
A legjobb vonalakkal – Workshop a világ egyik leginnovatívabb sertésgenetikai vállalatánál, a Topigs Norsvinnél
Állattenyésztés - 2015.04.27
Megváltozott tulajdonosi háttér, megnövelt kutatás-fejlesztési ráfordítás és a régi elkötelezettség – ez jellemzi a világ egyik leginnovatívabb sertésgenetikai vállalatát, a Topigs Norsvint, amelynek hazai képviselője, a Topigs Norsvin Danubia Kft. február 26-án Bikalon, egy hónappal később pedig Hajdúszoboszlón tartotta szokásos évi workshopjait. Az AgrárUnió az utóbbi rendezvényen járt.
Simon Gyula ügyvezető
A szakmai továbbképzés résztvevőit Simon Gyula ügyvezető igazgató köszöntötte, akinek cége nemcsak a magyar, de az osztrák, román, szerb, montenegrói, bosnyák, horvát és szlovén sertéstenyésztők kiszolgálásáról is gondoskodik. A Topigs Norsvin Danubia partnerei mintegy 150 000 kocával rendelkeznek a régióban, ebből több mint negyvenezer található Magyarországon.
3-4 anyai vonallal
Anders T. Øfsti
Az első előadó, Anders T. Øfsti nem az állatállomány, hanem az újonnan létrejött cég bemutatásával kezdte beszámolóját. A skandináv, illetve kelet-közép-európai államokért felelős területi igazgató kifejtette: a holland Topigs és a norvég Norsvin tavaly júniusi fúziója négy közös alapelvet figyelembe véve valósult meg. Egyrészt, mindkét cég elkötelezett a kutatás-fejlesztés iránt, és az a cél, hogy 2018-ig a jelenlegi 17 millió eurós K+F ráfordítást 22 millióra emeljék. A tulajdonosok nem kapnak (és nem is várnak el) osztalékot, nyereségük a folyamatos genetikai fejlődés lesz. A Topigs és a Norsvin egyesülését előmozdította, hogy jól kombinálódó a portfóliójuk, és ennek következtében egyetlen termékük sem tűnik el a következő esztendőkben, bár a középtávú cél az, hogy 3-4 anyai vonallal, valamint 2-3 kanvonallal dolgozzanak tovább. A vállalatok földrajzi elhelyezkedése is szerencsésen kiegészítette egymást, így mára már a világ összes jelentős sertéstenyésztéssel és fogyasztással rendelkező országában képviseltetik magukat. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy mindkét cég tulajdonosi köre jórészt farmerekből áll, akik teljes mértékben elkötelezettek és érdekeltek a jövőbeni célok megvalósításában. Anders T. Øfsti kiemelte, hogy az anyai tisztavérű vonal, a Norsvin Lapály az eddig lefolytatott tesztek alapján kiválóan kombinálódik a Topigs meglévő nagyfehér vonalaival. Ezt a kombinációt használják fel a TN70-es F1 kocánál.
Egyedülálló húsminőség
Marosi Sándor szaktanácsadó
Marosi Sándor sertéstenyésztési szaktanácsadó a Topigs Norsvin terminál kanvonalairól beszélt. A legnagyobb tömeggyarapodási potenciállal eddig a Tempo rendelkezett, amely melléktermékek etetése mellett is jól növekszik, ám a Norsvin Duroc minden bizonnyal még kiválóbb mutatókra lesz képes ezen a téren. Az utódait vitalitás és egyedülálló húsminőség jellemzi. A Talent kanokat szintetikus tenyésztésben állítják elő. Hízóik igen jó takarmányhatékonysággal rendelkeznek (kevesebb takarmánnyal érik el ugyanazt a tömeggyarapodást), s a karaj- és sonkaarányaik is kiemelkedőek. A Top Pi terminál kan utódai kiváló féltestminőséggel rendelkeznek, s a húsformák és a húsrészek aránya is az erősségei közé tartozik.
Kun Attila szaktanácsadó
A HAGE fiaztatói menedzsmentjéről tartott számadatokkal bőségesen alátámasztott előadást Kun Attila. A Topigs Norsvin Danubia sertéstenyésztési szaktanácsadója mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a kocákat alaposan kimosott, fertőtlenített és száraz fiaztatóba kell hajtani, legalább 5 nappal a fialás várható időpontja előtt. A teremhőmérséklet kívánt értéke 18–20 °C, a páratartalom 70–75%, a kutrica ideális mérete pedig 2,5×2,2 m. A malac a születését követő első hétben 28–32 °C-os hőmérsékletet igényel, utána pedig a választásig 28 °C-osat, mely jelentősen eltér a koca optimális hőigényétől. 2006 és 2014 között a HAGE igen látványos javulást ért el a tenyésztési eredményekben, amit az 1. táblázat szemléltet.
A vemhes koca
