Kajszifajták a NÉBIH asztalán
Kertészet - 2016.05.03
Március hónapban többek között az élelmiszerlánc képviselőinek bevonásával került sor a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának kajszifajta-bírálatára. Mint dr. Szani Zsolttól, a NÉBIH gyümölcs fajtakísérleti osztályának munkatársától megtudtuk, a bírálat ivólé-, lekvár- és befőttminták ízérzékelése alapján történt.
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
„Azokat a kajszifajtákat vizsgáltuk, amelyek a közelmúltban részesültek állami elismerésben, a bírálópanelt pedig igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az élelmiszerlánc minden képviselője szerepeljen benne. Természetesen jelen voltak a nemesítők is, akiknek ezeket a fajtákat köszönhetjük, és a szaporítóanyag-előállítók is. Minden vizsgálat során egy gyors értékelést végeztük, ennek az volt a célja, hogy a későbbi, végső statisztikai analízis előtt is kapjunk visszajelzést. Összehasonlító fajtaként a gönci magyar kajszit használtuk, ezáltal magasra tettük a lécet, hiszen Európa-szerte elismert fajta, amelynek nagyon magas a feldolgozási értéke.
A befőtt kategóriában a fajtaújdonságok közül a Corred és a ceglédi Nyujtó Ferenc emléke nevű szerepelt jól. A lekvárok közül a ceglédi napsugár és a Nyujtó Ferenc emléke, illetve a Corlate és Corred egyaránt magas pontszámot kapott.
Az ivólevek közül a ceglédi napsugár és a ceglédi zamatos adott magas értékeket.
A termelés szempontjából azért különösen fontosak ezek az eredmények, mert a kajszifajtáknak az a sajátosságuk, hogy a leggondosabb betakarítás ellenére is a termés jelentős hányada élelmiszer-ipari alapanyaggá válik.”
Szerző: Szöőr Bea
Címkék:
Tízéves pécsi tartamvizsgálat - a mikrobiális készítmények ...
Itthon csökkent, a világpiacon vegyesen alakult a ...
Kertészkedés szintet lépve – Miért az emelt ágyás a bőséges ...
A korai gyommentes kukorica kulcsa – a pre-poszt technológiában ...
Így győzzük le a gyomokat a kertben - Tippek a gyommentes kerthez
Tavaszi hagyomány zaja szólt a legelőkért és a pásztorokért
Komplex gyomhelyzetekre komplex válasz: így működik a PIRATES ...
Új szakmai kézikönyv segíti a szőlő aranyszínű sárgaságának ...
Védje meg a kukoricát a talajlakó kártevőktől!
Újdonságok Szlovéniából. Egyszerűen a legjobb…