Energetikus az OMÉK-on – Alternatív megoldások a PB-gázon túl és más technológiai újítások
Alternatív energiák - 2016.01.13
Úgy gondoltam, az OMÉK nyitónapján – szeptember 23-án – nekivágok a „vásári” forgatagnak. A sok izgalmas téma közül az energetikával foglalkozó cégek pavilonjait vettem elsősorban szemügyre, és elmondhatom, hogy jól tettem, sok új megoldást ismerhettem meg.
A Kiskunmajsáról érkező Hidroszer a szivattyúk – mezőgazdasági, gázolaj-, borszivattyúk – széles választékát kínálja.
Az öntözés sikerét segítik elő a mezőgazdasági szórófejek, öntözőfej-fúvókák, öntözőfejek, valamint a locsoló- és csigatömlők.
Több díj birtokában jelent meg az OMÉK-on a budapesti Lime-Pellet-Hungary Kft., amely pelletálórendszereket, darálókat és dobszárítókat is ajánl a fogyasztóknak.
Dr. Pallya Kata ügyvezető elmondta, hogy a pelletálók közül az MGL 200, az MGL 400 és a MGL 600 típusokat forgalmazzák. Ezek elektromos teljesítménye 8,85–
26 kW között változik. A pelletáló gépsor teljesítménye függ az alapanyag összetételétől és a matricamérettől, a típustól függően 70–380 kg/h között alakul a teljesítményük.
Szivattyúk a Hidroszer kínálatában
A kialakított rendszer fő elemei a következők: alapanyagtartály és adagolócsiga a zárt rendszerű beömlőnyílással, tömörödésgátló, nedvesítő, síkmatrica és görgők, granulátumosztályozó és hűtő, elszívó, elektromos vezérlőpult, automata zsírzó. Opciós tartozék a komponensadagoló. A gépsorban számos anyagot lehet feldolgozni, mint például puhafa fűrészpor, szalma, széna, nád, papír, szőlővenyige, takarmányok (pelyva, korpa stb.). Keményfa fűrészpor feldolgozásához, ha más anyagot kevernek hozzá, az opcióként ajánlott komponensadagolót is szükséges a rendszerbe beépíteni.
Az RS 750 és az RS 850 típusú darálóval a pelletáló „alá” lehet készíteni a különböző alapanyagokat. A feldolgozható anyagok: szalma, széna, nád, gyaluforgács és energiafű. A darálót kisméretű bálával is lehet „etetni” anélkül, hogy fellazítanánk. Elektromosteljesítmény-felvételük 15–
22 kW, míg a darálók teljesítménye a rostamérettől függően 200–1000 kg/h között alakul.
A siófoki Farkas Szerviztechnika Kft. műanyag, dupla falú gázolajtartályokkal jelent meg a kiállításon. A tartályok 1500–2500 liter űrtartalom esetén álló kivitelben készülnek, az ennél nagyobb térfogatú – 3500, 5000, 7500, és a 10 000 liter – tartályokat fekvő kivitelben szállítják. A tartályok szerelvények nélküli súlya 155–570 kg között változik térfogattól függően, az anyaguk miatt „könnyűnek” tekinthetők. A gázolajtartályokat kimérőszekrénnyel építik össze.
A szekrény két ponton záródó és zárható.
A lezárt szekrény többek között kapcsolót, forgólapátos szivattyút, átfolyásmérőt, kétcolos betöltőcsatlakozót, automata kisadagoló pisztolyt és nyomótömlőt rejt.
A Lime-Pellet-Hungary Kft. pelletálóberendezése
A kecskeméti Biosol Kft. elsősorban biomassza tüzelésű berendezések forgalmazásával, szaktanácsadással foglalkozik. Családi házak, közintézmények, telephelyek, irodák, istállók energetikai korszerűsítéséhez segít kiválasztani az ideális megoldást, legyen az aprítékos, mg-i hulladékkal üzemelő vagy pellet kazán, akár levegős, akár vizes rendszer. Ezen felül ellátja a Tekla kazánok márkaképviseletét, szervizelését is. A lengyel gyártó melegvizes kazánjai kompakt méretben, modern kialakítással 12 – 150 kW-os teljesítménytartományban érhetőek el.
A különböző égőfejjel és vezérlőegységgel gyártott automata kazánok széles választéka garancia arra, hogy az eltérő igényekre mindig a megfelelő megoldást adják használójuknak. A mai modern pellet kazánok kompromisszumok nélkül képesek a vezetékes gáz kényelmét nyújtani, miközben a fűtési költségünket jelentősen csökkenthetjük általuk. Az okostelefonról vagy böngészőből elérhető online felügyelet pedig még nagyobb szabadságot nyújt kezelőjének. Nem mellesleg megújuló energia lévén, a közeljövőben újabb pályázati források válnak elérhetővé az ilyen jellegű beruházásokhoz.
A bajai Biokopri Kft. kizárólagos magyarországi forgalmazója a LASCO Heutechnik GmbH-nak. Az osztrák cég 1987 óta gyártott termékeinek területe a légbefúvásos fűtéstechnika, erdészeti gépek, terményszárítók, szénaszárítók. Friss meleg levegő előállítására a kazánjaikban felhasznált tüzelőanyag faapríték vagy pellet. Az ajánlásukban az energiahordozók vállalkozói nettó átlagárával
(Ft/kWh) is bizonyítják, hogy a napraforgóhéj-pellet és a faapríték ára jóval kedvezőbb, mint a PB-gáz vagy a vezetékes földgáz ára.
A pellettüzelésű meleg levegős kazán teljesítménye 50–150 kW között változhat. A pelletet a kazánoktól független tartályban tárolják. A tartályból egy, de akár több kazán is ellátható, az igénytől függően. A beépített hőmérséklet-szabályozóval a felhasználási helynek megfelelő kimenő levegő hőmérséklete beállítható. A kiadott meleg levegőt szigetelt tömlővel szállítják el a csarnokba, és ott úgynevezett elosztótömlővel osztják tovább a felhasználási helyekre.
Dupla falú gázolajtartály
A LASCO GmbH. A faapríték-tüzelésű meleg levegős kazánt 150–2500 kW közötti teljesítménytartományban gyártja. A kazánok automatikus működésűek, könnyen telepíthetők. Az alapfelszereltséghez tartozik a napi tüzelőanyag-tároló, 750 kW teljesítménytől már kazántól független egységként építik ki.
A székesfehérvári székhelyű ÁBER Gabonatechnika Kft. az A pavilonban mutatta be „eredeti” méretben a folyamatos üzemű – kukorica, szója, búza, napraforgó – szárítóját. Bálint Judit értékesítési vezető röviden beszélt a szárító üzemeltetési viszonyairól. A szárítandó terményt egy perforált puffertartály fogadja, amelyben gyakorlatilag már megkezdődik a termény vízelvonása. A termény szárításához szükséges hőmennyiséget a gáz elégetésével biztosítják. A beépített égőfej teljesítményének szabályozásával a szárítási hőmérséklet a technológiai minimum- és maximumértékek között beállítható. A gázellátáshoz komplett rendszer került kialakításra, a szükséges elemekkel, mint például a gázmérő, a gáznyomásszabályzó, a mágnesszelepek és a biztonsági lefúvószelepek.
A szárítóban elhelyezett axiálventilátor a hűtőzónában lévő terményen keresztül szívja be a friss levegőt, amely előmelegítésre kerül. A ventilátor állítható lapátszögű, ezért szabályozható a szállított levegő mennyisége. A tizenegyféle típustól függően a töltet mennyisége 8,07–67,68 tonna között, míg a összes beépített villamos teljesítmény (ventilátor, felső csiga, alsó csiga, cellás adagoló) 16,5–162,0 kW között alakul. A szárító üzemeltetése történhet manuálisan és automatikusan.
Üzemel a Tekla pellettüzelésű meleg vizes kazán
Ez utóbbi esetben az automata nedvességszabályozó határozza meg a kiadagolócsiga sebességét, és ezáltal biztosítható a kijövő szárított termény nedvességtartalma. A hűtőtérből a leszárított terményt a cellás adagoló engedi le a kitárolócsigába, amely a szárítóberendezés alján húzódik végig. A terményszárító üzeme az érintőképernyőn folyamatosan, állandóan figyelemmel kísérhető. A nedvességszabályozó program gyűjti és tárolja az üzemeltetés során mért adatokat. Az adatok akár okostelefonról vagy számítógépről leolvashatók, előhívhatók.
Ezeket az újdonságokat megismerve elmondhatom, hogy érdemes volt az OMÉK-ra kilátogatni. A kisiskolásoktól a szakemberekig mindenki találhatott a kiállításon valami érdekeset, újat, ami a figyelmét lekötötte, vagy ami izgalmas információval szolgált számára.
Szerző: Dr. Barcsik József
Címkék:
Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Mi várható kukorica és cirok fronton?

A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben