Mennyivel bővült a mezőgazdaság kibocsátása?
Agrárgazdaság - 2017.04.22
Több helyről is cáfolat érkezett a magyar mezőgazdaság 2010 óta tartó erősödését hirdető Földművelésügyi Minisztérium kijelentésére. Az elért sikerek valóban akkorák és olyan tartósak, ahogyan azt a tárca vezetője prezentálta?
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) becsléses adatai szerint 8,5 százalékkal nőtt a mezőgazdaság kibocsátási volumene 2016-ban ez előző évihez képest, amihez a növénytermesztési termékek termelése nagyobb, az állattenyésztés kisebb mértékben járult hozzá. Az előbbi volumene közel 13, utóbbié 3,1 százalékkal haladta meg az előző évit. A gabonafélék, az ipari növények, valamint az élő állatok kibocsátása húzta az ágazat teljesítményét, kiemelkedő termésmennyiséget takarítottak be többek között búzából, kukoricából, napraforgóból és repcéből is.
Szerző: Tóth Krisztina
Címkék: mezőgazdaság kibocsátása
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...