A vemhes koca takarmányozásában az utolsó napokban már az a cél, hogy az állat emésztőrendszere kiürüljön, és a fialás után rögtön éhes legyen, hiszen a táplálkozás révén tud majd tejet termelni a malacok számára. A fialást követő első 3 napban kétszer, utána pedig naponta háromszor egyen a koca, s a megfelelő vízellátást is folyamatosan biztosítani kell számára. A tapasztalatok szerint 14-15 malac fölött minden további utód átlagosan 40 g csökkenést hoz a malacok súlyát tekintve, és hasonló visszaesést jelent a prosztaglandin alkalmazása is.
A kocának a vemhesség alatt juttatott plusz 10 kg-os extra takarmány viszont 12 g-mal növeli az átlagos malacsúlyt, de jótékony hatásúnak bizonyult a csoportos kocatartás is. A cél az, hogy az anya legfeljebb 8%-ot veszítsen a kondíciójából
a fialás miatt (ez 3-4 mm-es hátszalonna-veszteséget jelent), ami a megfelelő takarmányozással érhető el. Kocasüldőnél napi 1,5 kg takarmányt szánjunk önfenntartásra, illetve malaconként további 0,45 kg-ot tejtermelésre, míg a kétszer vagy többször fialt kocáknál ugyanezen értékek 2 kg, illetve 0,5 kg legyenek. Ideális esetben a malacoknak 20 percen belül föcstejhez kell jutniuk, és 24 óráig nem célszerű háborgatnunk az almot. A fialást követően az almokat egyenlítsük ki, majd az első 4 napban hajtsuk végre a dajkásítást.
Fontos, hogy figyelembe vegyük az előző ciklus választási eredményét és a működő csecsek számát. Az állat-egészségügyi kockázatok minimálisra szorítása érdekében a dajkásítást lehetőleg termen belül végezzük.
Testreszabott szelekcióval
Dr. Mocsári Endre tenyésztési igazgató a Topigs Norsvin InGene programjának gyakorlati elemekkel fűszerezett bemutatására vállalkozott. A rendszer alapvető előnye, hogy az utánpótlást a tenyésztő maga állítja elő, így minimálisra csökken az állomány fertőződésének a veszélye, valamint a más termelőktől való függés, és a telep testreszabott szelekciót alkalmazhat.
Az InGene programban való részvételhez legalább 300 koca szükséges. A Topigs Norsvin a következő segítséget nyújtja a program megvalósításához: a tervezés során optimálisra állítja be a rotációt, monitorozza a termékenyítéseket, egyedi párosítási terveket ad a beltenyésztés elkerülésére, ütemtervet dolgoz ki a vakcinázásokra, kezelésekre, és nevelési tanácsadással is szolgál a tenyésztők részére. A program segítségével folyamatos genetikai fejlődés érhető el és tartható fenn, amely évente +0,4-0,5 választott malac/koca növekményt garantál a partnereknek.
A rendezvény ezúttal is a legjobban termelő telepek megjutalmazásával zárult.
A workshop díjazottjai
Oklevél a 2014-es eredményekért: Duna-Hyb Kft., Fadd Sertéstelep; Pigmark Kft., Szeged Sertéstelep; Ferme Plus FT 1; Ferme Plus FT 3; ŽITO d.o.o. Velika Branjevina Farm; SC Pandora Legend SRL
Topigs Norsvin Danubia TOPRECORD-díj (hizlalási eredmények/telepi teljesítményvizsgálatok): Boly Zrt. Hizlalási Integráció; Hercegszántó Mg. Zrt. Sertéstelep; Permexvet Kft., Nagyrábé; Big-Pig Kft., Püspökladány
Topigs Norsvin Danubia SOLUSEM-díj (éves telepi szaporodásbiológiai eredmények): HAGE Zrt. Molnártagi Sertéstelep; Ferme Plus FT 2; Hard Farm Kft.; HAGE Zrt. Hajdúszoboszlói Sertéstelep; NAGISZ Zrt. Biharnagybajomi Sertéstelep
Topigs Norsvin Danubia Tenyésztési Nagydíj (tenyésztési eredmények): Ferme Plus FT 2; Duna-Hyb Kft., Fadd Sertéstelep; ŽITO Lipovaca Farm; Hard Farm Kft.; HAGE Zrt. Hajdúszoboszlói Sertéstelep; NAGISZ Zrt. Biharnagybajomi Sertéstelep
Szerző: AgrárUnió ©
Címkék:
Társa a bajban és az aszályban is – Vízszivattyúk a STIHL ...

DélKerTÉSZ: Így veszik fel a harcot a klímaváltozással a magyar ...

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

Hatalmas károk a mezőgazdaságban, gyorsítani kell a biológiai ...

Pulsar® Plus-os gyomirtás mesterfogásai

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Optimális gombaölőszer-választás a kalászosnövények kora ...

Bizonytalan időre halasztják a 32. Alföldi Állattenyésztési és ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...