
Gépközelben négy évtizede
Gépesítés - 2019.06.19
Az Életpályamű díjas Drexler János cége ügyel a gazdák igényeire A magyarországi mezőgép-forgalmazás napjainkra sem vált kíméletesebb tereppé a benne versengők számára, idősebb Drexler János mégis ugyanúgy élvezi a cégében folyó munkát, mint az évtizedekkel ezelőtti induláskor. A Megazet Kft. ügyvezetőjét Életpályamű díjjal ismerte el a 20 éves Megfosz.
Április közepén tartotta jubileumi közgyűlését a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz), amely kereken két évtizede jött létre. A szokásos programpontok mellett az alapító elnök Nagy Miklós és a jelenlegi tagok felidézhették az elmúlt húsz év legfontosabb eseményeit. Az ünnepi eseményen emlékplakettet vehettek át azon alapító cégek képviselői, amelyek ma is folyamatosan jelen vannak, és nagymértékben hozzájárulnak a szövetség sikeréhez.
A Megfosz által alapított elismerések közül az Életpályamű díjra olyan személyeket lehet jelölni, akik több mint 30 éve az ágazatban dolgoznak, betöltötték 60. életévüket, munkahelyükön a feladatkörük meghatározó és eredményes, valamint a dolgozók és vezetők körében szakmailag elfogadottak, megbízhatóak és segítőkészek. Ebben az évben idősebb Drexler János, a Megazet Kft. ügyvezetője részesült a megtisztelő elismerésben.
Közös az érdek
– Négy évtizede, még jóval a rendszerváltás előtt kötelezte el magát a pályával. Gondolta volna akkoriban, hogy a mezőgépgyártás mára olyan ágazattá válik, amely az innovációk, a technikai fejlődés ütemét tekintve a hadiiparral és az űrkutatással vethető össze?
– Már gyerekkoromban műszaki érdeklődésű voltam, a középiskola után ezért tanultam tovább ebben az irányban, járműgyártóként Győrben, az akkori Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán, a mai Széchenyi István Egyetem elődjén. Kezdetben a megye legnagyobb munkáltatójánál, a Bakony Műveknél dolgoztam, amikor viszont 1986-ban az Agrokernél a szerviz megalakítását tervezték, átkerültem a közúti járművektől a mezőgazdasági gépek közelébe. 33 éve tehát, hogy szervizvezetőként kezdtem dolgozni ott, és nagyon szerettem a munkámat, mert napi szinten, közelről találkozhattam a gépekkel. A rendszerváltozás után az Agrokert privatizálták, és hiába vettük meg először MRT-program (Munkavállalói Részvényprogram) keretében, végül egy tőkeerősebb csoporthoz került, és ekkor döntöttünk a saját vállalkozás elindítása mellett.
– Ez lett a Megazet Kft., amely éppen idén 25 éves. Mi a hosszú távú talpon maradás titka?
– 1994-ben alapítottuk a céget két kollégámmal. Mindig igyekeztünk közel maradni a gazdákhoz, folyamatosan begyűjteni az információkat, ezért jól ismerjük az igényeiket, és alkalmazkodni tudunk az állandóan változó követelményekhez. Azzal a szlogennel indultunk, hogy „Az Önök érdeke a mi érdekünk is”, és ezt azóta is szem előtt tartjuk, komolyan vesszük. Akkor jó egy üzletkötés, ha mindkét fél úgy érzi, hogy jól járt vele.
– A gazdák bizonyára hálásak érte, amiért a nagyobb mezőgazdasági munkák idején lényegében 24 órás ügyeletet tartanak.
– Ez így van, az alkatrészes és szervizes kollégáknál a telefonok olyankor folyamatosan be vannak kapcsolva. A gazdálkodók pedig keresnek is bennünket, akár munkaidőn kívül is, tanácsot kérve, alkatrész, javítás után érdeklődve. Ez egy régi gyakorlat, és nem szándékozunk változtatni rajta.
Idősebb Drexler János az Életpályamű díj átvételekor, Tarpataki Tamás helyettes államtitkár, illetve Harsányi Zsolt Megfosz-elnök és Kis Pál alelnök társaságában (balról jobbra). (Fotó: Megfosz)
Széles termékpaletta
– Az eltelt évtizedek alatt beállt a mezőgép-forgalmazói piac, vagy még öldöklőbbé vált a verseny?
– Inkább az utóbbi, és azt hiszem, a verseny egyre nagyobb lesz. Nyilván itt is érvényes, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, de egyelőre jól tartjuk magunkat a piacon, folyamatosan új dolgokat kitalálva a felszínen tudunk maradni. Persze nemcsak a talpon maradás, hanem az állandó fejlődés a célunk. A „nagyokhoz” képest óriási előnyünk, hogy sokkal rugalmasabbak, mobilabbak vagyunk, a kisebb „tehetetlenségi erő” révén gyorsabban tudunk reagálni. A lehetőségeink keretein belül mindenkinek igyekszünk kielégíteni az igényeit, gép-, szerviz- és alkatrészvonalon egyaránt.
– Régóta kötődik a Zetor márkához is, amely szintén óriási fejlődésen ment keresztül az évtizedek során, és nemcsak a nosztalgia tartja versenyben a magyar piacon.
– Biztosan segít, hogy régi, bevált, jól ismert márkáról van szó, de ettől függetlenül is komoly érdeklődés mutatkozik iránta. Tavaly is előkelő eladási számokat produkáltunk a 90–120 lóerős teljesítménytartományt felölelő kategóriában, ahol dobogós helyre kerültünk. A Zetor traktorokat elsősorban a kisebb és közepes gazdaságok keresik, a csúcsteljesítményűeket vezérgépként, de a Zetorral a nagyobb gazdaságoknál is számolnak, ők is gyakran vásárolják telepi traktorként. Hamarosan érkezik az új sorozat, a Crystal 150-es és 160-as modellváltozatok mellé felsorakozik a 171 lóerős Crystal HD 170-es, vagyis nagyon komoly átalakulás megy végbe az egész portfólióban, az egyes kivitelek az új uniós előírásoknak megfelelően módosulnak.
– Milyen újdonságok várhatók az egyéb márkáiknál?
– A FELLA szálastakarmány-gépeknél
az AGCO által hozott fejlesztések folyamatosan megjelennek. A múlt évben a hátsó függesztésű tárcsás kaszáknál a RAMOS TLX széria számított igazi újdonságnak, amelynél a jól ismert TurboLift hidropneumatikus tehermentesítő függesztés minden munkafázisban lehetővé teszi
a fokozatmentes talajnyomás-beállítást a kaszagerendelyen. Az eszköz ráadásul immár nem hátra beforgatva, hanem 120 fokos szögben, keresztbe állítva szállítható, a súlypontja így a traktor középpontjába kerül, vagyis nem „billegteti” azt.
Az AHWI-Prinoth erdészeti gépeknél is egymás után érkeznek a frissítések. Náluk most egy óriási, 500 LE-s önjáró lánctalpas közelítőgép készül, amelyhez egy szintén 500 LE teljesítményigényű mulcsozót is kifejlesztettek.
Tavaly mi is értékesítettünk egy 300 LE-s lánctalpas gépet mulcsozóval, itthon is van tehát érdeklődés a nagyobb teljesítményű gépek iránt. Az újdonságok a novemberi hannoveri Agritechnica kiállításon már biztosan bemutatkoznak, sőt néhány eszközt már a müncheni Bauma nemzetközi vásáron is megtekinthettünk áprilisban.
Egyre több a mezőgépész
– Az Életpályamű díjat attól a Megfosztól kapta, amely idén szintén kerek évfordulót ünnepel, és amelynek önök már az indulásnál a tagjai közé tartoztak.
– A kezdetekben még többekkel együtt vettünk részt benne az Agrotechnika Hungária tagjaként, majd annak megszűnése után egyedileg is tagok lettünk. Jelenleg is részt veszek a bő száz taggal működő szövetség marketing-, illetve etikai bizottságainak munkájában.
Kiemelném, hogy a Megfosz nagyon aktív szerepet vállal a mezőgazdasági gépész szakember-utánpótlás jövőbeni biztosítása érdekében, a marketingbizottság ebben a témában komoly tevékenységet folytat. A „Legyél te is mezőgépész” kampányunk ma már országosan kézzelfogható eredményeket tud felmutatni. Az elmúlt években számos mezőgépész diáknak tettük lehetővé, hogy ellátogassanak a januári AgrárgépShow-ra, és nagyon népszerű lett az országos mezőgépész-vetélkedő, amelynek döntője már három éve ezen a kiállításon kerül megrendezésre. A szakiskoláknak és a diákoknak nyújtott támogatások, illetve a kampány eredménye az utóbbi években a folyamatosan javuló beiskolázási adatokból is látható.
– Tavaly óta hivatalosan nyugdíjas, de továbbra is aktívan dolgozik. Milyen újabb célokkal?
– A cég megfelelő működtetése továbbra is elsődleges fontosságú, hiszen 16 családnak nyújtunk megélhetést, ezért a komoly versenyben nap mint nap „oda kell tennünk” magunkat. Én elsősorban a külkapcsolatokkal foglalkozom, hiszen az idők során egyre több feladatot áttestáltam a fiamra, aki már tizenhat éve dolgozik a cégben. Amíg úgy érzem, hogy érdemes és szeretem csinálni, addig folytatom a munkát.
A veszprémi központú Megazet Kft.-t 1994-ben három magánszemély alapította. Kezdetben Fortschritt, Zetor és MTZ traktorok alkatrészeit forgalmazták, külkereskedelmi tevékenységük a Németországban vásárolt alkatrészek és használt gépek importjával indult. 1996-ban kezdték meg az új gépek forgalmazását, a következő esztendőben pedig megvásárolták a jelenlegi telephelyük földterületét, ahol tágas eladótérrel, 400 négyzetméteres raktárhelyiséggel és a benne található jelentős árukészlettel várják partnereiket. Az ezredforduló környékén alkatrészüzleteket nyitottak, 2004-ben pedig elkészült 100 négyzetméteres szervizműhelyük Veszprémben, ahol az új gépek üzembe helyezése, szervizelése, garanciális és garancián kívüli javítása zajlik. Három szervizautóval végzik a helyszíni javításokt, felülvizsgálatokat. A térségbeli kiskereskedelem mellett nagykereskedelmi tevékenységet is folytatnak, többek között a német FELLA szálastakarmány-betakarítógépek és az AHWI-Prinoth erdészeti gépek magyarországi képviseletét látják el, emellett a Zetor traktorok hivatalos gyári márkaképviselői az Észak-Dunántúlon.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: MEGAZET Kft., Drexler János
Bizonytalan időre halasztják a 32. Alföldi Állattenyésztési és ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Húsipari innovációk: új kutatás-fejlesztési projekt indul a ...

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

Honnan tudják a madarak, merre kell repülniük?

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos

A csemezpusztai környezeti katasztrófa - további lépések ...

Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom