Ébrednek a talajlakó kártevők

A védekezés nehézkes, mert sok esetben rejtett életmódot élnek

A talajok igen nagyszámú állatfaj számára jelentenek élőhelyet. Ezek között, csakúgy mint a talaj felszínén, egyaránt találunk hasznos, a termelés szempontjából közömbös és káros fajokat is. Az utóbbiak elleni védekezés – részben mert nem látjuk őket, részben a talaj, mint közeg sajátságai miatt – gondot jelenthet a gazdálkodók számára.

Pajorok és drótférgek

A talán legismertebb talajlakó kártevők a cserebogarak pajorjai. A cserebogarak (Melolonthidae – cserebogárfélék családja) látványosabb, nagyobb termetű fajait, mint például a májusi, az erdei vagy a kalló-cserebogarat sokan ismerik, hisz rajzásuk, különösen a májusi cserebogár esetén igen látványos.

Ezeknek az úgynevezett nagy cserebogaraknak a pajorjai – az imágók lomblakó életmódjának megfelelően – leginkább fásszárúak jelenlétében, azaz csemetekertekben és gyümölcsösökben érnek el nagyobb egyedsűrűséget. Itt a gyökérzeten jelentős kárt, akár a kis fák pusztulását is okozhatják. Mivel 3-4 éves fejlődésük kezdetén a lárvák korhadékevők, a kártétel a nagyobb, utolsó éves lárvák jelenlétéhez köthető. Szántóföldi körülmények között az inkább nyílt élőhelyekhez köthető szipolyok, azaz az Anisoplia (Rutelidae – szipolyfélék család-ja) fajok pajorjai lehetnek jelentősek. Bár ezek fejlődése rövidebb, általában kétéves, nagyobb tömegességük miatt fontosak lehetnek, különösen kis tőszámú kapás kultúrákban.

A pajorokhoz hasonlóan hosszú fejlődésű talajlakó lárvák a pattanóbogarak (Elateridae) drótférgei is. A lárva 3-4 éves fejlődése alatt mindvégig biofág, azaz élő növényi részekkel táplálkozik. A kora tavaszi időszakban a csírázó magvakat, csíranövényt rágva okoz tőszámvesztést, míg később a lárvák a lédús föld alatti növényrészekbe (hagymákba, gumókba, karógyökerekbe) húzódnak.

drótféreglárva

Agriotes sp. drótféreglárva kártétele csírázó kukoricán

A pajorokkal ellentétben, amelyek 
a jól átszellőzött, laza talajokat kedvelik, a nedvesebb talajokban érzik igazán jól magukat. Szántóföldi körülmények között a kis, vagy más néven fűpattanók (az Agriotes nemzetség fajai) lehetnek jelentősek. A nemzetség fajainak aránya szántóföldeken igen nagy, tíz talajlakó drótféregből 8-9 ebbe a nemzetségbe tartozik. Leggyakoribb fajaik a réti- (A. sputator) és a mezei pattanó 
(A. ustulatus), ezek országosan elterjedtek, míg a sziki pattanó (A. rufipalpis) az alföld keleti részének igen tömeges faja.

Egyéb talajlakó kártevők

A talajban az említett lárvatípusokon kívül számos kártevő lárva, például a gyászbogarak (Tenebrionoidae) áldrótférgei, 
a különböző rövid ormányú ormányosbogarak (Curculionidae), azaz a barkók kukacai, a legyek (Diptera), például a viráglégyfélék (Anthonomiidae) csírakárosító fajainak (például Pegomya sp. és Delia sp.) nyűvei és számos levélbogár faj talajlakó lárvája is kisebb-nagyobb szerephez juthat. Utóbbiak közül mindenképp kiemelendő a kukorica egyik legjelentősebb kártevőjének, az amerikai kukoricabogárnak (Diabrotica virgifera) a lárvája, amely az áttelelő petékből tavasszal kikelve károsítja a kukorica gyökérzetét, nem kis fejfájást okozva a gazdálkodóknak.

Bár nem mélyen a talajban, de szintén talajhoz kötötten jelennek meg egyes bagolylepke fajok (Noctuidae) talajlakó lárvái is, azaz a mocskospajorok. A Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézetében működő fénycsapda 1970-től gyűjtött adatai alapján közülük a vetési és a felkiáltójeles bagolylepke (Agrotis segetum és 
A. exclamationis) a legtömegesebb. Ezeknek a kétnemzedékes fajoknak a kártételére először nyár elején, majd egy újabb nyár végi-ősz eleji időszakban kell számítani a legkülönbözőbb, ekkor lábon álló kultúrákban.

A kártevők felsorolását hosszan folytathatnánk olyan kevésbé jelentős fajokkal, mint a lótücsök (Gryllotaplpa gryllotalpa) és egyéb tücsökfajok (például Gryllus desertus), vagy a kertészeti körülmények között esetleg jelentőssé váló fonálféreg (Nematoda) fajok, de erre egy rövid cikkben nincs lehetőség.

Védekezés

Mint a talajban, talajszinten károsító rovarok bemutatásából látható, rendszertani hovatartozásukat, életciklusukat, tápnövényeiket tekintve egymástól sok tekintetben különböző fajokról van szó, melyeket a károsítás helye köt össze. Ennek megfelelően a veszélyeztetett növények körében, az agrotechnikai és kémiai védekezés eszközeiben jelentős eltérések lehetnek.

A kukoricabogár kifejezetten kukoricához kötődik, imágói elsődlegesen, a lárvák pedig kizárólag a kukoricán táplálkoznak, és a tojásrakás is zömmel a kukoricatáblákon történik. A kártevő specializáltságából adódóan a vetésváltás hatékony agrotechnikai eszköz védekezésben.

Kukoricabogár-lárva kártétele kukoricán

Kukoricabogár-lárva kártétele kukoricán

A sok tápnövényű drótférgek, pajorok és a talajszinten károsító mocskospajorok esetében a vetésváltás hatása nem enynyire markáns, de mégis bír jelentőség-gel. A kisebb tőszámon termesztett kapás kultúrák (például kukorica, napraforgó, cukorrépa) érzékenyebbek az azonos mértékű fertőzésre, mint a nagy csíraszámmal vetett kalászosok és a repce, ezért erősebb fertőzés esetén biztonságosabb ez utóbbiak vetése. Ugyanakkor azt is meg említeni, hogy ezek a fajok tojásrakáskor előnyben részesítik a növényezettel fedett területeket, így a sűrű állományok, gyepek, de akár a szántók gyomosabb foltjai is vonzók a számukra. Ennek megfelelően a gazdálkodónak lehetőleg gyommentesen kell tartania 
a vetéseket, ültetvényeket, illetve a tarlókat. A tarlók ápolására különösen érdemes odafigyelni, mert például a mezei pattanóbogár rajzása éppen a nyári időszakra esik. Emellett a tarló művelése során a sekélyen elhelyezett peték könnyebben kiszáradnak, nagyobb arányban fognak elpusztulni.

A pattanóbogár- és cserebogárfajok többéves fejlődésük meghatározó részét lárva állapotban a talajban töltik. A lárvafertőzés mértéke a talajból mintavételekkel becsülhető, és ennek alapján eldönthető, hogy milyen kultúrát érdemes vetni, illetve szükséges-e annak a vetőmagját rovarölő szerrel csávázni vagy talajfertőtlenítőt használni. A mintavételek kivitelezésekor figyeljünk arra, hogy késő ősztől kora tavaszig, valamint a nyári szárazabb periódusban a lárvák mélyebbre húzódnak, így mintavételre leginkább a tavasz és az ősz középső időszaka megfelelő. Ráadásul ezek a kártevők nem egyenletesen oszlanak el egy-egy táblán, hanem többnyire gócokban alakul ki olyan mértékű fertőzés, ami jelentős tőszámvesztést vagy az állomány erős károsodását okozza.".

Sok faj esetében lehetőség van az imágók egyedszámának felmérésére feromon-, illetve illatcsapdák segítségével. Igaz ez a kukoricabogárra, számos pattanóbogárfajra, a talajszinten károsító hernyók lepkéire is. Egyes fajok fénycsapdával is előre jelezhetők. Kukoricabogár esetében az így nyert információk adott táblán a szükséges védekezés alapját képezhetik, más esetekben (például pattanóbogaraknál) inkább egy kisebb tájegységre nézve adnak tájékoztatást, illetve a talajmintavétel szükségességére hívhatják fel figyelmet, de fogási adataik nem vonatkoztathatók közvetlenül egy konkrét táblán várható fertőzés mértékére.

A növényvédő szerek alkalmazása irányulhat közvetlenül a talajban károsító lárvák ellen, de a kezelések célozhatják a rajzó imágókat is. Ez utóbbiak elleni célzott kezelések jellemzőek a kukoricabogár, esetleg a cserebogarak esetében, ahol egyrészt a tojásrakás megelőzése a cél, másrészt maga az imágó is kártevőként lép fel.


A talajlakó kártevők elleni kémiai növényvédelmi eljárások a vetőmag inszekticides csávázása és a talajfertőtlenítés, a fertőzöttség mértékétől, a kártétel idejétől, az adott kultúra érzékenységétől függően.

A felhasználható talajfertőtlenítő szerek köre az elmúlt évtizedekben alaposan leszűkült. Jelenleg a foszforsav-észterek közé tartozó klórpirifosz és a piretroid típusú teflutrin, cipermetrin, lambda-cihalotrin engedélyezett több szántóföldi és kertészeti növényben. Ezek a hatóanyagok nem szívódnak fel a kultúrnövény gyökerén keresztül, hanem a vetőmag közvetlen közelébe adagolva, a talajban gázosodva vagy kontakt módon fejtik ki a hatásukat, ami a csírázás idejére és a fejlődés korai stádiumára terjed ki. Amelyik termék engedélyezett kukoricabogár lárvája ellen is, ott a hatást a magasabb dózis alkalmazásával lehet kinyújtani a kártevő keléséig.

A rovarölő szeres csávázás lehetőségei alaposan átalakultak az utóbbi években. A neonikotinoid típusú csávázószerek (tiametoxam, klotianidin, imidakloprid) felhasználási lehetősége szabadföldi kultúrákban megszűnt. E termékek felszívódó hatóanyagai talajlakó kártevők és korai lombkártevők ellen is védelmet nyújtottak. Pótlásuk nehézkes, több kultúrnövény (például a napraforgó) egyelőre rovarölő szeres csávázási lehetőség nélkül maradt. Vetőmag kezelésére jelenleg felhasználhatók (szabadföldi termesztéshez):

• 
a piretroidok közé tartozó teflutrin kukoricában és cukorrépában, a cipermetrin búzában, árpában,
• 
a neonikotinoidok közül a tialkoptid kukoricában,
• 
az antranil-diamid típusú ciantraniliprol káposztarepcében.

Szerző: Nagy Antal, 
Dávid István

Tags: kukoricabogár, pajor, drótféreg, talajlakó kártevők

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom