Erdei vadkár

Az erdei vadkárok három alapvető típusa különíthető el: a termésfelszedésből eredő kár, az erdősítésekben keletkező károsítás, valamint a hántáskárok. A termésfelszedésből adódó kár elsősorban a természetes felújítások során jelentkezik, amikor a vad a lehullott magtermést elfogyasztja, és ennek következtében elmarad a kívánt újulat megjelenése. Bár elméletileg a kár értéke az elmaradt újulat költségével jól meghatározható lenne, a gyakorlatban az ok-okozati összefüggések bizonyítása rendkívül nehéz. A termés pusztulásában ugyanis számos egyéb tényező – például kórokozók vagy más állatfajok – is szerepet játszhat, így e kártípus ritkán érvényesíthető.

A legnagyobb jelentőségű és leggyakrabban értékelt károk az erdősítésekben keletkeznek.

Jelentős, gyakori károk

A legnagyobb jelentőségű és leggyakrabban értékelt károk az erdősítésekben keletkeznek. Ezek két fő csoportra oszthatók: mennyiségi és minőségi károkra. Az erdősítésekben keletkező vadkárok jelentősége abban rejlik, hogy ezek a károsítások közvetlenül az erdő jövőbeni állapotát, szerkezetét és gazdasági értékét befolyásolják. A fiatal állományok különösen érzékenyek, hiszen ebben a fejlődési szakaszban dől el, hogy az erdő megfelelő sűrűségben, elegyarányban és minőségben képes-e kialakulni. Ennek megfelelően a vad által okozott károk hatása sokszor nem azonnal, hanem hosszabb időtávon, a teljes termelési ciklus során érvényesül.

A vaddisznó jellemzője a túrás, amellyel a mélyebben található szaporítóanyagot is könnyűszerrel megleli

A mennyiségi károk esetében a hatás közvetlen és jól értelmezhető: a vad – elsősorban rágással, csipkedéssel vagy kitaposással – a csemetéket olyan mértékben károsítja, hogy azok elpusztulnak. Ilyenkor a kieső egyedszám miatt az erdősítés sűrűsége nem éri el a kívánt szintet, ami az erdőfelújítás sikertelenségéhez vezethet. A gazdálkodó kénytelen pótlásokat végezni, vagy szélsőséges esetben az egész erdősítést megismételni. Ez nemcsak közvetlen többletköltségeket jelent (újratelepítés, csemeteanyag, munkaráfordítás), hanem időveszteséget is, hiszen a termelési ciklus gyakorlatilag újraindul. A mennyiségi kár tehát egyszerre jelent azonnali költségnövekedést és a jövőbeni hozamok késleltetését.

Hirdetés

A minőségi károk ennél összetettebbek és nehezebben értékelhetők. Ilyen esetekben a csemeték nem pusztulnak el, azonban a károsítás következtében fejlődésük visszaesik. A vad rágása gyakran a hajtáscsúcsot érinti, ami a növekedés ideiglenes vagy tartós leállását okozza. Ennek következtében a csemete elveszíti domináns helyzetét, lemarad a versenyben, vagy torz növekedésűvé válik (például. villás törzs, görbe szár). Bár az ilyen egyedek életben maradnak, gazdasági értékük csökken.

A kárt okozó vad meghatározásánál sokat segíthetnek az elkövető által hagyott nyomok

A minőségi károk egyik legfontosabb következménye a növekedés időbeli eltolódása. Egy károsított csemete gyakran egy vagy több évvel „visszalép” a fejlődésben, ami azt jelenti, hogy az adott erdőrészlet teljes fejlődési üteme lelassulhat. Ez a késedelem gazdasági értelemben az erdőtalaj járadékának elvesztését jelenti: a befektetett tőke hosszabb ideig áll lekötve, miközben a hozam később realizálódik. Emellett a gazdálkodónak a kieső időszakban is viselnie kell az ápolási és fenntartási költségeket.

Említendő, hogy a minőségi károk hatása nem feltétlenül maradandó minden esetben. Kedvező környezeti feltételek és megfelelő ápolás mellett egyes csemeték képesek regenerálódni, és részben behozni a lemaradásukat. Ugyanakkor nagyobb mértékű vagy ismétlődő károsítás esetén a torzulások rögzülnek, és a faanyag későbbi hasznosíthatóságát is negatívan befolyásolják.

Hirdetés

Az erdei vadkárok értékelésének alapelve minden kártípus esetében azonos: a károsítástól mentes állapot értékének és a károsodott állapot értékének különbsége adja a kár mértékét. Ez az egyszerűnek tűnő megközelítés azonban a gyakorlatban számos bizonytalanságot hordoz, különösen a minőségi károk esetében, ahol a jövőbeni fejlődési pálya és az abból következő értékváltozás csak becsülhető.

Hosszabb távon az állományok szerkezetére, minőségére és stabilitására is hatással vannak a károk.

Hántáskárok

Külön kategóriát képviselnek a hántáskárok, amelyek elsősorban fiatal, vékony kérgű állományokban jelentkeznek. A kéreg megsértése következtében fertőzési kapuk nyílnak, amelyek mentén farontó gombák telepednek meg, és a törzs korhadása megindul. A károsodás gyakran nem azonnali pusztulást okoz, hanem a faanyag minőségének romlásában jelentkezik, különösen az alsó, értékes törzsrészekben. A hántáskárok értékelése kiemelten nehéz feladat, mivel figyelembe kell venni az adott egyed jövőbeni szerepét az állományban. Nem minden károsodott fa tekinthető tényleges veszteségnek, hiszen a nevelővágások során egyébként is eltávolításra kerülő egyedek károsodása gazdasági értelemben nem jelent feltétlenül kárt.

Vadkárbecslések

Páll Miklós „Erdei vadkárok és értékelésük” című tanulmányában bemutatja, hogy az erdősítésekben keletkező vadkárok becslésére a gyakorlatban legelterjedtebben a költségérték-alapú megközelítés alkalmazható, amely az erdő különböző korokban fennálló értékét veszi alapul. Az egyes korosztályokhoz rendelt értékek különbsége jól szemlélteti, hogy egy-egy károsítás milyen mértékű veszteséget okoz. A módszer fejlődése során jelentős szerepet játszott a Márkus–Mészáros-féle eljárás, amely a mennyiségi károk mellett a minőségi károk hosszú távú hatásait is figyelembe vette. Későbbi kutatások azonban rámutattak arra, hogy a minőségromlás végvágásig tartó hatása nem minden esetben igazolható, így a módszer egyes elemei felülvizsgálatra szorultak. Napjainkban az Erdészeti Tudományos Intézet által korszerűsített költségérték-táblázatok és segédletek jelentik a legfontosabb szakmai alapot.

Hirdetés

A vadkárbecslés módszertanában ugyanakkor több vitás kérdés is fennáll. Ilyen például a kár mértékének meghatározása naturáliákban. A mérnöki becslés gyors és költséghatékony, ugyanakkor pontossága korlátozott. A mintavételes eljárások nagyobb pontosságot biztosítanak, de jelentős többletköltséggel járnak, ami sok esetben meghaladhatja a tényleges kár értékét. A gyakorlat ezért többnyire a tapasztalati alapú becslést részesíti előnyben.

Szintén vitatott kérdés a „fölös” csemeték megítélése. Míg egyes álláspontok szerint az előírt tőszámon felüli egyedek károsodása nem tekinthető kárnak, más megközelítés szerint ezek az egyedek is az erdővagyon részét képezik, és szerepet játszanak az állomány fejlődésében. A kérdés megítélése végső soron szakértői mérlegelést igényel, figyelembe véve az adott állomány szerkezetét és kezelési céljait.

A makk kitúrása jelentős kockázatot jelent a tölgy természetes felújulására

A szakértői kompetenciák kérdése szintén kulcsfontosságú. A vadkárbecslés nem csupán vadgazdálkodási ismereteket igényel, hanem elsősorban magas szintű erdészeti és erdőérték-számítási tudást. A jelenlegi szabályozás ugyan lehetővé teszi vadgazdálkodási végzettséggel rendelkező szakértők részvételét, a gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az erdészeti háttér hiánya gyakran vezet vitatható szakvéleményekhez és elhúzódó jogvitákhoz.

Egyértelmű tehát, hogy az erdei vadkárok értékelése komplex, több szakterületet érintő feladat, amelyben a gazdasági, ökológiai és jogi szempontok egyaránt megjelennek. A hatékony és egységes gyakorlat kialakításához elengedhetetlen egy korszerű, jogszabályi szinten is rögzített módszertan, valamint a megfelelő szakmai kompetenciákkal rendelkező szakértői háttér biztosítása.

Szerző: Tarjányi Lili – AgrárUnió