Itt van minden, amit a kutak engedélyeztetéséről tudni kell
Agrárgazdaság - 2023.04.21
A nagy vihart kavart kút-téma „alaptétele” a következő egyszerű információ: az engedély nélkül létesített ásott vagy fúrt kutak tulajdonosainak 2023. december 31-ig kell kérelmezniük a tulajdonukban álló kút fennmaradási, vagy megszüntetési engedélyezési eljárását.
Ha a tulajdonos a jelzett határidőig nem kérelmezi az eljárást, nem kezdődik meg a meglévő kút engedélyeztetése, vízgazdálkodási bírságot kell fizetni. A jogszabály szerint a büntetés az elkészült vízi létesítmény értékének 80 százalékáig terjedhet, magánszemély esetében pedig maximálisan 300 ezer forint lehet a bírság. A fogadtatás, az érintettek, a lakosság reagálása azt mutatja, nem is olyan egyszerű ez a mindennapi gyakorlatban. Lapunk megkérdezett a témában érdekelt-érintett szakembereket, hatóságokat, gazdákat.
Szakember, szakmai szempont
Rózsa Attila vízkészlet-gazdálkodási szakmérnök, a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke a következőben foglalta össze a témát:
„Röviden nagyon nehéz erről a szövevényes témáról beszélni. Ráadásul lehet, hogy amit állítok, már nem is igaz, mert egy időközi jogszabály-változás azt idejétmúlttá teszi.
Összességében jelenleg Magyarországon víztermelő kutat üzemeltetni csak vízjogi engedély, vagy (a csupán bejelentést igénylő kutaknál) hatósági jóváhagyás birtokában szabad. Ez nem volt másként régebben sem. Már az 1885. évi XXIII. törvénycikk is csak abban az esetben engedte meg ásott és fúrt kutak létesítését engedély nélkül, amennyiben a törvényben meghatározott védőtávolságok betarthatóak voltak.
Azóta a helyzet változott: a felszín alóli vízkivétel mennyisége jelentősen megnőtt, ahogy a kutak darabszáma is több nagyságrenddel növekedett, így teljesen érthető, hogy a felelős vízkészlet-gazdálkodás érdekében a felszín alóli vízkivétel védőtávolságoktól függetlenül engedély-köteles tevékenységgé vált.
A mezőgazdasági öntözési célú kutak hatósági engedélyezési feladata a 2021. év elejétől az öntözési igazgatási szervként eljáró Nemzeti Földügyi Központhoz került. Itt a kizárólagosan öntözési célú talajvízkutak (melyek megfelelnek egyéb feltételeknek is, mint például vízórával ellátottak, nem esnek vízbázisvédelmi védőterületre és kizárólag a létesítő, üzemeltető művelése alatt álló területek öntözését szolgálják) létesítése, üzemeltetése egy egyszerűsített eljárás alá, a bejelentést követő hatósági jóváhagyási eljárásba tartozik.
Itt egy adatlap (hitelt érdemlő adatokkal való) kitöltése mindössze a feladat. A mélyebb, más vízkészletet megcsapoló kutak engedélyezéséhez a korábbi tervtartalmi előírásokat kell teljesíteni, ugyanazokat, amik egy, az öntözéstől eltérő célú felszín alóli vízkivételi mű (ivóvízkút, ipari vízellátó kút, állattartó telepi kút stb.) esetében szükségesek.
A lakossági kutak engedélyezése a helyi jegyzőkhöz tartozik, de csak abban az esetben, amennyiben azok egyidejűleg megfelelnek több feltételnek (talajvizet vagy parti szűrésű vizet csapolnak meg, háztartási vagy házi ivóvízigényt elégítenek ki, a vízigény nem haladja meg az évi 500 m3-t, nem esnek vízbázisvédelmi védőterületre stb.).
Amennyiben a kút valamelyik feltételnek, akár csak egynek is, nem felel meg, az engedélyezés a területileg illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóságokhoz kerül át. A jegyzői engedélyezés viszonylag egyszerű: itt is egy adatlap kitöltése szükséges (természetesen hitelt érdemlő adatokkal). A katasztrófavédelmi hatósági engedélyezés tervtartalmi követelményei sokkal szélesebbek.”
A szabályozásról
„Az engedélyezés során akár adatlap kitöltésre, akár tervdokumentáció készítésre kerül sor, szakember bevonására szükség van. Hogyan is lenne elvárható a függetlennek nyilván nem nevezhető és megfelelő műszerekkel nem rendelkező kúttulajdonostól az, hogy megfelelő pontosságú és valósághű adatokat közöl az engedélyezés során. A kútrendezés, engedélyezés célja pedig nyilván nem egy bemondott adatokon alapuló, ellenőrizetlen, esetleg hamis adatokat tartalmazó hatósági nyilvántartás létrehozása.
Ismeretes számunkra, hogy vannak törekvések a jelenleg érvényes jogi szabályozás megváltoztatására. Egy biztos: az engedélyezési kötelezettség esetleges eltörlése, a vízórák elvetése a felelős vízkészlet-gazdálkodást lehetetlenítik el, és innentől kezdve nem lesz számon kérhető a Magyar Államtól a köztulajdont jelentő felszín alatti vizek mennyiségi, minőségi állapotának megőrzése, javítása, ami egyébként EU-s előírás is.
Csak utalni szeretnék arra, hogy a 2022. évben kiadott Magyarország 2021. évi vízgyűjtő-gazdálkodási tervének egyik térképmelléklete egyértelműen mutatja, hogy a talajvizek (sekélyporózus és sekélyhegyvidéki víztestek) az ország kétharmadán rossz mennyiségi állapotban vannak, magyarán több a vízkivétel belőlük, mint az utánpótlódó mennyiség, következésképpen folyamatos vízszintsüllyedés jelentkezik bennük.
Ha ennek gátat akarunk szabni, de legalább vízföldtani modellekkel követni akarjuk a folyamatot és előrejelzéseket kívánunk tenni, elengedhetetlen a felszín alóli vízkivételek helyének és mennyiségének ismerete. Bízunk benne, hogy a jogszabályi módosítás nem kizárólag politikai alapon, hanem szakmai szempontokat is figyelembe véve készül el.” – fogalmazott Rózsa Attila.
Jegyző: érdeklődik a lakosság, de…
– Milyen tapasztalatai vannak, mekkora az érdeklődés az Önök térségében; mennyi és milyen jellegű problémával találkoznak az ügyintézés során – adatlap, kérelem kitöltése –; a lakosságnak mennyi gondot okoz beszerezni megfelelő végzettséggel rendelkező kútfúró nyilatkozatát és aláírását? Sok-e az 50 méternél mélyebb fúrt kút, amely esetben már a katasztrófavédelmet is be kell vonnia a gazdának az eljárásba? – ezekkel a kérdésekkel kerestük fel egy Békés megyei község, Csanádapáca jegyzőjét, dr. Lipták Pétert, aki a következőkben válaszolt:
– Az érdeklődés az utóbbi időben kifejezetten jelentősnek mondható, tekintettel az országos és regionális sajtóban megjelenő hírekre. Az ügyfelek személyesen és elektronikus úton is érdeklődnek a kútbejelentés iránt, de ez idáig kérelemnyomtatvány még nem érkezett be az önkormányzati hivatalhoz. Ennek az lehet az oka, hogy az emberek azt gondolják, az eljárás kizárólag egy bejelentést foglal magában.
Amikor viszont a kérelemnyomtatványt és a tájékoztatót megkapják, vélhetően akkor szembesülnek azzal, hogy a bejelentésnek anyagi vonzata is lesz, hiszen kútfúró szakembert kell bevonni. A mai napig kérelemnyomtatvány nem került előterjesztésre. (április 17-ig – a szerk.) A második kérdésre a válasz nemleges, tekintettel arra, hogy nem érkezett be egyetlen kérelem sem az önkormányzati hivatalhoz.
A fúrómester szerint
A témában a kútfúrók közvetlenül érintett szakemberek. A gyakorlati tapasztalatokról Sztankovics Sándor hatvani fúrómestert kérdeztük.
– Ha szakmailag nézem, ezeket a kutakat én például nem csak leímélezem, és utána beadom a földhivatalnak, hanem minden egyes kúthoz kimegyek, minden egyes kutat megnézek, és ha kell, akkor rendbe is rakjuk, hogy a mindenkori szabálynak megfeleljen, hiszen a szakember tartja a hátát. A gazda is örül, merthogy mióta megvan a kútja, legalább egyszer rendbe teszik – mondta Sztankovics Sándor.
– Az érintetteknek, a lakosságnak ezt mennyi gondot okoz, vagy gyorsan el tudják rendezni? Mi a gyakorlati tapasztalat?
– Akik rendelnek, azok gyorsan el tudják intézni. Úgy vannak vele, nem értik, hogy mi ez, hogy uniós követelmény ezeknek a dolgoknak a rendezése – ebből adódóan a kormány feladata –, de jogkövető emberek. Persze, miután országos téma, beleáll mindenki. Ami nagyon kellemetlen, az a rengeteg fake news, vagyis álhír, kamuhír, ami megy az interneten, belemarnak a másik oldalba is, hülyeségeket, valótlanságokat írnak. Mindenkinek mondom, olvassák el a Magyar Közlönyt, ami ott lejön, az a törvény.
Az a sok kattintásvadász cikk! Ma is szaladtam bele olyanba, hogy mentem volna fölmérni, amikor rámírtak, hogy „hát mégse,” mert olvasta, hogy… Lett egy kattintásvadász cikk, és neki mégse kell neki kútengedély. Végülis a gazda dönti el! Én nem vagyok hatóság, szakember vagyok, akinek megvan a jogosultsága egy bizonyos szintig, hogy ezeket a kutakat megvizsgálja, és szakvéleményt adjon róla.
– Meglátása szerint mennyi marad bejelentetlen ezekből az úgynevezett házi kutakból?
– Tízből nyolcra tippelek, tehát nyolcat bejelentenek. Először is, a kút ingatlanhoz tartozik, a gazdák pedig mind úgy vannak vele, kiváltképp’ az idősebbek, hogy tegyék rendbe az ingatlan dolgait. Becsületes, jogkövető emberek vannak.
– A házi kutak esetében valóban költségmentes a dolog?
– A hatóság részéről költségmentes, de a szakember költségeit meg kell fizetni. Ott elég széles a skála, sokmindent hallottam, 50 ezertől 300 ezer forintig.
„Kicsit fel van fújva”
A kutak szabályozásáról kérdeztük azt a gyomaendrődi gazdát is, aki másfélszáz hektárt művel, és a tavalyi aszály miatt súlyos veszteséget könyvelhetett el: napraforgó, kukorica nem termett, a búza hozama 50 százaléknyi volt. Mint elmondta, nem érintett most ebben a kút-kérdésben – igaz, szeretne öntözésre berendezkedni, de tájékozódva a beruházásról visszarettent. A tekintélyes költség mellett – úgy 8-10 millió forintról hallott – nagyon bürokratikusnak találja az ügymenetet, és ez visszatartotta attól, hogy az idén belevágjon. De előbb-utóbb meglépi – ahogyan „hajózni muszáj”, úgy öntözni is kell már.
„Egy kicsit fel van ez fújva” – ezt már egy szentesi gazdától hallottuk, aki szerint a nagy gazdaságok nemigen használják a csőkutas öntözést. Többnyire kistermelők öntöznek ily’ módon – főként homokon a fóliások – és a kiskerttulajdonosok Szentesen, Szarvason. Errefelé csőkútról nem sok helyen öntöznek – vélekedik.
Bács-Kiskun megyében gyümölcstermesztéssel foglalkozó kft. ügyvezetője kérésünkre elmondta, hogy vannak kútjaik, engedéllyel, és anélkül, valamint pályáznak újabbakra is, de még nem léptek ez ügyben. Sok a bizonytalanság, várakozó álláspontra helyezkedtek, megvárják a pontos, végleges szabályozást.
