Pályázati felhívással segíti az agrártárca a dísznövényeket árusító kisvállalkozásokat
Támogatások - 2024.04.05
A dísznövények és virágok kereskedelmével foglalkozó kisvállalkozások fejlesztéseinek megvalósítását 1,6 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívással kívánja segíteni az Agrárminisztérium - jelentette be Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a TulipGarden Balaton díszkertészeti szezonnyitó eseményén.
Feldman Zsolt ismertette, hogy azokat a támogatási konstrukciókat, amelyek segítették a gyümölcsöt és zöldséget termesztő kertészeteket gépek vagy technológia beszerzésben, illetve beruházás megvalósításában, az Agrárminisztérium már az elmúlt években is elérhetővé tette a díszkertésztek számára is.

Az államtitkár jelezte, hogy az ágazatban ugyanakkor fontos szerepet töltenek be a virágokat és a dísznövényeket értékesítő kisvállalkozások, hiszen ők juttatják el a terméket a fogyasztókhoz. Az agrártárca elkötelezett támogatásuk mellett, a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervébe új elemként került beépítésre a 40%-nál alacsonyabb mezőgazdasági vagy 50%-nál alacsonyabb erdőgazdálkodási árbevétellel rendelkező, díszkertészeti kisvállalkozások támogatását célzó intézkedés. Az érintettek hamarosan 1,6 milliárd keretösszegű forrásra pályázhatnak. A támogatási lehetőségek a dísznövény-kereskedelemhez vagy zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó tevékenységekre terjednek ki. Lehet majd pályázni épületek létrehozására, fejlesztésére, korszerűsítésére, de támogatott lesz a dísznövény-kereskedelemhez és zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó új gépek és eszközök, technológiák vásárlása, vagy éppen az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása.
A szőlősgyöröki TulipGarden innovatív és látványos példája annak, hogy egy egyébként korábban alig hasznosított területen miként teremthető érték - jegyezte meg az Feldman Zsolt, aki szerint kis területen nagy hozzáadott érték elérése jó ötlettel, más mezőgazdasági termelőnek is lehetőséget jelenthet a több lábon állás megvalósításában, gazdasága jövedelmezőségének fenntartásában.
Mátrai Zoltán, a TulipGarden tulajdonos-alapítója elmondta, hogy az első TulipGarden 2019-ban nyitott Szőlősgyörökön, mostanra 10 helyszínre bővült a "szedd magad" koncepción alapuló franchise rendszer virágoskertjeinek a száma. Tulipános kertenként több tízezer hagymát ültetnek el, ezzel akár félmillió szál is virágozhat.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Fekete István
Címkék: támogatás, pályázat, virág, dísznövények
Megfelelő szerves savakkal valóban lehetséges! – Az ’AB’ ...
Talajvédő-környezetkímélő talajművelés
Jön az új ÉLIP pályázat! – Hatalmas lehetőség az élelmiszeripari ...
Kedvezőbb feltételekkel juthatnak lakáshitelhez az ...
Hatékonyságnövelés és fenntarthatóság a ...
Digitális átállás könnyedén? Frissen végzett precíziós ...
150 millió dolláros fejlesztéssel érkezik az új svájci ...
Iránymutatás a tonnákban mérhető pluszterméshez: gazdaságos ...
Kukoricáznak velünk a lengyelek – Együttműködés, ...
A szűkülő vetésforgó veszélyei – Óvatosság, gondosság az ...