Gondolt egyet és a döglött halakat kivitte a falu határába
Hírek - 2023.03.29
Brutális mennyiségű haltetemet hagytak Gáborján település mellett egy mezőgazdasági területen. A rendőrök felderítették az elkövetőt.
A nyomozás során hamar kiderült, hogy az elpusztult állatokat egy közeli tóból vihették a falu melletti területre.
A rendőrök meghallgatták a tó tulajdonosát, aki azonnal elismerte, hogy ő szállította a helyszínre a több száz kilogramm elpusztult halat. A pikkelyesek valószínűséggel oxigénhiány miatt pusztulhattak el, a 40 éves férfi pedig elmondása szerint úgy gondolta, hogy előbb összegyűjti az összes tetemet és csak utána értesíti a hatóságokat.
A rendőrség szerint azonban az elhelyezett állati eredetű hulladék alkalmas lehetett volna az emberi élet, testi épség, egészség, a föld, a víz, a levegő vagy azok összetevői, illetve az élő szervezetek veszélyeztetésére.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a férfival szemben. A rendőrök már meg is küldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.
Az algák, a hínárfélék és más víz alatti növények is hozzájárulnak az éjszakai oxigénhiányos víz kialakulásához, ezért ez az állapot leginkább az éjszakai órákban okoz halpusztulást. A hajnali, napfelkelte előtti időszakban kritikusan lecsökken az oldott oxigénszint, valamint a légnyomás változása miatt gázok szabadulnak fel. A jelenség oka az, hogy a hínárképző növények és moszatok csak nappal juttatnak a vízbe oxigént, ugyanis az éjszaka folyamán a növényi szervezetek oxigént fogyasztanak.
Forrás: Police.hu
Címkék: hal
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre
Júliusi kerti bakancslista
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
