AMAZONE újdonságok a novemberi Agritechnica kiállításon
Gépesítés - 2025.09.24
A nagy gépgyártók sorából az AMAZONE sem akart lemaradni és a nemzetközi szaksajtó képviselőinek mutatta be újdonságait az Agritechnica előtt. Annyi fejlesztés történt a különböző gépkategóriák terén, hogy még felsorolni is csak hosszasan lehetne. Ők is igyekeznek megoldásokat kínálni az éghajlatváltozás és a kártevők okozta kihívásokra, fontos szempontnak tartják a környezetünk védelmét, a minél gazdaságosabb termesztést, az alacsony inputigényű stratégia alkalmazását, kihasználják a mesterséges intelligencia által nyújtott előnyöket. Mi is részesei lehettünk a színvonalas, gyakorlati bemutatót sem nélkülöző rendezvénynek, így most ezek ismertetésére kerül sor a teljesség igénye nélkül.
AMAZONE EasyMatch
Innovatív műtrágya-felismerés mesterséges intelligencia segítségével
A műtrágyaszórókkal kapcsolatos fő kihívás mindig is a helyes beállítás volt. Gyakran nehéz megtalálni a megfelelő műtrágyát a terjedelmes szórási táblázatokban. Az AMAZONE cég MI alapú EasyMatch felismerő rendszere fénykép alapján azonosítja a megfelelő műtrágyát. A rendszer mesterséges intelligencia segítségével elemzi az olyan fizikai paramétereket, mint a műtrágya szemcsemérete, alakja és szerkezete, és gombnyomásra megadja a megfelelő műtrágyaszóró-beállításokat. Az eredmény a megfelelő műtrágya gyors és precíz beállítása – bármely AMAZONE műtrágyaszóróhoz. Így idő takarítható meg, nő a pontosság, és javul a trágyázás hatékonysága.
Az EasyMatch teljes mértékben integrálva van a mySpreader alkalmazásba, és minden gazda ingyenesen használhatja. Az EasyCheck digitális mobil ellenőrző állomással kombinálva, a keresztirányú eloszlás praktikusan vizsgálható okostelefon és EasyCheck ellenőrző szőnyegek segítségével. Így eltérő műtrágyatételek is optimálisan beállíthatók a tényleges eloszláshoz a táblán. A mySpreader alkalmazás ezáltal központi eszközként állítja be tökéletesre az AMAZONE műtrágyaszórókat gyorsan és egyszerűen bármilyen műtrágyához, a mesterséges intelligenciára és a Spreader Application Center több évtizedes tapasztalatára alapozva. Offline is használható.

Az EasyMatch több tényező alapján, mesterséges intelligencia (MI) használatával határozza meg a digitális ujjlenyomatot, és automatikusan tölti be a műtrágya-beállítási ajánlásokat az adatbázisából.
AMAZONE ZA-TS 01 AutoSpread
A precizitás új korszaka: a saját magát beállító műtrágyaszóró
Az új ZA-TS 01 géppel az AMAZONE olyan technológiát mutat be, amely forradalmasítja a műtrágyaszórási technológiát. Több éves fejlesztési munka és gyakorlati szakembereink több mint 100 000 hektáron végzett sikeres kísérletei után az egyedülálló AutoSpread funkció új mércét állít fel a pontosság és az automatizálás terén. Első alkalommal kerül sor az optimális műtrágyaelosztás autonóm megvalósítására. Az AutoSpread figyeli a műtrágya tényleges szórási képét, és automatikusan elvégzi az optimális eloszláshoz szükséges beállításokat. Az AMAZONE Spreader Application Centerhez való intelligens online kapcsolattal kombinálva a rendszer folyamatosan értékeli a valós szórási képet, így a felhasználónak már nem kell saját maga elvégeznie semmilyen beállítást. Ez a megoldás egyedülálló és kimagasló innovációt jelent.

