A méhészek nem örülnek 
a zöldítésnek

Mindenféle tiltás és szigorítás ellenére a méhészetnek hosszú idő után a 2019-es lesz az első neonikotinoid-mentes éve, és – bármilyen különösen hangzik – az elvileg a beporzók életterét bővítő kötelező zöldítés is csak a termelők gondját szaporítja. A mára rendszeressé vált rovarpusztulások egyelőre nem fenyegetik a beporzást, ám az ágazat jövője szinte kizárólag attól függ, hogy a magyar méhészek meddig hajlandók finanszírozni a méhcsaládok eltűnését. Bross Péterrel, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökével beszélgettünk.

A méhek élete a tét

 – Számos nehézséggel kellett megküzde­nie az ágazatnak az utóbbi években, hol 
a vegyszeres eredetű méhpusztulás, hol 
az atkainvázió, hol pedig a mézhamisítás állította kihívások elé a termelőket. Jelenleg mi a méhésztársadalom legnagyobb gondja-baja?

 – Legfőképpen az, hogyan tartsuk életben a méheinket. Annyira összetett, multifaktoriális problémák sújtják ezeket az érzékeny élőlényeket, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A pusztulások révén 
a termelési szezonban soha sincs 70-80 ezer egyed a kaptárban, ami a normális lenne, vagyis a szükségesnél sokkal kevesebben vannak, így nem tudunk elegendő mézet termelni. A méhcsalád egy szuperorganizmus, magas fokú társas szerveződéssel és munkamegosztással, s ha nincs meg a megfelelő létszám, akkor csak szenved. Ma már gyakorlatilag április közepétől tart mindez egész éven át. Régen úgy termeltünk mézet, hogy közben egy méhcsaládból szaporítottunk még egyet az esztendő során, most viszont két kitelelt méhcsaláddal tudunk talán úgy termelni, mint korábban.

Szerző: AgrárUnió