
Újdonságdömping a Mascarnál
Egyéb - 2017.05.01
Gyors és strapabíró bálázógépeket mutattak be az EIMA-n Nagy ünnep volt a MASCAR háza táján az EIMA kiállításon, hiszen a tulajdonos ikertestvérpár 50. életévét tölti be 2017 év elején.
Ezt a jelentős évfordulót már előre megünnepelték, de ha már ünnepség, akkor újdonságokkal is készültek a nagyszámú kilátogató vendég számára.
Monster, a büszke szörny
A stand legforgalmasabb sarkába egy Mascar Monster feketére fényezett, változó kamrás bálázó került. Ez a gép a gyár legnagyobb büszkesége, a könnyű hajtású konstrukció itthon, Magyarországon is egyre elismertebb. A könnyű hajtás eredményeképpen a 80–90 LE-s traktor elegendő, és a bálázás minősége, gyorsasága nem marad el a legismertebb márkák gépeinek teljesítményétől, sőt! A Continental hevederei igen erősek, a kezelő számítógépet pedig egyszerű használni, és szépen ábrázolja a bála és a kötözés állapotát. A kezelő folyamatosan nyomon követheti a munkafolyamatot az M700 monitorról, de állíthatja a bála közepének és külön a palástjának a nyomását, valamint a bálaátmérőt 80 és 170 cm között igény szerint megválaszthatja.
Diavel, percenként egy bála
A 2016-os év elejétől elérhető Mascar Diavel profi fix kamrás bálázónak egy Mascar Diavel 630 Multi Wrap nevű bálacsomagolóval kombinált változata is megtekinthető volt. Evvel a bálázóval percenként lehet készíteni a bálákat, így a bálacsomagoló rész egyszerre két tekercs fóliával csomagol. A bálázó 2,1 m-es rendfelszedővel, gyors rotoros továbbítóval és 18 hengerből kialakított 130-as bálakamrával rendelkezik. A Multi Wrap előnye, hogy a zöldbála-készítést követően egyből csomagolásra kerül, így a takarmány minősége nem romlik, valamint hogy a bálacsomagolást nem kell külön traktorral végezni, ami pluszköltséget és időt emésztene fel.
Corsa, a megbízható konstrukció
A hazai gazdákat nagyban érintő újdonság az itthon igen népszerű, megbízható Mascar Corsa 320 fix kamrás, rúdláncos kamrakialakítású bálázósorozat kisebbik tagjának megújulása, amely immár a 420-as nevet kapja. A megújulás leginkább a külsőségekre korlátozódik, mivel a bevált és strapabíró konstrukciót meg kell tartani. A Mascar Corsa 420 megkapja az új, egységes, modern külsőt, ezt az arculatot a nagyobb Monster és a Diavel sorozatok indították. A Corsa 420 120x120-as bálamérettel, hálós és/vagy kettős zsineges kötözéssel és akár 2,0 m széles rendfelszedővel vásárolható 2017 márciusától.
Előrelépés a vetőgépeknél
Vetőgépfronton is vannak újdonságok.
A Mascar Maxi Flexit 9 soros kialakításban mutatták meg, hidraulikusan állítható sortávolsággal (45–75 cm között), nagy big-bages műtrágyatartállyal, elektromos meghajtással. Az elektromos meghajtásnál a vetésellenőrzés összeköttetésben van a magadagolóval, így a vetésnél a tőtávolságot folyamatosan ellenőrzi a rendszer, és eltérés esetén finomhangolást végez a számítógép.
A Mascar Oregon pneumatikus és Mascar Arizona mechanikus gabonavetőgépek esetén az újdonság az elektromos állítású hajtómű, amely egyrészt nagyban gyorsítja és precízebbé teszi a kalibrálás folyamatát. Szintén újdonság, hogy az egytárcsás csoroszlyához is rendelhető magnyomó kerék (sárkaparóval vagy sárkaparó nélkül), amely vetés után javítja a mag és talaj kontaktját, valamint nagyon precíz vetésimélység-tartást tesz lehetővé, ami különösen az aprómagok, például repce esetében igen fontos.

„Szerencsém volt, hogy parasztnak születtem” – Tradíció és ...

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – ...

Virág- és becőkárosító kártevők a repcetáblákon – Kártételeik ...

Honnan tudják a madarak, merre kell repülniük?

Kezdődik a viharszezon

Az örökség megőrzése, a fenntarthatóság erősítése: Biharugra ...