A ZA-TS AutoSpread a saját magát beállító műtrágyaszóró. A szórásirány és - most először - a szórásszélesség kombinált mérése mobil szórócsarnokká teszi. Az AMAZONE Spreader Application Centerhez (SAC) való intelligens online kapcsolattal kombinálva a rendszer folyamatosan értékeli a valós szórási képet.
További előnyei az időmegtakarítás a szükségtelen szórási próbák elhagyásával, figyelmeztet a hibás vagy meghibásodott szórólapátokokra még azelőtt, hogy szórási hiba lépne fel, a folyamatbiztonság azáltal, hogy a műtrágyázási folyamatok részletesen kiértékelésre kerülnek az AmaConnect adatplatformon
A központi elem: A ZA-TS 01 új szoftvere
Az AutoSpread mellett a ZA-TS 01 gépet mindenekelőtt az új szoftver teszi különlegessé. A teljesen új fejlesztésű szoftver számos digitális újítást tartalmaz, amelyek még intuitívabbá és hatékonyabbá teszik a használatát. A modern kialakítású, könnyen használható kezelőfelület mellett különösen figyelemre méltó a teljesen újratervezett határszórás és a CurveControl integrálása.

Optimális műtrágyaelosztás kanyarokban: Az AmaTron 4-gyel együtt a műtrágya kijuttatásának optimalizálása mellett az egyenletes térképi lefedettség is biztosított.
Impulzusszélesség-frekvenciamoduláció: AmaXact
Alkalmazási technológia új szinten
Az AmaXact révén az AMAZONE most egy impulzusszélesség-frekvenciamodulációval működő fúvókatestet vezet be, amely különösen alkalmas a közepes és nagy területeket művelő gazdaságok számára, valamint a részterület-specifikus permetezéshez és foltpermetezéshez.

AmaXact impulzusszélesség-frekvenciamoduláció egy UX 7601 gépen
Az impulzusszélesség-frekvenciamodulációs (PWFM) technológiával a fúvókatest szelepe másodpercenként többször nyílik és záródik, miközben a nyitási idők (impulzusszélességek) igény szerint állíthatók. Míg a hagyományos fúvókatesteknél a kiszórási mennyiség közvetlenül a szórónyomástól függ, a PWFM rendszerrel ez a nyitási idővel szabályozható, így bizonyos fokú függetlenséget érhetünk el a szórónyomástól.
A járművezetőnek lehetősége van arra is, hogy a haladási sebességet egy bizonyos tartományon belül anélkül változtassa, hogy a cseppméret módosulna. Ez a teljesítmény és az egyenletes kijuttatási minőség javulását eredményezi. További fontos előny a precíziós gazdálkodás terén mutatkozik meg. A szelepek egyedi vezérlése pontos, részterület-specifikus kijuttatást tesz lehetővé, még a szórókeret szélességén belül is. A szelepek nagy kapcsolási sebessége miatt a rendszer ideális a foltszerű kijuttatásokhoz is, hogy a kisebb foltoknál maximális megtakarítást lehessen elérni.
A pontos foltszerű kijuttatáshoz a nagy kapcsolási sebesség mellett a különösen gyors és pontos nyomásszabályozás is elengedhetetlen, hogy a kiszórási mennyiség pontosan előálljon a foltokban is. Az AMAZONE kifejezetten az AmaXact rendszerhez fejlesztette ki a DynamicFlow hidraulikus nyomásszabályozót, amely rendkívül gyors nyomásszabályozást tesz lehetővé, optimalizálva ezzel a kijuttatás pontosságát mind foltszerű, mind területi kijuttatásnál.
Előnye még a hosszú élettartam a kopás intelligens minimalizálásának köszönhetően, a tökéletes kijuttatási minőség még a határterületeken is, széles sebesség- és mennyiségi tartomány egyetlen fúvókával.
AmaSelect twin
Nagyobb pontosság és rugalmasság a testreszabott AmaSelect bővítménnyel
Az AMAZONE az AmaSelect twinnel innovatív megoldást mutat be a precíz növényvédelemhez - a 25 cm-es fúvókatávolsággal megvalósított lehetőségek széles választékának köszönhetően optimálisan alkalmazkodik az adott gazdaság körülményeihez.
Az új twin sorozat 2 különböző toldókészletet tartalmaz: 2-2-2 és 2-1-2. Mindkettő 25 cm-es fúvókatávolságot tesz lehetővé, ám működésük eltérő.
Az AmaSelect legfontosabb jellemzője az intelligens fúvókaváltás.
A kézi kapcsolás mellett az AmaSelect teljesen automatikusan, a szórónyomástól függően képes átkapcsolni és kombinálni a fúvókákat. Ez a funkció lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy az adott helyzethez rugalmasan igazodva válassza meg a haladási sebességet vagy a kijuttatási mennyiséget, miközben a csepptartomány a kívánt területen belül marad.

AmaSelect Row - sávos kijuttatás burgonya példáján
A talaj a siker alapja
Az AMAZONE kultivátorokhoz való SoilDetect kisméretű térképeket készít a szántóterületről
Általánosságban elmondható, hogy az intelligens talajművelő gépek már ma is lehetőséget nyújtanak arra, hogy a munkavégzés során érzékelők segítségével olyan adatokat gyűjtsenek, amelyeket az előkészítés során, valós időben vagy utólag felhasználhatók a különböző paraméterek, például a munkamélység, a munkasebesség, a csúszás és a túlterhelés beállításához.
A SoilDetect által a feldolgozási folyamat során végzett mérések célja egy adatbázis létrehozása, amelyből a mesterséges intelligencia támogatásával nagy felbontású talajtérkép készíthető. Ez a térkép lehetővé teszi a gazdálkodók számára – világszerte – a növénytermesztés részterület-specifikus optimalizálását. A hozampotenciállal rendelkező részterületek – az AutoTill kultivátorok mérési értékeiből, a vezetőképességi értékekből és a JKI projektpartner által biztosított műholdas adatokból (NDVI) származtatva – lehetővé teszik a műtrágyázás optimalizálását a hozam és a részterületek alapján.
A SoilDetect segítségével az AMAZONE gépek intelligens partnerekké válnak a gazdaságban

SoilDetect rendszer: AutoTill érzékelőrendszer és geoelektromos 4 pontos mérési módszer kombinációja a talaj állapotának talajművelés közbeni felmérésére.
TopCut 12000-2T kombinált aprítóhenger
A legváltozatosabb kombinációkkal különböző növénykultúrákhoz
A különösen sekély talajművelés iránt mutatkozó egyre nagyobb igényre válaszul fejlesztette ki az AMAZONE a Top Cut kombinált aprítóhengert. Ez a gép lefeljebb három egymást követő művelőeszköz-szegmensből és egy utóművelő eszközből áll, amelyek az ügyfél kívánságaitól és követelményeitől függően különböző szerszámokkal szerelhetők fel:
1. sor: opcionális előművelő eszköz: késhenger
2. és 3. sor: fő művelőeszköz: késhenger (MW) vagy Minimum TillDisc (MTD)
4. sor: Utánfutó eszköz: háromsoros szalmaborona vagy tömörítőhenger
A hosszú növényi maradványok, például repce- és napraforgószár vagy a köztes termények intenzív aprításához ideális a dupla késhenger, mint fő művelőeszköz. A késhengerek intenzíven felaprítják és rostokra bontják a növényi maradványokat, ami jelentősen felgyorsítja a rothadást. Ezenkívül a 0-2 cm-es sekély talajművelés ellenére a késhengerek megfelelően finom talajszerkezetet hoznak létre az optimális magágyhoz, ami elősegíti a gyommagvak és az árvakelésű gabona csírázását. A dupla késhenger magágykészítésre és látszólagos magágy előkészítésre is használható. A nagy kerületi sebesség kiváló rögtörési hatékonyságot eredményez.
