi út újult meg országszerte.
Az agrártárca a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében is fontosnak tartotta, hogy ismét lehetőséget teremtsen az önkormányzatok számára az ilyen jellegű fejlesztésekre. A korábbi intézkedések folytatásaként ezért idén is meghirdette a „Külterületi utak fejlesztése” című pályázati felhívást, melyre 983 kérelem érkezett 98 milliárdos igénnyel. A felhívás keretében egyéni projektenként akár 150 millió forint finanszírozási összeghez is juthatnak a 10 ezer fő alatti lakosságszámmal rendelkező önkormányzatok – ismertette a miniszter.
A tárcavezető elmondta, hogy forrásátcsoportosításokkal az Agrárminisztérium megteremtette a lehetőségét annak, hogy minden, a formai előírásoknak megfelelő és a felhívásban foglalt minimum ponthatárt elérő kérelmet támogatásban tudjanak részesíteni.
Címkék: támogatás
A tápkultivátor a profik eszköze!
A prémium búza útja az egészségig – szakmai napnak adott otthont a ...
Magyarország ismét mentes a magas patogenitású ...
Magyar Paradicsom Napja és Hajtatási Expo 2026 (június 2., ...
Több vármegyében is megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Ízek, illatok, harmónia: Így hozhatod létre a saját ...
A vármegyék többségében a tavaszi munkák a végéhez közelednek
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
Borsótermesztés új alapokon – jövőbemutató fajták és innovatív ...
A rózsa gondozása nyáron: Így marad a rózsa a kert királynője a ...