
Új központban az Invest – Komplex szolgáltatás és partnerség
Egyéb - 2015.11.13
Színes és látványos szórakoztató kísérőprogramokkal fűszerezve mutatta be szakmai partnerei és a nagyközönség előtt új ácsi központját az Invest Gépkereskedelmi Kft.A társaság 2002 májusában indult a CASE IH mezőgazdasági gépek magyarországi vezérképviseleteként és importőreként néhány fős személyzettel, egymilliárd forint körüli forgalommal.
Egy évtizednyi működése alatt azonban országos szintű saját értékesítői és szervizhálózatot épített ki: ma már több mint nyolcvan kollégával dolgoznak, és országosan hat területi központban szolgálják ki partnereiket. A cég árbevétele 2014-re meghatszorozódott, vagyis jelenleg meghaladja hatmilliárd forintot, ez évi 300-400 eladott gépet jelent. Szaxon Róbert, a társaság ügyvezető igazgatója a nagyszabású rendezvényen arról beszélt, hogy miután az elmúlt évtizedben sikerült a teljes magyar piacot lefedniük, most elsődleges feladatuk a cég árbevételének növelése. Az ügyvezető hozzátette: a cég filozófiája továbbra is az, hogy folyamatosan partneri viszonyban maradjanak az ügyfeleikkel, és komplex szolgáltatást nyújtsanak számukra.
A társaság a Case IH márka kizárólagos magyarországi disztribútora, amelyet kiegészít különböző egyéb munkagépgyártók termékeinek, valamint a Case építőipari gépcsaládnak a forgalmazásával. Az új és használt gépek értékesítése mellett a társaság életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a szervizelés, a gépek ganyugat-európai színvonalú, a legmodernebb berendezésekkel ellátott műhely jött létre.ranciális és garanciaidőn túli javítása is. Az új ácsi központban egy
A cég kínálatában kombájnok, traktorok, vetőgépek, bálázók, pótkocsik, kultivátorok, permetezők, ekék, boronák, magágykészítők, a precíziós gazdálkodás eszközei találhatók. Az Invest által forgalmazott Case IH Magnum elnyerte „Az év Traktora” címet 2015-ben.
Az M1-es autópálya ácsi lehajtójától mindössze hetven méterre található, nyolchektáros területen elhelyezkedő Invest Park létrehozásához uniós forrást is igénybe vett a vállalkozás. Az Invest Gépkereskedelmi Kft. 149,438 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el, a megvalósult projekt összköltsége 363,752 millió forint volt.
A zöldmezős beruházás keretében bemutatótér, oktatóterem, műhely, központi raktár, irodák és egy kulturált gépátadó centrum is létesült.Az infrastrukturális és ingatlanberuházás keretében felépült egy korszerű lifttel felszerelt szervizközpont, egy ehhez kapcsolódó veszélyeshulladék-tároló épület, valamint a telephelyhez tartozó portaépület. Az eszközbeszerzés keretében egy darab Crown WF3000-1.2 TF 4400 gyalogvezérlésű emelőtargoncát, valamint egy darab Crown WAV50-118 önjáró személyemelőthelyeztek üzembe.
Az Invest új bázisának megnyitóján komoly szakmai előadások és szórakoztató programok egyaránt voltak. Szaxon Róbert ügyvezető megnyitóbeszédét követően Vámosi Gábor a Cornmill Hungary képviseletében a terménypiaci kilátásokról tartott előadást. Ezt követően Harald Boitllehner, a Case IH üzleti igazgatója lépett a közönség elé, aki arról beszélt, hogy Magyarországot kulcspiacnak tekintik a régióban, és kiemelten figyelnek arra, hogy a cég portfóliójából a megfelelő termékeket helyezzék el a magyar piacon.
A megnyitóünnepség könnyűzenei műsorokkal, ökörsütéssel folytatódott, és tűzijátékkal zárult.
Szerző: kt
Címkék:
Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

GEOSYNERGIA – Talaj- és növénykondicionáló készítmény

Az örökség megőrzése, a fenntarthatóság erősítése: Biharugra ...

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

Húsipari innovációk: új kutatás-fejlesztési projekt indul a ...

Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – ...

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...

Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja