Időjárás: vége a mesének, itt az eső, és legalább egy hétig velünk marad
Időjárás - 2023.04.13
A Dunántúl már csütörtökön délelőtt részesült a csapadékból, amely estére egész Magyarországot érinteni fogja. Ne legyenek illúzióink, az eső szinte egy hétig itt marad velünk.
Csütörtök estétől általában erősen felhős vagy borult idő várható, de a keleti tájakon vékonyabb lesz a felhőtakaró. Többfelé várható eső, záporeső, a Dunántúlon nagyobb mennyiségű csapadék is eshet. A szél csak kevés helyen erősödhet meg – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 9 fok között valószínű, a nyugati csapadékos, illetve a keleti kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet.
Péntek reggeltől döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Egy délnyugatról északkelet felé tartó csapadékzóna mentén tartós esőzésre kell számítani, melynek súlypontja délutánra az ország északkeleti felére helyeződik át. Eközben dél felől vékonyodik, csökken a felhőzet, ami mögött záporok, zivatarok érkezhetnek. Kiadós mennyiségű csapadék főként az Észak-Dunántúlon várható. A változó irányú szél többfelé élénk, helyenként erős lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 8 és 13, míg másutt 14 és 21 fok között alakul.
(Fotó: Jill Wellington/Pixabay)
Címkék: időjárás, előrejelzés, magyarország, április 14, péntek, csapadék, tartós, dunántúl
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Folyamatosan zajlanak a Nébih nyári ellenőrzései – mérlegen az ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...