Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne valódi alternatívákban gondolkodni

2022 óta immár az ötödik termesztési szezonban tapasztaljuk meg, hogy az aszály Magyarországon már nem rendkívüli esemény, hanem a mezőgazdasági termelés egyik meghatározó alapfeltétele.

A 2022-es év kijózanító figyelmeztetés volt. Magyarországon országos átlagban mindössze 497 milliméter csapadék hullott, ami a szokásos mennyiség 81 százalékának felelt meg. A Központi Statisztikai Hivatal szerint abban az évben a növénytermesztés volumene 28 százalékkal, a kukoricatermés pedig 57 százalékkal csökkent. A kárenyhítő juttatások több mint 98 százalékát aszálykárok miatt fizették ki.

Azóta sem beszélhetünk valódi megnyugvásról. A 2025-ös aszály miatt több mint 550 ezer hektárra jelentettek be károkat, 2026 nyarán pedig a HungaroMet ismét arról számolt be, hogy az ország egyre nagyobb részén a legsúlyosabb fokozatot éri el a mezőgazdasági aszály.

A kérdés ezért már régen nem az, hogy lesz-e újabb aszályos év.

A kérdés az, hogy meddig akarunk ugyanazzal a vetésszerkezettel, ugyanazokkal a megoldásokkal és ugyanazzal a kárkezelési logikával válaszolni egy alapvetően megváltozott helyzetre.

A kárenyhítés szükséges, de nem agrárstratégia

Természetesen szükség van működő kárenyhítési rendszerre. Egyetlen gazdálkodót sem lehet magára hagyni, ha rajta kívül álló időjárási körülmények miatt jelentős veszteséget szenved.

De különbséget kell tenni a károk enyhítése és a jövő mezőgazdaságának felépítése között.

Ha egy termelő tavasszal elvet egy olyan növényt, amelyről már akkor nagy valószínűséggel sejthető, hogy a nyári vízhiány miatt veszteséges lesz, majd ősszel kártérítésre vár, az nem az ő hibája. A gazdálkodó abban a rendszerben próbál életben maradni, amelyet számára kialakítottak.

A szakpolitikának azonban ennél tovább kellene látnia.

Nem elegendő minden évben megállapítani, hogy aszály volt, összehívni egy újabb bizottságot, elkészíteni egy újabb prezentációt, majd forrást keresni a károk részleges megtérítésére. Ez legfeljebb válságkezelés. A valódi stratégia azt vizsgálná, hogyan lehet a károk egy részét megelőzni, a termelési kockázatot csökkenteni, a vetésszerkezetet pedig fokozatosan a megváltozott adottságokhoz igazítani.

Tizenhárom év tapasztalata áll a földimogyoró mögött

Tizenhárom éve foglalkozom a földimogyoró hazai termesztési lehetőségeivel. Ez idő alatt a fajtakísérletektől és a nemesítéstől eljutottam az új, kiváló aszálytűréssel és nagyobb termésbiztonsággal rendelkező magyar fajták megalkotásáig, állami elismeréséig és üzemi termesztéséig.

Ezért amikor a földimogyoróról mint lehetséges magyarországi alternatíváról beszélek, nem egy elméleti elképzelést próbálok bemutatni. Több mint egy évtizednyi kísérleti, nemesítési és gyakorlati tapasztalatról beszélek.

Ismerem a növény előnyeit, de a termesztésével járó feladatokat és kockázatokat is. Nem állítom, hogy minden magyarországi termőterületen földimogyorót kellene vetni. Azt viszont határozottan állítom, hogy sokkal több lehetőség van benne annál, mint amennyit a jelenlegi agrárstratégia felismer és hasznosít.

Egy kéthektáros példa a Mezőföldről

2026.május 26-án Aba határában, a Mezőföldön két hektáron vetettünk földimogyorót. Ráadásul nem a növény számára ideálisnak tartott laza homoktalajon, hanem kötött területen.

A vetés óta számottevő természetes csapadék szinte egyáltalán nem érkezett. Az állomány összesen 45 milliméter öntözővizet kapott: 20 millimétert közvetlenül a vetés után, további 25 millimétert pedig a virágzás kezdetén.

Műtrágyát nem kapott, és mindössze egy lombtrágyás kezelésben részesült. A jelenlegi kötési arány tövenként 15–17 hüvely, ami megközelítőleg 30–40 fejlődő magot jelent egyetlen elvetett szemből. A vetőmagszükséglet 40 kilogramm hektáronként, a sortávolság 75, a tőtávolság 12 centiméter. A termesztett fajta a magyar nemesítésű ZOLTÁN.

A végleges eredményt természetesen majd a betakarítás mutatja meg. A mezőgazdaságban nem szabad előre termést hirdetni. Az állomány jelenlegi állapota azonban egyértelműen figyelemre méltó.

Különösen azért, mert a termelő korábban még soha nem foglalkozott földimogyoróval. Ez az első termesztési éve. A szakmai tanácsaimat megfogadva, fegyelmezetten hajtotta végre a technológiai lépéseket, és létrehozta azt az állományt, amely jelenleg a területen látható.

Ehhez az eredményhez kiemelten gratulálok neki. A példája azt mutatja, hogy megfelelő szaktanácsadással és termelői odafigyeléssel a technológia elsajátítható.

Meg kell tanulni termeszteni – de nem lehetetlen

A földimogyoró-termesztést meg kell tanulni. Ismerni kell a növény fejlődését, talajigényét, kritikus fenológiai szakaszait, a megfelelő vetésidőt, a növényvédelmet és a speciális betakarítási technológiát.

De ez nem lehetetlen feladat.

Minden új növény termesztését meg kellett tanulni egyszer. A termelőnek megfelelő szaktanácsadásra, kipróbált technológiára, megbízható vetőmagra és biztos piaci háttérre van szüksége. Ha ezek rendelkezésre állnak, a földimogyoró termesztése elsajátítható és üzemi szinten is megvalósítható.

Az viszont valóban lehetetlen küldetés, hogy a magyar mezőgazdaság hosszú távon ugyanúgy termeljen tovább, ahogyan jelenleg.

Nem lehet korlátlan ideig ugyanazokat a növényeket ugyanazzal a technológiával termeszteni, majd évről évre meglepődni azon, hogy nincs elegendő csapadék. Az éghajlati és termőhelyi adottságok változására a vetésszerkezetnek, a fajtahasználatnak és a támogatási rendszernek is válaszolnia kell.

Nem víz nélkül terem, hanem jobban gazdálkodik a rendelkezésére álló vízzel

Fontos szakmai kérdést tisztázni: a földimogyoró sem terem víz nélkül. Ilyen kultúrnövény nincs.

A nemzetközi szakirodalom szerint a virágzás, a hüvelykötődés és a termésképződés időszaka különösen érzékeny a vízhiányra. A földimogyoró előnye nem az, hogy nincs szüksége vízre, hanem az, hogy megfelelő fajtával, talajállapottal és technológiával jól átvészeli a száraz időszakokat, illetve korlátozott vízkészlet esetén célzott, időzített öntözéssel is biztató eredményre lehet képes.

Az abai területen alkalmazott két öntözés éppen ezt mutatja. Nem folyamatos vízpótlás történt, hanem a növény fejlődése szempontjából fontos időszakokban kapott segítséget. Ehhez természetesen hozzájárult a talajban korábban eltárolt nedvesség is.

Ezért a földimogyoró nem az öntözés, a vízvisszatartás vagy a talajnedvesség megőrzésének alternatívája. Éppen ellenkezőleg: olyan növény lehet, amely jól illeszthető egy takarékosabb, pontosabban időzített vízgazdálkodási rendszerbe.

A jelenlegi termésátlag még nem a technológia felső határa

A hazai üzemi tapasztalatok alapján jelenleg megközelítőleg 2,5 tonnás hektáronkénti átlagterméssel számolhatunk. Meggyőződésem és gyakorlati tapasztalataim szerint azonban ez még messze nem a magyar földimogyoró-termesztés felső határa.

A termesztéstechnológia további finomításával, a megfelelő termőhely- és fajtaválasztással, a vetés pontosságának javításával, a kritikus időszakokra időzített vízpótlással, valamint a betakarítási veszteségek csökkentésével a jelenlegi termésátlag további 30–40 százalékkal növelhető.

Ez hektáronként megközelítőleg 3,25–3,5 tonnás termésszintet jelenthet.

Ehhez azonban összehangolt üzemi kísérletekre, termelői együttműködésre, megfelelő gépesítésre és folyamatos technológiai fejlesztésre van szükség. A lehetőség adott, de rendszerszintű munkával kell kiaknázni.

A termőföldtől az asztalig: ez már Magyarországon is megvalósult

Gyakran elhangzik, hogy egy új növény esetében nem elegendő a termesztést megoldani. Feldolgozásra, végtermékre, értékesítési csatornára és fogyasztói bizalomra is szükség van.

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Éppen ezért dolgoztuk ki a Kővári családdal Zákányszéken, hosszú évek áldozatos munkájával – nulla állami és EU támogatással – a magyar földimogyoró teljes útját a termőföldtől az asztalig, és megszületett a Magyar Földimogyoró márka.

Nem álltunk meg a vetésnél és a betakarításnál. A gyakorlati munka része lett a termesztéstechnológia kialakítása, a gépek fejlesztése és átalakítása, a felszedés, a szárítás, a tisztítás, a feldolgozás, a pörkölés, az olajpréselés, a csomagolás és a késztermék értékesítése is.

Ez a gyakorlatban már működő példa bizonyítja, hogy a teljes magyar földimogyoró-termékpálya létrehozható. Nem külföldi modellt kell változtatás nélkül átvenni, mert a saját termőhelyi adottságainkra és lehetőségeinkre épülő rendszer alapjait már kidolgoztuk.

A Kővári Róbert és családjának munkája és kitartása nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Az általuk felhalmozott gyakorlati tudás legalább olyan fontos része a magyar földimogyoró történetének, mint maga a fajtanemesítés.

Élelmiszer, olaj és fehérjeforrás egyetlen növényből

A földimogyoróra nem kizárólag pörkölt étkezési termékként kell tekinteni. Egyszerre jelenthet magas hozzáadott értékű élelmiszert, növényiolaj-alapanyagot és jelentős fehérjeforrást.

Saját vizsgálataim és feldolgozási tapasztalataim alapján egyes magyar fajtáim 100 kilogramm héjtalanított magból 45–48 liter tiszta földimogyoró-olaj előállítására képesek.

Az olaj kinyerése után visszamaradó présanyag sem hulladék. Magas fehérjetartalma miatt további élelmiszeripari vagy – a vonatkozó minőségi és biztonsági követelmények betartásával – takarmányozási lehetőségeket kínálhat.

Éppen ezért a földimogyoró-termékpályát nem egyetlen késztermékre kell felépíteni. A jövedelmezőség alapja a különböző hasznosítási irányok összekapcsolása lehet:

• étkezési földimogyoró;
• pörkölt és ízesített termékek;
• földimogyorókrém;
• hidegen sajtolt olaj;
• élelmiszeripari alapanyag;
• növényi fehérjeforrás;
• magas fehérjetartalmú présmaradék.

Ez már nem pusztán egy alternatív szántóföldi növény kérdése. Ez egy teljes, magas hozzáadott értéket előállító hazai élelmiszeripari termékpálya lehetősége.

A termesztés megoldható – a valódi akadály a feldolgozókapacitás

Magyarországon ma már nem az a legfontosabb kérdés, hogy lehet-e földimogyorót termeszteni.

Többéves kísérletek, államilag elismert magyar fajták, működő termesztéstechnológia, feldolgozási tapasztalatok és késztermékek állnak rendelkezésre. A növény homoktalajon már bizonyított, az abai állomány pedig azt mutatja, hogy megfelelő technológiával kötöttebb talajon is érdemes vele foglalkozni.

A legnagyobb akadály jelenleg nem a növény, hanem a hiányzó országos termékpálya és a rendkívül korlátozott feldolgozókapacitás.

Hat éve mondom, hogy regionális feldolgozókapacitásokat kell létrehozni.

A termelő önmagában nem tud országos ágazatot építeni. Nem várható el tőle, hogy egyszerre termeljen, szárítson, tisztítson, osztályozzon, törjön, pörköljön, olajat sajtoljon, csomagoljon, élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat végezzen és még piacot is építsen.

Regionális központokra lenne szükség, amelyek képesek lennének:

• a termés átvételére és szakszerű szárítására;
• tisztítására, héjazására és osztályozására;
• az élelmiszer-biztonsági, különösen az aflatoxin-vizsgálatok elvégzésére;
• étkezési termékek előállítására;
• pörkölésre és csomagolásra;
• földimogyorókrém készítésére;
• hidegen sajtolt földimogyoró-olaj előállítására vagy akár finomított olaj gyártására;
• a visszamaradó magas fehérjetartalmú présanyag hasznosítására;
• stabil felvásárlási és szerződéses rendszer kialakítására.

