
Május elsején bort, tojást, szalagot virágzott a fa
Hírek - 2023.05.01
Itt van május elseje, mi pedig roppantul örülünk ennek, hiszen mindez legtöbbünknek munkaszünetet is jelent. Egykor azonban nem ezért várták sokan ezt a bizonyos napot, hanem azért, hogy látványosan hírül adják, hogy ki az, akit szeretnek.
A természet ciklikus változásai, illetve az ehhez fűződő mágikus elképzelések kapcsolódnak össze az egyházi, vallási mozzanatokkal. A vallásos magyarázat többek között Jakab apostol vértanúságát említi a májusfa-állítás magyarázataként.
Ekkor van Szent Jakab apostol napja, ezért aztán a májusfát Jakab-fának is nevezik. Erre szintén több magyarázat van, az egyik ezek közül egy 19. századi szokásgyűjteményben található:
„Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült.”
Érthető hát, hogy ennek emlékére a legények ebben az időben „magas zöldfát” állítottak a „jó magaviseletű” hajadonok ablaka előtt. Biztos igen sok jó viseletű hajadon volt akkoriban, mert a híradások szerint a májusfaállítás igen elterjedt volt az elmúlt századokban határainkon kívül és belül egyaránt.
A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa, vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga kedvesének a háza elé.
A májusfákat szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögezték volna. Erdélyben (Csík) ki is faragták a fát vagy a legény rávéste a nevét (Háromszék).
A fa kivágása, hazaszállítása inkább titokban történt éjszaka, hajnali feldíszítése is inkább a legénybanda közös, bizalmas feladata volt. A reggelre díszelgő májusfa kiállítása, nagysága stb. számos helyen szokásos magyarázatra adott okot: ki-kinek udvarol, kinek állítottak szebb fát, kinek a májusfáját csúfította el reggelre a haragosa stb.
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Címkék: május 1, munka ünnepe, magyar, népszokás, májusfa, szerelem, szalag, bor, tojás
Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Jogi útra terelve igyekeznek megmenteni a Nitrogénműveket

Szélsőségek a kukorica árában: továbbra is nagy a ...

Traktor útmutató: a legkedveltebb traktormárkák ...

Hírek, információk a szántóföldről - A mezei pocok elleni ...

A cékla egyre népszerűbb a magyar fogyasztók körében

Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...

Hírek, információk a szántóföldről - Védekezési lehetőségek a ...

A műtrágya-értékesítés alakulása 2023 első három ...

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek