
Jövedelmező gazdálkodás minden évjáratban – A szója még 2023-ban is eredményt termelt
Növénytermesztés - 2024.01.10
A szója betakarítása befejeződött. Az eredmények lényegesen jobbak, mint egy évvel korábban, amikor az aszály hatalmas károkat okozott. Az idei évben sok helyen ideális időpontban érkezett a csapadék, az ország nyugati részén talán túl sok is. Ahol igazán kedvező körülmények voltak, mint Baranya, Tolna, Vas vagy Borsod, ott a megyei átlagok 3,3-3,5 t/ha között alakultak. Zalában sok helyen már a túlzott mennyiségű csapadék inkább kedvezőtlen hatása érvényesült, így idén itt a termésátlag nem éri el a 3 t/ha-t. Ennek ellenére sokan 4-5 t/ha termést takarítottak be, de az országos átlag is 3 t/ha fölött alakult.
2023-ban alig 58 ezer hektáron vetettek szóját hazánkban. Ennek ellenére a szója egészen biztosan azon néhány kultúra közé tartozik, ami 3 t/ha terméssel és a termeléshez kötött támogatással idén is eredményt biztosít. Az év során a szója terményáresése indult el a legkésőbb, aki akart, a betakarítás előtt 1-2 hónappal még 160-170 Ft/t áron köthetett le szóját, ma már az ár sajnos ennél alacsonyabb. Ami viszont mindenképp segít, az idei évben megemelkedett 92 000 Ft/ha támogatási összeg. Ettől az évtől átcsoportosítás történt a szemes fehérjenövények javára, így jelentősen emelkedett a takarmányborsó- és a szójatámogatás összege. Az Isterra továbbra is hisz a szójában, a termelési költsége lényegesen alacsonyabb a napraforgó- vagy kukoricakultúrákhoz képest, nem beszélve a kijuttatott műtrágyamennyiségekről. 2022-ben sokan műtrágya nélkül termeltek 4 tonna szóját hektáronként.
Az Isterra fajtakínálata
Kínálunk igen korai, korai és középérésű fajtát is. Van közöttük humán felhasználásra is alkalmas világos köldökű szója, akár közvetlenül is etethető fajta, de elérhető a kiemelkedő termésszintű, intenzív anyag is.
Kínálatunk igen korai fajtája az ES HYPERLINK "https://isterra-seeds.com/es-liberator-szoja"Liberator, amely tenyészidejét (00) meghazudtolóan kiemelkedően terem. Ebben az évben 4 t/ha terméssel vágták a legtöbb üzemben, de sok helyen 4,5 tonnát is arattak.
Nagyon korán, szeptember első napjaiban betakarítható. Alacsony, kiváló állóképességű. A fehérjetartalma átlag feletti, nem ritka a 42-44%-os nagyüzemi eredmény sem, amit 3,5-4 t/ha termés mellett ért el. Magas termésének egyik oka a kiugróan magas, 220-230 grammos ezerszemtömege. Vetését 600 ezer mag/ha normával ajánljuk. A tőszámkísérletekből az látszik, hogy gabona- vagy dupla gabonasortávval érdemes vetni. Gyomirtó szerekre nem érzékeny. Érése egyöntetű, ezért – és tenyészideje miatt is – korán, veszteség nélkül takarítható be. Az idei évben egészen kiemelkedő, 5,3 t/ha termést ért el Borsodban, Ongán.
Elismeréskori terméseredménye 4,83 t/ha, a standard fajták szintje felett 5%-kal. Intenzív szója, amely a korai (0) csoport közepén érik. A 2020/2021/2022. évi Magyar Szója kísérletekben is kiválóan szerepelt. Termése 3 év átlagában a legmagasabb volt a 6 helyes kísérletekben. 2023-ban szintén átlag feletti eredményt ért el.
Közepes magasságú, kiváló állóképességgel rendelkező, generatív szója. Kimagasló termésének titka, hogy sok oldalhajtást fejleszt, ezért vetését elsősorban 25 vagy 45 cm-es sortávra ajánljuk. Magja sárga, a köldökének színe megegyezik a maghéj színével. A Radiosa termése humán felhasználásra is alkalmas.
Idén először szerepelt a NAK Vas vármegyei kísérletében, ahol hüvelyszám- és növényenkénti magszám-felvételezés is történt. Kimagasló, 93 mag/tő értékkel jelentősen felülmúlta a kísérlet átlagát. Ennek és 214 grammos ezermagtömegének is köszönhetően termése 5,1 t/ha lett.
A fajta a KITE kizárólagos forgalmazásában érhető el. Sikeresen 500-550 ezer mag/ha vetőmagmennyiséggel termelhető.
A középérésű csoport (1) egyik új, kimagasló termőképességű fajtája. Az ES HYPERLINK "https://isterra-seeds.com/es-generator-szoja"Generator 2021-ben kapott állami elismerést hazánkban. A Nébih kísérleteiben a termése 4,7 t/ha, a standard fajtákat több mint 9%-kal előzve meg. 2023-ban ugyancsak a Nébih kísérletében 7 hely átlagában a legmagasabb termést érte el. Különösen nagy az előnye a legintenzívebb helyen, Szombathelyen, ahol 1 tonnával adott nagyobb termést, mint a kísérleti átlag, 6,29 t/ha-os eredményt érve el.
A 2022. év Magyar Szója-kísérleteinek győztese, 2023-ban is az egyik legmagasabb termésű fajta. Az intenzív körülményeket kedveli. Az alsó hüvelyek a talajtól átlagosan 13 cm-re helyezkednek el, ezzel csökkentve a betakarítási veszteséget. A 2023. évi nagyüzemi eredményei 4 t/ha felettiek. Az ország középső és déli területén javasoljuk vetését, 450-500 ezer mag/ha vetőmagnormával.
A vetőmagjainkat kiváló minőségben sikerült betárolni. A fémzárolt tételek oltva és gombaölő szerrel csávázva, magra kiszerelve kerülnek forgalomba. A kiszerelési egységeink egynegyed hektáros zsákos, illetve öthektáros BB-s formában kerülnek szállításra. Keresse részletes ajánlatunkat a https://isterra-seeds.com/szoja oldalainkon.
Virágné Pintér Gabriella
kereskedelmi vezető

Búza helyett szója, marha helyett baromfi – Ilyen lesz 2035-ig az ...

Ahol hisznek az ésszel végzett forgatásos talajművelésben, ott ...

Meglepetésnövény – Kiugró év lett 2024 a hazai ...

A szőke szépség (2. rész) – Haflingi ló felvezetésben, ...

Változások a traktorok energiaellátásában (3. rész) – Az olasz ...

Kihívások és sikerek a NutriPlant Agro Kft. elmúlt öt évéből

Az AMAZONE ekék mostantól integrált Furrow Press ...

Pöttinger Plano VT 6060 – A teljes keresztmetszetű ...

Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise

Olajos magvak piaca: kihívások és lehetőségek a repce, ...