Amíg nincs feldolgozó, addig a termelő nem mer nagyobb területet vállalni. Amíg nincs elegendő termőterület, addig a beruházó nem épít feldolgozót. Ezt a klasszikus helyzetet kizárólag összehangolt ágazatfejlesztéssel lehet feloldani.

Mit kellene tennie a szakpolitikának?

Elsőként országos, több termőtájra kiterjedő demonstrációs és üzemi programot kellene indítani a magyar földimogyoró-fajtákkal. Nem újabb évtizedes elméleti vizsgálatra van szükség, hanem mérhető üzemi eredményekre: termésre, vízfelhasználásra, költségre, jövedelmezőségre és feldolgozási minőségre.

Másodszor a földimogyorót célzottan be kellene emelni az aszályhoz való alkalmazkodást, a vetésszerkezet bővítését, valamint a fehérje- és olajnövények termesztését ösztönző támogatási programokba. Nem csupán általános területalapú támogatásra van szükség, hanem az ágazat indulását segítő, kiszámítható ösztönzésre.

Harmadszor külön forrást kellene biztosítani a regionális feldolgozókapacitások létrehozására. Magyarországon jelentős támogatások állnak rendelkezésre terménytisztítók, szárítók, vetőmagüzemek és élelmiszeripari feldolgozók fejlesztésére. A kérdés az, hogy ezek között megjelenik-e végre célzott szakmai érdek a hazai földimogyoró-termékpálya kialakítására.

Negyedszer termelői integrációra, garantált minőségi követelményekre, szerződéses felvásárlásra és közös piacépítésre van szükség. A földimogyoró egyszerre lehet étkezési termék, olajipari alapanyag és növényi fehérjeforrás. Ezt az értéket nem feldolgozatlan alapanyagként kellene kiengedni a rendszerből, hanem Magyarországon kellene hasznosítani.

Ötödször össze kellene kapcsolni a növény termesztését a vízvisszatartási programokkal, a talajnedvesség megőrzésével és a célzott öntözés fejlesztésével. Nem az a cél, hogy egyik vízigényes kultúrát egyszerűen lecseréljük egy másikra, hanem hogy területenként megtaláljuk azokat a növényeket és technológiákat, amelyekkel kevesebb kockázattal lehet értéket előállítani.

A választás megtörtént. Mikor következik a szakmai változás?

A választás lezajlott, új kormány alakult, a változás ígérete elhangzott. Most már csak azt kellene megtudni, hogy a változás mikor érkezik meg a magyar földekre.

Mert az aszály nem várja meg a következő bizottsági ülést. Nem olvassa el az újabb stratégiát, és nem hatódik meg a látványos prezentációktól.

A PowerPoint hasznos eszköz, de nem kel ki, nem köt hüvelyt, nem takarít be és nem épít feldolgozóüzemet.

Én nem azt állítom, hogy holnaptól mindenhol földimogyorót kell termeszteni. Azt állítom, hogy a magyar mezőgazdaságnak sürgősen több lábra kell állnia, és kötelességünk megvizsgálni minden olyan hazai alternatívát, amely alkalmazkodhat a megváltozott körülményekhez.

A földimogyoró már bizonyított a kísérletekben, a fajtaelismerésben, a gyakorlati termesztésben és a feldolgozásban. A termelők érdeklődnek, nyitottak és hajlandók tanulni. A hazai fajták rendelkezésre állnak. A termesztéstechnológiai tudás felépült. A termőföldtől az asztalig vezető utat pedig Zákányszéken, a Kővári családdal közösen már végigjártuk.

Most a feldolgozókapacitásnak, a piacnak és a szakpolitikának kellene felzárkóznia.

Ha valóban szakpolitikai érdek az aszályhoz alkalmazkodó, versenyképes és nagyobb hozzáadott értéket előállító magyar mezőgazdaság megteremtése, akkor itt van egy konkrét, fejleszthető lehetőség.

Ha szükség van rám, szívesen elmondom mindezt szakmai ülésen, bizottság előtt vagy döntéshozói fórumon is. Prezentációt is készítek hozzá, ha feltétlenül szükséges.

De közben tovább dolgozom, kísérletezem és termelek azokkal, akik hisznek ebben a növényben, ott és úgy, ahol és ahogyan lehet.

Mert ez nem egy újabb program címe.

Ez a hivatásunk.

Szerző: Dr. Balla Zoltán agrármérnök, földimogyoró-nemesítő