Múzeumban őrzik a bakonyi sertés utolsó példányát
Hírek - 2023.04.24
Romer Flórisnak, a magyar muzeológia egyik alapítójának köszönhetjük azt a kitömött bakonyi kocát, amelyet ma az Állattenyésztési Gyűjtemény legértékesebb darabjaként őríznek, és egyetlen példánya a 19. században végül teljesen kihalt fajának.
A preparátumot ugyanis a Bakonyban található zirci apátság fiatal bencés szerzetesei készítették, még az ezernyolcszázötvenes években Romer javaslatára. Mivel gyűjtötték a természeti érdekességeket, s ez koca albínó volt, különlegesnek számított.
A bakonyi sertésfajta legalább a honfoglalás koráig visszavezethető, feltételezik, hogy a másik ősi fajt, a szalontait, őseink magukkal hozták, és a bakonyit már itt ismerték meg a Kárpát medencében. A Tiszántúlnak a szalontai, a Dunántúlnak a bakonyi volt a jellegzetes sertésfajtája, olyan népszerű volt arrafelé, hogy innentől egész Stájerországig tenyésztették.
Nevezték bagonernek, bagonak, és egyes feltételezések még a bacon szalonna nevét is kapcsolatba hozzák ezen sertéssel.
A Szófejtő blog érvelése szerint, mivel már a honfoglalás óta tenyésztették ezt a fajtát, valamint a szászok és frankok is tartották, ezért könnyen elképzelhető, hogy az állományból néhány eljutott a brittekhez is. A promotions.hu-n megjelent cikk szerzője viszont cáfolja mindezt, ő arról ír, hogy a bacon szó eredete a tizennegyedik századból származik, feltételezhetően germán területről. Eredetileg a bakkon szó hátszínt jelenthetett, amely legjobban illik az állat azon húsos részére, amelyet angolszalonna néven is ismerünk. A bakonyi sertést viszont csak a tizennyolcadik századtól kezdték külhoni országokba is jelentősebb mennyiségben szállítani. A Bakony neve pedig valószínűleg a bükkfára és az első alispánjára vezethető vissza, aki bár érdekes módon Bacon volt a vezetékneve, teljes nevén Comes de Bacon-Gug, ez a Bacon mégsem a szalonnára, és még csak nem is a bakonyi sertésre utal itt sem.
Tesfelépítése leginkább a vaddisznóhoz hasonlított, csontos, erős hosszú test, magas hát, pocak nélküli has, vékony lábak, szúrós szőr, hosszú orr, fejlett agyar, fekete körmök jellemezték. Színei között időnként előfordult a vörös is, de gyakori volt a fehér. Akkoriban nagyobbrészt kültéren tartották őket télen-nyáron, erdőn, mezőn, vizes réteken, ahol természetes takarmányt kaptak. Hízlaláskor erdei makkal táplálták őket, vágás előtt kaptak csak szemestakarmányt, melytől ízletesebb lett a szalonnájuk és húsuk. Vadak voltak, nehezen viselték a pásztorokat és kutyáikat is a közelükben.
Végül a magyar mangalica, melyet a bakonyi és szalontai valamint a déli sumádia keresztezéséből tenyésztettek ki, teljesen kiszorította ezt az ősi fajt. Enesei Dorner Béla, kutató, az említett század végén már semmilyen rajzot vagy fényképet nem talált róla
Címkék: bakonyi sertés, állattenyésztési gyűjtemény
Gyümölcsöző innovációk
Más megoldást már el sem tudnak képzelni! – Szemrevételezzük a ...
Mire figyeljünk a karbamid műtrágya használatában AÖP ...
Väderstad talajművelő gépek – Extrém viszonyokra extrém-jó gép ...
A Kis-Sárréten idén is sikeresen költöttek fekete gólyák
Folyékony szerves és granulált, kénes foszfor alaptrágyázási ...
Itt az új KAP menetrend, változások történtek!
Repülőgépről vagy helikopterről is végezhető a napraforgó ...
Spórolva nyerni UPL csávázószerekkel!
Gombatoxinok a kukoricában
