2025 a szántóföldi növényvédelemben – Történések és néhány tanulság

Ha elfogadjuk a mezőgazdaság egészére vonatkozó kitételt, hogy „nincs két egyforma év”, a növényvédelem terén ezt már inkább úgy kellene mondanunk, hogy „nincs két egyforma tábla”. A növényvédelmi problémák megjelenése ugyan nagyban függ az évjárati hatástól, de azokat legalább ennyire befolyásolják a konkrét terület tulajdonságai és előélete. A tábla fekvése, a talajtípus, a talajművelés módja, az elővetemény, a tápanyaggazdálkodás színvonala, a vetett fajta stb. mind-mind hozzátesz ahhoz, vagy éppen elvesz abból, amit sikeres növényvédelemnek nevezünk. Egy évjárati visszatekintés nem lehet más, csak általánosító, de attól a helyi viszonyoknak megfelelően jelentős eltérések is kialakulhattak.

Őszi kalászosok

Az őszi kalászosok termesztésének sikeressége az elmúlt szezonban nem a növényvédelmen múlott, bár adódtak rizikós időszakok, mégis inkább az időjárási viszonyok voltak a meghatározóak. Nem növényvédelmi kérdés ugyan, de meg kell említeni a későn érkező tavaszi fagyokat, amelyek hatása alól nem csupán a gyümölcsfélék nem tudták kivonni magukat, de egyes helyeken az őszi kalászosok sem. Ez a hideghatás, együttesen a korán kialakuló vízhiánnyal, olyan tömeges kalászelhaláshoz (1. kép) is vezethetett, ami már komoly hatással volt a termés mennyiségére. Az elhaló, kifehéredő kalászok, kalászrészek esetében hiába kerestünk volna növényvédelmi jellegű okokat, azok az erőteljes stresszhatás miatt, élettani alapon alakultak ki.

1. kép: Stresszhatás miatti tömeges kalászelhalás

Volt olyan időszak az elmúlt évjáratban, amikor kalászosainkban komoly kockázata volt a levélbetegségek erőteljes fellépésének. A sokéves átlagtól hűvösebb és a szokásosnál talán kevésbé száraz májusban sokan számítottunk a kórokozók megjelenésére. Ez azonban nem következett be, végül búzákban elmaradt a levélbetegségek, így a veszélyes sárgarozsda fokozott fellépése, viszont őszi árpákban sok helyen alakult ki erős rinhospóriumos fertőzés (2. kép).

2. kép: Rinhospóriumos levélfoltosság tünetei őszi árpán

Érdekes helyzet alakult ki az elmúlt évben a vetésfehérítő, a – többnyire –  vörösnyakú árpabogár kártétele esetében. Annak ellenére, hogy a megszokott, nagy fehér táblafoltok formájában jelentkező kártételi tünete ritkán volt látható, károsítása hosszan elhúzódott, ami akár többszöri célzott permetezést is indokolttá tehetett. Felröppentek olyan vélemények, hogy ez nem más, mint a rezisztencia jele, ami a kártevőben kialakult a piretroidokkal szemben, ezért „nem hatnak” a kijuttatott rovarölő szerek. Egy ilyen esetben, amikor évtizedek óta szinte kizárólag ugyanaz a hatóanyagcsoport (szintetikus piretroid) kerül felhasználásra egy kártevő ellen, ez természetesen megtörténhet. Az idei évben azonban nagy valószínűséggel nem ez történt, pusztán a hűvösebb májusi időjárás miatt vontatottá váló betelepedés és elhúzódó tojásrakás miatt alakult ki ez a helyzet. Az elsősorban csupán kontakthatással operáló szintetikus piretroid hatóanyag lesöpörte azon lárvákat, amelyekett elért, de a tojásokra, valamint az azokból néhány nap múlva kikelő újabb lárvanemzedékre rövid hatástartama miatt már nem volt érdemi hatással. Azt, hogy valójában mi áll a leírtak mögött, mindenképpen érdemes lenne kideríteni, hiszen az egyik legnagyobb kártételi potenciállal bíró gabonakártevőről beszélünk, így egyáltalán nem mindegy, hogy hatékony-e az ellene alkalmazott növényvédelmi technológia.

Hirdetés

Őszi kalászosaink sikeres termesztése mind gyakrabban múlik a környezeti körülményeken, mintsem az alkalmazott termesztéstechnológián.

Napraforgó

A napraforgó növényvédelme körüli kommunikáció az elmúlt években egyértelműen a gombabetegségek, azon belül pedig a makrofomina (3. kép), pontos nevén hamuszürke szárkorhadás körül forgott.

3. kép: Makrofominás fertőzés hervadásos tünetei a napraforgó-állományban

Ez nem véletlen, hiszen e kórokozó óriási károkat okoz az elmúlt évek-évtizedek felmelegedő időjárásának köszönhetően. Ráadásul mindezt termesztőinek érdemi védekezési lehetőség nélkül, szinte tehetetlenül kell szemlélniük. Az idei év azonban másként alakult! Természetesen jelen volt a kórokozó, akár teljes táblákat is letarolt, azonban ez nem volt annyira általános, mint például az elmúlt 2-3 évben. Mi lehet ennek az oka? A kórokozó kedveli a száraz és meleg, sőt forró környezeti viszonyokat, az elmúlt év májusa azonban a szokásosnál hűvösebb volt és elmaradtak a nyári, hosszú hetekre „beálló”, hősokkot hozó időszakok is. A csapadékhiány ugyan fennállt, azonban a hőmérséklet kevésbé kedvezett a kórokozónak. Ezért jobban érvényre juthattak a hibridekben valóban meglévő fogékonyságbeli különbségek, amelyek általánosságban mérsékelték a kórokozó miatt elszenvedett kárt. Sajnos a napraforgó terméseredményei többnyire így is elmaradtak az elvárttól, de a tavalyi évben ez nagyobb mértékben származhatott a növényeket sorozatosan érő stresszhatásokból, mintsem közvetlenül a makrofominás fertőzésből.

Hirdetés

A napraforgó rovarkártevői az elmúlt évben jellemzően kevés gondot okoztak. A talaj felső részének kiszáradása a gyökérzóna alatt tartotta veszélyes talajlakó kártevőnket, a drótférget, érdemi kártételéről nem érkeztek hírek. A májusi hűvösebb időjárásban pedig mérséklődött a tőszámra közvetlen veszélyt jelentő barkók (kukorica és hegyesfarú) aktivitása is. Bár jelen voltak a „barkójárta” területeken, azonban kártételük elsősorban a levelek rágására korlátozódott, tőpusztulás a szokásosnál alacsonyabb arányban történt.

A napraforgó növényvédelmében a száraz, az országos átlagnál rendre kevesebb csapadékot kapó termőtájakon markáns átalakulás érződik, ami az előző évjáratban is folytatódott. A kórokozók mérsékelt fellépése miatt csökken a lomb- és tányérvédelmi beavatkozások mértéke: bőven van már olyan napraforgóterület, amely úgy terem, hogy egyetlen gombaölő kezelést sem kap. Bár ez természetesen hordoz magában kockázatot, azonban egyre ritkább, amikor az évjárat „büntet”. Az előző évben sem történt ilyen, a szárazabb régiókban fehérpenészes és diaportés fertőzést szinte egyáltalán nem, fómás és alternáriás megbetegedést a megszokotthoz képest ritkábban, szürkepenészes tányérrothadást pedig jellemzően megtérülési szint alatt lehetett látni.

A makrofominás fertőzés a napraforgó után a kukoricában is egyre nagyobb figyelmet érdemel.

Kukorica

Nehéz helyzetben van fontos kultúránk, a kukorica, aminek sikeres termesztése alapvetően ugyan nem a növényvédelmen múlik, azonban vannak meghatározó jelentőségű beavatkozások. Ilyen például a sikeres gyomirtás, de ilyen a toxinkérdés is, ami az utóbbi években kiemelt figyelmet kap!

A termés toxintartalma több tényezőtől is függ, azonban meghatározó jelentőségű a csövet károsító kártevők, a gyapottok-bagolylepke és a kukoricamoly elleni hatékony védekezés. Ezek lárváinak csövön ejtett rágása nyit utat a csőfertőző gombáknak, így az aflatoxint termelő Aspergillus flavus (4. kép) kórokozónak is.

4. kép: Aszpergilluszos csőfertőzés tipikus tünete

Ha az időjárást emlegetjük, mint a kukoricatermesztés fontos elemét, azt kell mondanunk, hogy bár a forró évjáratok, a sokszor rendkívül alacsony légköri páratartalom és az extrém UV-sugárzás nagyon sokat ront a helyzeten, de ugyanezzel más oldalról kicsit segít is. A kukoricamoly esetében például a tapasztalatok szerint folytatódik az elmúlt évek tendenciája, a legszárazabb és legmelegebb termőtájakon csökken az egyedszáma és kártétele. Bár a csőkártétel nem a legjellemzőbb károsítása, azonban elmaradása mindenképpen segítség a csőfertőzések mérséklődése miatt. A toxinszennyezés szempontjából lényegesen nagyobb jelentősége van azonban a gyapottok-bagolylepke csővégen ejtett kártételének. Az elmúlt évjárat –  hasonlóan több korábbihoz – erős kezdeti fertőzést követően nyár közepére-végére visszaeső egyedszámot mutatott e kártevőnél, hogy később, ősz elején az egyedszám újból növekedésnek induljon. Mindez arra utal, hogy a kártevő populációjának nagyságát számunkra kedvező módon csökkentik a fent leírt körülmények, ami annyiban meglepő, hogy a gyapottok-bagolylepkét is a meleg évjáratok kártevőjeként említhetjük. Az elmúlt évre jellemző kettősség, az aszpergilluszos fertőzést segítő tartós nyári forróság elmaradása, együttesen a gyakran szélsőséges értékeket produkáló légköri aszály és erős UV-sugárzás kártevőkre gyakorolt hatásával az aszpergilluszos csőfertőzés lényegesen alacsonyabb szintjét eredményezte, ami végül nem is vezetett toxinproblémához.

Egyre égetőbb probléma, ezért figyelmet kellene kapni a kukoricában is a makrofominás fertőzésnek. Ugyanis a gomba (Macrophomina phaseolina) széles tápnövénykörébe a kukorica is beletartozik! Egyre gyakoribb, hogy a sokkszerűen felszáradó állományokban tömegével találjuk meg jellegzetes tünetét, a tövek mikroszkleróciumokkal teli bélszövetét (5. kép). Ahogyan a napraforgó esetében, úgy a kukoricánál is lehetnek fogékonyságbeli különbségek az egyes hibridek és éréscsoportok között, amelyekre - érdemi növényvédelmi megoldás híján- támaszkodni érdemes a gomba károkozásának mérséklésére.

5. kép: Makrofominás fertőzés tünetei a kukorica bélszövetében

Természetesen a fentiek a teljesség igénye nélkül csupán rövid összefoglalójaként szolgálnak a három nagy szántóföldi kultúránk tavalyi évi növényvédelmi történéseinek. A valóság összetettebb és szerteágazóbb, de a leírt tendenciák valósak, azok mindegyike összefüggésbe hozható környezetünk gyorsuló átalakulásával. Figyelnünk kell ezeket, hogy megkereshessük és kialakíthassuk válaszainkat e kihívásokra.

Szerző: AgrárUnió