Attila hun király magyar földben nyugodhat, egy aranypohár bizonyíthatja
Hírek - 2023.03.12
Másfél évezrede halt meg a hunok híres uralkodója, Attila, akiről sokan úgy hiszik, hogy a Kárpát-medencében van a sírja. Egy múzeumi lelet talán ezt támasztja alá.
A hunokat sokan a magyarok rokonainak tartják, a középkori krónikák is erről mesélnek, ám tudományos alapon eddig leginkább a kulturális rokonságot tudták megerősíteni. Mindkét nép lovas nomád életmódot folytatott, és a hunok is egy darabig a Kárpát-medencét tartották otthonuknak.
Leghíresebb királyuk Attila volt, aki még a Római Birodalmat is rettegésben tartotta. 453-ban azonban talán éppen ebből adódó politikai cselszövés áldozatává válhatott, gyanús körülmények közt halt meg váratlanul. A legenda szerint a nászéjszakáján orrvérzést kapott, és részeg kábulatában ez végzetesnek bizonyult.
Bizonyos feltételezések szerint azonban az Ildikó (Krimhilda) nevű, újdonsült germán felesége végzett vele, mégpedig méreg segítségével. Mivel Attila sírja máig nem került elő (talán éppen Magyarországon található, Szeged környékén), ezért ez az állítás bizonyíthatatlan.
Mindezzel együtt akadnak olyanok, akik szerint a hun király nemcsak gyilkosság áldozata lett, de a hírhedt méregpohara is megvan. Akkor bukkantak rá Röszke határában, Nagyszéksóson, amikor még Móra Ferenc volt a szegedi múzeum igazgatója. Onnan került elő jó pár értékes hun lelet, köztük az ominózus edény.
Ezt ma a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, és a laikusok számára nincs rajta semmi érdekes, néhány kutató viszont azt állítja, hogy hun rovásírásos szöveg díszíti. Az írás pedig a következőképp szól, úgy, hogy magyarként is megérthetjük:
„eSEL ELI MeG uNKaR TiTáNT SZT RóMAI LáN”
Kissé érthetőbben: „ezzel öli meg Ungar (Hungarok) Titánt (Titánját) Szt (szent?) római lány”, ami jelen esetben Ildikóra és Attilára utalhatna. Az elmélet azonban sok helyen sántít, ha viszont valamikor egyértelműen beigazolódna, akkor akár a hun uralkodó sírját is azon a vidéken, Röszke környékén kellene keresnünk.
Címkék: attila, hun, király, sír, magyarország, gyilkosság, méregpohár
2026. május 1-jén megkezdődik az EU–Mercosur megállapodás ...
Biztonság a telepen – A megfelelő gumicsizma szerepe az ...
Terménypiaci helyzetkép 2026. májusában: változó ...
A jégkármérséklő rendszer továbbra is védi az országot
Fagykárfelvétel – Mit tehetünk közvetlenül a fagyok után az ...
Szennyvízből sör: a technológia már ott tart, hogy az ...
A lugasok királynője - Miért száműztük a szőlőt a kertjeinkből?
A Bizottság tervet terjeszt elő Európa műtrágyaellátásának és ...
Fito kalauz napraforgóban
Májusi-júniusi tennivalók a napraforgóban