Hogy a TopCut intenzívebb művelést végezzen, a Minimum TillDisc a késhengerrel együtt használható. A két szerszám kombinálásának az az előnye, hogy a késhenger a menetirányra merőlegesen, a Minimum TillDisc pedig azzal párhuzamosan aprít. Ez a keresztezett vágás intenzív aprítást garantál, különösen megdőlt gabonában és kukoricatarlón.

A 3 művelőszerszám-sor intenzíven felaprítja a reptemaradványokat, és az elszóródott repcemagvat kis mélységben összekeveri a talajjal
A 3 művelőszerszám-sor intenzíven felaprítja a reptemaradványokat, és az elszóródott repcemagvat kis mélységben összekeveri a talajjal
Harmadik lehetőségként a fő művelőeszköz dupla Minimum TillDisc egységgel is felszerelhető. E kombináció akár 3 cm mélyen is képes a talajba hatolni anélkül, hogy átmozgatná azt. Tavasszal például ennek az az előnye, hogy megnyitja a talajt, amitől az jobban szellőzik és melegszik. Ez különösen akkor érdekes, ha tavaszi vetésű növényeket, például gabonaféléket vagy cukorrépát vetünk direktvetéssel.
A két MTD-sor másik előnye, hogy a megdőlt gabonát intenzíven, talajmozgatás nélkül vágja. Ez teszi a TopCut gépet különösen érdekessé a csoroszlyás direktvetést alkalmazó gazdaságok számára.
Cut ’n’ Sow – Direktvetés továbbgondolva
Először az aprítás, aztán a vetés!
Az innovatív Cut ’n’ Sow eljárással az AMAZONE úttörő gépkombinációkat mutat be a különlegesen sekély talajművelés és a szélsőséges körülmények között végzett direktvetés terén - ideális megoldás különösen a magas és szívós szerves anyagok esetében. Az új TopCut kombinált aprítóhengerből és a jól bevált Cayena, Condor vagy Primera DMC késes csoroszlyás vetőgépekből, vagy Minimum TillDisc egységgel ellátott Cirrus vontatott vetőgépekből álló kombináció olyan gazdaságos műveleti láncot alkot, amely választ ad a modern szántóföldi gazdálkodás legfőbb kihívásaira.
A direktvetés egyre fontosabbá válik - nemcsak a hagyományosan száraz régiókban, hanem az intenzív vetésforgóval művelt, magas terméshozamú helyeken is. Ez az eljárás köztes termények termesztésével kombinálva a következő előnyöket ígéri: A talajszerkezet védelme, erózió elleni védelem, valamint aktív hozzájárulás a humusz megőrzéséhez és képződéséhez. A direktvetés egyre szélesebb körű elterjedésével azonban új kihívások is megjelennek, amelyek differenciált megoldásokat igényelnek.

Őszi gabona eltömődésmentes vetése napraforgó után a Primera DMC géppel és a Cut ’n’ Sow eljárással.
A klasszikus direktvetéses régiókban például egyre nagyobb problémát jelentenek a talajfelszínen lévő szerves anyagok: A szalma, az elhalt köztes termények és a bomlatlan növényi maradványok jelentősen megnehezíthetik a magágykészítést és a kelést, és eltömítik a vetőgépeket. Ugyanakkor az intenzív biomassza-termeléssel foglalkozó, nagy hozamú gazdaságok speciális követelményeket támasztanak a technológiával és a folyamatokkal szemben. Itt is világossá válik: A talajvédelem, a maradványkezelés és a fő növény sikeres telepítése közötti egyensúly megteremtése kihívást jelent - és döntő fontosságú a rendszer sikere szempontjából.
A TopCut rendkívül sekélyen munkája révén a talajszerkezet érintetlen marad, a kapillaritások kis mélységben megszakadnak - és az értékes talajnedvesség megmarad a vetési szinten. Optimális magágy jön létre!
A TopCut másik előnye, hogy javítja a vetőmag talajzárását és támogatja az egyenletes kelést.
