Erős hazai fölény az olasz traktorpiacon, a tavalyi győztes márka így nem is meglepő
Gépesítés - 2023.04.07
Rengeteg hazai kötődésű márka került be a Top 6-ba tavaly az olasz traktorpiacon. A győztes New Holland mellett az Antonio Carraro és a Landini is ott van a legjobbak között.
Az olasz traktorpiac Európában a harmadik legnagyobbnak számít, ezért minden márkának nagyon fontosak az ott elért eredmények. Miközben a John Deere és a Fendt a kontinens legtöbb piacát uralja, addig Olaszországban tavaly egy félig-meddig meglepő győztes született.
Csak összehasonlításképpen: miközben a magyar piacon 2022-ben 4145 darab traktort helyeztek forgalomba (ez harmadával több az előző évinél), addig az olaszoknál 20 217 erőgépet. Nálunk a John Deere végzett a lista élén 23,45 százalékos részesedéssel, bőven megelőzve a második helyezett New Hollandot (10,93 százalék).
Olaszországban azonban a kék márka visszavágott, ami egyfajta elvárás is lehetett a részükről, hiszen mégiscsak hazai termékről van szó (a New Holland az olasz-amerikai CNH Industrial tagja). Bár az olasz piac tavaly esett az előző évihez képest, mégpedig 17 százalékos mértékben, a bő 20 ezer összesen eladott darab jóval több, mint a koronavírus-járvány előtti évben, amikor 18 500 erőgépet értékesítettek.
A New Holland 3601 forgalomba helyezett új traktorral végzett az élen, a John Deere 2011 darabbal lett a második, míg az Antonio Carraro 1741 darabos harmadik helye akár meglepetés is lehetne, ám az is hazai márka, ráadásul a kompakt ültetvénytraktorok arrafelé népszerű kategóriájában szerepelt.
A Top 6-ba még a Landini (1666), a Deutz-Fahr (1604) és a Fendt (1538) kerültek be. A New Holland kapcsán kiemelik a híradások, hogy Lengyelországban, Portugáliában és Szlovéniában is az élen végzett tavaly, illetve a magyar piac mellett Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Hollandiában és Spanyolországban is ezüstérmes lett.
Címkék: olaszország, traktor, piac, 2022, forgalom, toplista, new holland, john deere
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
A hőség árnyékában az agrárium