Sürgetően fontos a téma, hiszen öntözés nélkül Magyarország területén szinte lehetetlen állókultúrát megvalósítani; még 2022-ben meglévő kútkapacitással sem tudtak elegendő vizet az ültetvény rendelkezésére bocsájtani. A vízkészletek csökkennek, és semmi nem mutat arra, hogy ennek a visszapótlására bármiféle törekvés indulna – fogalmazott a szakember.
A szakminiszter: mi azt javasoljuk
A szaktárca többször is megszólalt az utóbbi hónapokban az engedély nélküli kutak ügyében. Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán április 12-én közölte, hogy újabb változtatásokat és egyszerűsítéseket kezdeményez a kutak szabályozásában az Agrárminisztérium.
Hangsúlyozta: „az adminisztratív költségek visszaszorítása érdekében kezdeményezzük a kutak vízmérő-órával történő felszerelési kötelezettségének eltörlését. Ezzel az 50 méternél nem mélyebb és védett vízbázissal nem érintett területek vonatkozásában minden költség nélkül, egy egyszerű bejelentéssel legalizálhatóak lesznek a kutak. Így továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat.
A szabályozás célja az, hogy megoldódjon az az évek óta súlyosbodó probléma, amelyet az engedély nélkül kialakított kutak jelentenek a mezőgazdaságnak. Most erre kínálunk újabb megoldásokat” – emelte ki a miniszter, aki április 11-én az InfoRádió Aréna című műsorában is beszélt a kutak engedélyezéséről. Elmondta: a mezőgazdasági célú kutakat csak be kell jelenteni, de semmilyen következménye nincs, semmilyen díjjal nem tartoznak a gazdák.
A vízkészlet felmérése abban segít, hogy „tudjuk, mennyi van most, és lesz egy tiszta kép előttünk, tudjuk, hogy mennyi víz használódik el, ennek tükrében tudunk majd az új kutakra engedélyt kiadni (…) Tehát kell, hogy kapjunk egy tiszta képet, de a múltra visszamenőlegesen semmilyen szankciót, semmilyen tehertételt nem kívánunk a gazdákra alkalmazni.”
A belterületi, tehát az otthoni fúrt kutak nem öntözési célt szolgálnak, azokat locsolásra használják, semmilyen veszélyt nem jelentenek a vízbázisra. „Tehát azt a javaslatot szeretnénk a kormány asztalára tenni, hogy az egészet úgy kell hagyni, ahogy van! Ne kelljen semmilyen lakosságvegzáló történetet előadni. És én még azt is bátorkodnám kijelenteni, hogy egyáltalán, a bejelentéstől is tekintsünk el, mert semmilyen veszélyt nem hordoz magában az, hogy az udvarán valakinek van egy 12-
Szakhatóság: hiányos adatlapok
Az NFK Mezőgazdasági Kutak Hatósági Osztályától az alábbi kérdéskörökben kértünk tájékoztatást:
– A mezőgazdasági öntözésre létesített kutak bejelentési kötelezettségét szankciómentesen december 31-ig lehet megtenni a Nemzeti Földügyi Központnál. Mekkora az érdeklődés?
– A meglévő kutak bejelentéséhez szükséges, beérkező adatlapokkal kapcsolatosan mi a tapasztalatuk?
– A kutat ez a hatósági osztály milyen arányban hagyja jóvá – illetve tilt, vagy megállapítja, hogy a létesítés csak véglegessé vált vízjogi létesítési engedély birtokában kezdhető meg?
– Hogyan, és melyik hatóság ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését?
„A mezőgazdasági célú öntöző kutakkal kapcsolatos bejelentések folyamatosan érkeznek az NFK-hoz. A megküldött adatlapokat legtöbbször hiányosan nyújtják be az érintettek – áll az AM Sajtóiroda válaszában. – A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a bejelentés alapján jóváhagyással nyilvántartásba vett kutakat a Nemzeti Földügyi Központ ellenőrizheti. Ez nem csupán helyszíni ellenőrzés keretében történhet, hanem a hatósági eljárás során benyújtott dokumentumok helyességének és a hatályos jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálatát is jelenti.
A hatóság a hatályos jogszabályokat tartja és tartatja be az ügyfelekkel. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban a hatóság információt nem adhat.”
Kútengedélyezés
Ásott kutak fennmaradási engedélyeztetése: nem szükséges szakember által kiállított dokumentáció, amennyiben a kút teljesíti a következő feltételeket: a kút helye nem érinthet vízbázisvédelmi védőterületet; a kút nem érint karszt- vagy rétegvizet, 500 m³/év vízigénybevétel alatti; a kút épülettel rendelkező ingatlanon van; magánszemély a kérelmező; a vízkivétel házi ivóvízigény és/vagy a háztartási igények kielégítését szolgálja és a kút nem gazdasági célú vízigényt szolgál.
Ha az ásott kút nem felel meg valamelyik feltételnek, szakembert kell felkeresni. Ha az ásott kút mindegyik pontnak megfelel, a következő a teendő: kérni kell egy ehhez szükséges formanyomtatványt a helyi önkormányzatnál, vagy ha elérhető, az önkormányzat honlapjáról le is lehet tölteni. A nyomtatványhoz csatolni kell legalább 1db fényképet a kútról. A kitöltött nyomtatványt az érintett ingatlan tulajdoni lapján szereplő összes tulajdonossal alá kell íratni, ezután lehet benyújtani a jegyzőnek.
Fúrt kutaknál minden esetben szükséges a szakember által kiállított tervdokumentáció az engedélyeztetéshez. Jegyzői hatáskörbe esik a kút, ha megfelel a következő feltételeknek: a kút helye nem érinthet vízbázisvédelmi védőterületet; a kút nem érint karszt- vagy rétegvizet; 500 m³/év vízigénybevétel alatti; a kút épülettel rendelkező ingatlanon van; magánszemély a kérelmező; a vízkivétel házi ivóvízigény és/vagy a háztartási igények kielégítését szolgálja, és a kút nem gazdasági célú vízigényt szolgál.
Amennyiben a kút nem felel meg valamelyik pontnak, úgy a kész dokumentációt a katasztrófavédelemnek kell benyújtani. (Forrás: kutengedelyezes.hu)
A Nemzeti Földügyi Központ (NFK) jóváhagyása vagy engedélye szükséges a mezőgazdasági öntözési célú kutak esetében, azaz olyan felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítmények esetében, amelyek kizárólag mezőgazdasági művelés alatt álló terület mezőgazdasági vízszolgáltatását biztosítják, vízügyi hatóságként, vízvédelmi hatóságként, valamint szakhatóságként országos illetékességgel a Nemzeti Földügyi Központ, mint öntözési igazgatási szerv jár el. (Forrás: NAK).
Fontos megkülönböztetni a társhatóságok hatáskörébe tartozó kutakat a vízfelhasználás céljának tekintetében. Tehát a nem gazdasági célú, kifejezetten saját felhasználásra és fogyasztásra termesztett zöldségek és gyümölcsök öntözését szolgáló kerti kutak engedélyezése nem az NFK, hanem a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik.
A vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság engedélye szükséges olyan „minden más kút” esetében, amelyek nem mezőgazdasági öntözési célú kutak, illetve nem teljesítik a jegyzői engedélyezési hatáskör feltételeit. (Az információk tájékoztató jellegűek, a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően kell eljárni – Forrás: NAK).
Tóth Ibolya
(Fotó: Alexander Fox | PlaNet Fox/Pixabay)
Címkék: kút, fúrt, ásott, engedély, kérelem, jegyző, agrárminisztérium, magyarország16 százalékkal emelkedett a takarmánykukorica ára
Súlyos veszteségek a kukorica- és napraforgótermésben
Őszi kalászos gyomirtás? A válasz- Reliance + Silwet Star + ...
Az őszi búza alaptrágyázása
Hiszünk a személyes kapcsolattartás erejében!
Őszi repcekártevők
A csirkemell ára 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve
A csemegekukorica termesztésének értékelése kritikusan ...
A gabonakombájnok iránti kereslet csökkent a leginkább
Tűzifa árak 2024 - Idei körkép