A szármaradványok felaprítása révén az AMAZONE direktvetőgépekkel a mulcsréteg alá, a nedves és hűvös talajba lehet vetni. A TopCut előművelésnek köszönhetően a direktvetés sokkal megbízhatóbbá és ellenállóbbá válik az elakadással szemben, még az egyébként természetes alkalmazási korlátok, például a kemény, hosszú szárú szerves anyagok esetében is. A nagyobb megbízhatóság mellett a vetőgépek egységesebb művelési képet hagynak a folyamatláncban direktvetésnél. A vastag szalmatakarók időigényes mulcsozására nincs szükség, mivel az AMAZONE csoroszlyatechnológia még nehéz körülmények között is megbízható kapcsolatot hoz létre a vetőmag és a talaj között. Például a precíz barázdaképzéssel elkerülhető az úgynevezett Hair-Pinning jelenség, azaz a vetőmag szalmára helyezése a vetőbarázdában, még hektáronként több mint 10 tonna szalma esetén is.
Miközben a magok a helyükre kerülnek, optimális csírázási feltételek közé, a szerves anyag és talaj keveréke védőtakaróként borul rájuk. Ez megakadályozza a víz elpárolgását és a talaj túlmelegedését.
A késes csoroszlyás direktvetés vagy a Minimum TillDisc tárcsákkal történő vetés másik előnye a célzott, ugyanakkor csekély mértékű talajmozgatás: A talaj minimális talajlazítása és rögtörése nemcsak aktív magágyat hoz létre, hanem megbízhatóan és egyenletesen zárja le a vetőbarázdákat is. Ezzel szemben a tárcsás csoroszlyás direktvetés előművelés nélkül a barázdafalak tömörödéséhez vezethet - különösen ott, ahol a tárcsa vág és a mélységhatároló görgő fut. Az eredmény: A barázdák nem záródnak teljesen, ami egyenetlen keléshez vezethet. A folyamatlánc olyan praktikus alternatívát kínál, amely kritikus agronómiai hozzáadott értékkel bír.
A direktvetés egyik központi problémája - különösen intenzív köztes termény elővetemény vagy gabona elővetemény esetében - a nagy mennyiségű szerves maradvány, amely gyakran a talaj felszínén marad szalmaréteg vagy elhalt növényi maradványok formájában. Ezek a rétegek megnehezíthetik a vetőmag-lehelyezést, ronthatják a kelést, és ideális mikroklímát biztosítanak a talajban élő kórokozók, például a fuzáriumhoz hasonló gombák számára. A finomabb talajszerkezettel való érintkezés hiánya szintén gátolja a rothadást, így a szerves anyag túl sokáig megmarad, ami jelentősen megnehezítheti az új növénykultúra növekedésnek indulását.
Itt jön a képbe a Cut ’n’ Sow: A szármaradványok feldarabolása és egyidejű elkeverése a felső talajrétegben keletkezett finomabb talajszerkezettel elősegíti a rothadást és jelentősen felgyorsítja az anyag bomlását. Amíg a talaj élővilága feldolgozza az előző növénykultúra szerves maradványait, az új vetőmag ideális körülmények között kelhet. Mire a következő növénykultúra beérik, a maradványok szinte teljesen lebomlanak - a betegségek megelőzhetők, és a természetes körforgás újrakezdődik. A maradványkezelés és a pontos vetőmag-lehelyezés kombinációja teszi hatékony megoldássá a Cut ’n’ Sow eljárást a modern direktvetési folyamatokban.
Egy 6 m széles TopCut 20 km/h sebességgel haladva és egy 6 m széles Primera DMC 6000-2 gép 14 km/h sebességgel haladva 8 óra alatt akár 100 hektárt is meg tud művelni.
EasyTram – Művelőutak alkalmazási térkép alapján
A művelőutak kijelölésének forradalmasítása
Mi lenne, ha a járművek útvonalát centiméter pontossággal és egyetlen művelettel előre meg lehetne tervezni egy alkalmazási térkép segítségével, és így a művelőutak évről évre pontosan ugyanazon a helyen haladnának?
A művelőutak tervezéséhez és kialakításához való új EasyTram alkalmazás pontosan ezt teszi lehetővé a Cirrus 04 Grand és Precea géptípusok esetében. A rendszer azonban még számos további izgalmas lehetőséget kínál – az erózió ellen védő domboldali ferde vetéstől egészen a járműnyomoktól független vetési irányig. Az alacsony vetőmagmennyiségű növénykultúrák, például a repce vetésénél is megmutatkoznak az EasyTram előnyei: A ferde vetésnek és a művelőútnál történő kikapcsolásnak köszönhetően a növényeket a gép nem tapossa le művelés közben, és optimális térbeli eloszlás biztosítható az állomány számára.

Egyenes művelőút – ferde vetés. A ferde vetés növeli a növények számát a művelőutak területén, csökkenti a vízeróziót a domboldalon és segíti a talaj
Az EasyTram felhasználóbarát és innovatív. Az alkalmazás lehetővé teszi a művelőutak alkalmazási térképeinek egyszerű elkészítését az AmaConnect adatplatform böngészőn keresztüli elérésével. A Plug and Play elvnek köszönhetően a létrehozott alkalmazási térképek bármely más alkalmazási térképhez hasonlóan egyszerűen átvihetők a traktor kezelőtermináljára, és ott felhasználhatók. Ez megkönnyíti a vezető munkáját azzal, hogy teljesen átveszi a művelőutak kialakítását, egyúttal megakadályozza a hibákat és a sáveltéréseket.
Az AMAZONE az EasyTram rendszerrel lehetővé teszi a technológia alkalmazását a gép átszerelése nélkül minden olyan gazdaság számára, amely MultiSwitch soronkénti kapcsolású AMAZONE vetőgépekkel dolgozik.
A gazdaságok és a bérvállalkozók számára előny, hogy a gazdaságvezetők vagy a bérvállalkozók ügyfelei maguk készíthetik el az alkalmazási térképeket az AmaConnect adatplatformon.
Az EasyTram előnye, hogy a művelőutak most már ferde vetés esetén is pontosan meghatározhatók. Így a növény négyzetméterenkénti sűrűsége a művelőutak területén is megmarad, miközben a művelőutak beállításával takarékosan lehet bánni a vetőmaggal. A művelőút nélküli ferde vetéshez képest így átlagosan 3% vetőmag és műtrágya takarítható meg, és elkerülhető a gyomnövekedés. Átlagos vetőmag- és műtrágyaköltségek mellett (kb. 150 €/ha) és évi 1000 ha vetőterület esetén ez 4500 €/év megtakarítást jelent.
AmaConnect – intelligens adatok intelligens gépek számára
Több mint egy kapcsolat alapja
A felhőalapú AmaConnect adatplatformmal az AMAZONE tökéletes, egyszerű megoldást kínál a modern gazdaságok folyamataihoz és a komplex munkaszervezetekhez. A hangsúly az AMAZONE gépek intelligens hálózatba kapcsolásán van, a kifejlesztett csatlakoztatási egység, az AmaConnect Unit segítségével. Ez lehetőséget ad a gépi adatok és a folyamatadatok közel valós idejű átvitelét az adatplatformra, amely teljes mértékben és zökkenőmentesen integrálódik a myAMAZONE moduljaként.

Az új felhőalapú AmaConnect adatplatform együtt növekszik a modern gazdaságok folyamatainak követelményeivel
Az AmaConnect adatplatform célja, hogy a mezőgazdasági gépek digitális partnerekké váljanak, növelve ezzel a hatékonyságot, az átláthatóságot és a fenntarthatóságot a gazdaságban.
Hatékony gyomirtás az AMAZONE Venterra 1K géppel
Az AMAZONE a kultivátortechnikai termékcsaládban mostantól az új Venterra 1K-t kínálja, akár 4,20 méteres munkaszélességgel. A könnyű, mindenre alkalmas gépet a kisebb gazdaságok szerkezetéhez és legalább 60 LE traktorokteljesítményéhez terveztük, és a moduláris kialakításának köszönhetően különböző paralelogramma-szerkezetekkel és szerszámokkal szerelhető fel. A precíz sorvezető rendszerek megkönnyítik a hátsó felszereléssel végzett munkát. Egy elülső szerelőkonzol segítségével emellett a Venterra 1K költséghatékonyan használható a traktor elején is.
A Venterra 1K középpontjában a szerszámot optimálisan megvezető paralelogramma-szerkezet áll. A 16 és 37,5 cm közötti sortávolságokhoz az EKP paralelogramma-szerkezet használható, amely opcionálisan akár három kapakéssel is felszerelhető. 12,5 és 90 cm közötti sortávolságokhoz a KPP paralelogramma-szerkezet való, amely akár öt szerszámtartó elhelyezését is lehetővé teszi. A munkamélység fokozatmentesen állítható, és a vágókések nagyvonalú átfedéssel dolgoznak.
A moduláris rendszerből kiválaszthatók a növénykultúrának és a talajviszonyoknak megfelelő típusú és szélességű kapakések, amelyek akár kombinálva is használhatók. A szabadalmaztatott RapidoClip gyorscserélő rendszernek hála a kések szerszám nélkül is gyorsan kicserélhetők, akár a szántóföldön, akár a gazdaságban.
Ahhoz, hogy a növénysorokban végzett művelés ne okozzon kárt, maximális pontosság szükséges. A sorvezető rendszer – amely egy kamerarendszerből és egy eltoló egységből áll – biztosítja a sorközművelő kultivátor pontos vezetését a növénysorok mentén vagy lejtős talajon.
A Horus Professional rendszerrel a növény megbízhatóan felismerhető az elrendezés, illetve 3D módban a magasságkülönbségek alapján. Ezenkívül a felismerés színválasztás alapján is végezhető. A saját fejlesztésű SmartVision kamerarendszer az automatikus lejtéskorrekciónak köszönhetően még meredek lejtőkön is megbízható sorvezetést garantál, kézi utánállítás nélkül. Mindkét rendszer a haladási sebességtől függően vezérli az eltolókeretet. A járművezető bármikor ellenőrizheti a pontos sorvezetést a terminál videóképén.
A Venterra 1K különböző AMAZONE kijuttató rendszerekkel szerelhető fel.

Az AMAZONE Venterra 1K és 1KL a könnyű és sokoldalú mindenes kisméretű gazdaságok és ágyásos növénykultúrák számára
A kultivátortechnikában új mércét állít fel a GPS-Switch automatikus szakaszolás, amely a kapaegységek hidraulikus és egyedi emelését és süllyesztését szolgálja. A rendszer egyik komoly előnye az, hogy az érzékeny vagy magas növénykultúrákat károsítás nélkül képes művelni a szűkülő fordulókban. Az AmaTron 4 ISOBUS kezelőterminál igazán kényelmes vezérlést biztosít, és a sávos permetezővel együtt is használható.
Szerző: Hatala László − AgrárUnió
Címkék: amazone, Agritechnica, precíziós technológia, műtrágyaszó, permetező gép, talajművelés, aprítóhenger, vetőgép, gyomirtás, kultivátor
Gépújdonságok a jövedelmező erdészeti munkához: Valkon ...
Takarónövények szerepe a fenntartható gazdálkodásban
A szűkülő vetésforgó veszélyei – Óvatosság, gondosság az ...
Valós idejű vágókés-élesség asszisztens érkezett a Claas ...
Az AGRITECHNICA 2025 néhány díjazott terméke
Precíziós gyomirtás a gyepgazdálkodásban fapados áron: új ...
Iránymutatás a tonnákban mérhető pluszterméshez: gazdaságos ...
Digitális átállás könnyedén? Frissen végzett precíziós ...
Jön az új ÉLIP pályázat! – Hatalmas lehetőség az élelmiszeripari ...
Megfelelő szerves savakkal valóban lehetséges! – Az ’AB’ ...