A fűszerpaprikáé a jövő
Kertészet - 2015.11.11
„Az új támogatási rendszerben várhatóan többen foglalkoznak majd paprikatermesztéssel. A szakemberek azt várják, hogy elsősorban a fólia alatt termesztett paprika termőterülete növekszik, és jelentős korszerűsítések várhatók” – mondta Ledó Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, akit az idei szezon elemzésére kértünk.
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
z elnök hangsúlyozta, hogy a hajtatott paprika termesztése idén nehezebben indult a szokásosnál, elsősorban a fűtött termesztésével volt gond, mert januárban és februárban, sőt még márciusban is kevés volt a fény. Az igazi problémák júniusban a kánikulával kezdődtek: egyrészt kevesebb lett a termés, másrészt a megkötött bogyók között sok volt a szabálytalan, mag nélküli, horpadt, amelyet csak lecsópaprikaként lehetett eladni. Emiatt több termelő is felszámolta az állományát, és a nyár végén volt egy időszak, amikor relatív paprikahiány alakult ki a piacon, magasabb árakkal.
Szerző: AgrárUnió ©
Címkék:
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Csak precízen! – Terepszemlén: Valtra N155e Direct
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Júliusi kerti bakancslista
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok