Mi van a hátizsákban? (1. rész) – Gyümölcsprognózis 2026-ra

Prognózisunk felállításával kapcsolatban a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a 2025-ös vegetáció elején jellemző erős tavaszi fagyok nagyon eltérő arányban károsították az ország gyümölcsöseit más és más termőhelyeken, ezért erősen különböző kondicionális állapotok alakultak ki országszerte még ugyanazon gyümölcsfajok esetében is.

Az ország keleti régiójába és az Alföldön minden gyümölcskultúránk egységesen komoly fagykárokat szenvedett virágzás előtt, közben és után; de ugyanez mondható el a Dunántúl keleti és délkeleti részén lévő ültetvényekkel kapcsolatban is. Ezekben a körzetekben csak néhány szerencsésnek mondható szigetszerű mikrokörzet úszta meg az erős szállított fagyokat. Ugyanakkor a nyugati határszél ilyen szempontból kicsit kedvezőbb helyzetben volt, a Nagykanizsa-Győr vonaltól nyugatra kegyesebb volt az időjárás és az itt elhelyezkedő gyümölcsösök komoly gyümölcsterhelést hordoztak.

Ez a kettősség – a keleti tájak alulterhelése és a nyugati termőhelyek jelentős gyümölcsterhelése – mégsem okozott jelentős kondicionális különbséget az előző vegetáció folyamán. Megfigyeléseink szerint országosan kedvezőtlen körülmények uralkodtak a termőrügyképződés feltételeit illetően valamennyi gyümölcsfajnál, ami nem ad okot túlzott optimizmusra 2026 tekintetében. Gyümölcsfáink virágrügyeinek funkcióképessége, érettsége csak ott megfelelő, ahol (az alacsony hozamok ellenére is) gondot fordítottak a megfelelő kondicionálásra és az okszerű növényvédelemre. Ezt a nem túlságosan optimista jövőképet az alábbiakra alapozzuk.

Hirdetés

Ahol nem fordítanak megfelelő figyelmet a lombon keresztüli kondicionálásra és az ezzel párhuzamos feszes növényvédelmi technológiára, ott az ültetvények lassú, de biztos kondicionális leromlására kell számítani.

A tavaszi fagyok hatása

A súlyos fagykárt szenvedett körzetekben a fagyok a csonthájasoknál virágzás előtt, alatt és után is visszatértek, de a később virágzó almatermésű kultúrák is többször részesültek a fagy által okozott stressz hatásaiban.

Mivel a virágzás, terméskötés, valamint a kezdeti termésfejlődés, az intenzív sejtosztódás időszaka igényli a legnagyobb energiát a gyümölcsfáktól; a visszatérő fagyok által megtizedelt termés elvitte ennek az előző évről tartalékolt tápanyagnak és energiának a nagy részét. Hiába álltak a fák terhelés nélkül az ország keleti kétharmadában, a hólyagos, fagykárosodott primer levelek nem tudtak elegendő energiát szolgáltatni a vegetáció kezdeti időszakában. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a gyümölcsteher nélküli fákra sokan nem fordítottak elegendő figyelmet, és azok visszafogott növényvédelemben, valamint kondicionálásban részesültek.

Álljon itt egy példa a könnyebb érthetőség kedvéért! Az Édi Bőtermő meggy a Dunától keletre majdnem mindenhol százszázalékos fagykárt szenvedett. A fákon a legtöbb helyen egyetlen termés sem maradt meg, a terhelés tehát egyenlő volt a nullával. A termésképzésre fordított energia tehát elméletileg felszabadult, és így az hajtásnövekedésre, valamint termőrügyképződésre fordítódott volna. A „volna” ebben az esetben nagyon hangsúlyos! Az Érdi Bőtermőn a vegetáció során látványos termőrügyképződés ebben a régióban nem volt megfigyelhető. A kétéves termőgallyazaton nem megfelelő a bokrétás termőnyársak mennyisége, és a korai hajtatások is a rügyek részleges funkcióképtelenségéről árulkodnak. Az erősebb növekedésű és vitálisabb meggyfajtáknál, valamint a többi csonthéjas fajnál és fajtánál ez a különbség nem ennyire látványos, de az idei évi virágok funkcióképességével kapcsolatban merülhetnek fel kétségeink. Annak ellenére, hogy a csonthéjas ültetvényeink nagy részén nulla, vagy nagyon gyenge volt a gyümölcsterhelés, a folyóévi hajtásnövekedés mértéke sem volt kiemelkedő. Ez pedig már a vegetáció során fellépő, és hosszú idegig fennálló csapadékhiányos időszakokkal és az azt kísérő légköri aszállyal magyarázható.

A tavaszi fagyokkal, csapadékhiánnyal és aszállyal terhelt években célszerű, ha a metszést a télvégi időszakra halasztjuk a meggynél, cseresznyénél, szilvánál és a kajszinál is.

A csapadékhiány és az aszály hatása a kondícióra

Ezt a kérdést vizsgálhatjuk rövid és hosszú távon is, de célszerűbb a hosszabb távot górcső alá venni. A légköri aszállyal együtt megjelenő hosszú csapadékhiányos időszakok az elmúlt években rendszeresen visszatértek. Ez igaz az ország teljes területére, de különösen az alföldi régióra, ami – tekintve főleg a csonthéjas ültetvényfelületek egy jelentős részét – meghatározó ültetvényfelületet jelent. 2025-ben sem volt ez másként és várhatóan a további években is fel kell készülnünk ezekre az időjárási szélsőségekre.

A gyümölcsfáink a csapadékhiányt ugyanolyan stresszként érzékelik, mint a fagy által okozott stresszhelyzeteket. A csapadékhiány, a túlmelegedő gyökérzóna, a tavaszi intenzív gyökértevékenység korai leállását okozza évek óta. Az ehhez társuló légköri aszály a levelek gázcserenyílásainak bezáródásával azt eredményezi, hogy bizonyos tápelemeknek esélye nincs feljutni a lombkoronába.

Nagyon sok esetben még az öntözés sem képes kompenzálni a természetes csapadék hiányát. Biztosan mindannyian tapasztaltuk, hogy egy 25 mm-es, lassan hulló természetes csapadék sokkal hatékonyabb, mit egy ugyanilyen dózisú öntözési norma. Ráadásul a csapadékhiányos időszakokat megtörő – megváltásként érkező csapadék – az éghajlat átalakulásával többnyire hirtelen lehulló záporok formájában érkezik, nagy intenzitással és nagy elfolyási veszteséggel. Míg korábban az öntözésre úgy tekintettünk, mint termésmennyiség és -minőség növelő technológiai elemre, bizonyos évjáratokban jelenleg a minimális termésbiztonságot is alig képes garantálni. Egy gyümölcsültetvény öntözésére egy átlagos évet véve alapul általában 150-250 mm kiegészítő öntözést alkalmazunk egy vegetációban. Az aszályos években ez a 350 mm-t is elérheti. A 2025-ös évben nagyon sok olyan ültetvényt láttam, ahol az öntözés és tápoldatozás ellenére is éppen csak kielégítő gyümölcsméretet és hajtásnövekedést sikerült elérni.

Tudomásul kell vennünk azt, hogy a klímaváltozás megkérdőjelezhetetlen negatív hatásai odáig vezettek, hogy a korábban bevált technológiai elemek használatát át kell értékeljük. Ahol nem fordítanak megfelelő figyelmet a lombon keresztüli kondicionálásra és az ezzel párhuzamos feszes növényvédelmi technológiára, ott az ültetvények lassú, de biztos kondicionális leromlására kell számítani.

Változtatás a metszés idejében

Ezzel párhuzamosan át kell értékelni a metszés szerepét, idejét, évjárathoz igazított mértékét. Evidenciaként kezeljük a csonthéjas ültetvények nyári metszésének helyességét, de talán nem tesszük helyesen. Minden vegetációban végzett metszési beavatkozás gyengítő hatású a vegetatív folyamatokra. A fagyok és az aszály által sújtott csonthéjas ültetvényeink zömét mégis zölden – a letermést követő időszakban - részesítjük metszésben, ami a kondíció további gyengülését vonja maga után. Sokkal jobban át kell értékelnünk a metszések idejének és mértékének meghatározását a csonthéjas ültetvények esetében. A tavaszi fagyokkal, csapadékhiánnyal és aszállyal terhelt években célszerű, ha a metszést a télvégi időszakra halasztjuk a meggynél, cseresznyénél, szilvánál és a kajszinál is. Lehet, hogy ez szentségtörésként hangzik, de a termesztői tapasztalatok azt mutatják, hogy a kondíció javítása szempontjából bizonyos évjáratokban ennek kedvező hatása van.

Összegzésképpen tehát a most már állandóan visszatérő tavaszi fagyok, a csapadékhiány, illetve a nagy mennyiségben érkező csapadék, majd az aszály átgondolásra készteti a gyümölcstermesztőket szerte az országban úgy az öntözés, a gyökér és levélvédelem, növénykondicionálás, mint a metszés szerepének, idejének, évjárathoz igazított mértékének tekintetében. Írásunk következő részében a szerves savak, növénykondicionáló szerek, a tápanyagutánpótlás szerepére, valamint a betegségei elleni védekezésre fókuszálunk.

(Cikkünk befejező része a februári lapszámunkban jelenik meg)          

Szerző: AgrárUnió