Olaszországban már nagy a baj, tarol a szárazság
Hírek - 2023.03.02
Az olasz kormány a rendkívüli aszályhelyzet kezelésére kormánybiztost nevezett ki és a vízhasználatot szabályzó nemzeti tervet léptetett életbe.
Olaszország történetében először tartott csúcsértekezletet az aszályhelyzetről a kormány. Giorgia Meloni miniszterelnök vezetésével a környezetvédelmi, az infrastrukturális és közlekedési tárca vezetője, az európai források felhasználásért felelős miniszter, valamint a polgári védelem képviselői egyeztettek. A helyzet annyira súlyos, hogy az érintett minisztériumok részvételével külön szakmai bizottság felállítására van szükség.
Ezzel egy időben nemzeti vízhasználati akciótervet indítanak a tartományok és a helyi vízgazdálkodási szervek bevonásával. A program részét képezi a 45 százaléknál is magasabb hálózati veszteség csökkentése, a vízmedrek tisztítása, valamint a vízkészlet felelősségteljes használatáról szóló lakossági érzékenyítő kampány. A vízszolgáltatókat és az öntözési vállalatokat tömörítő szövetség (ANBI) adatai szerint ivóvíz-korlátozást kell bevezetni, amely már a következő hónapokban 3,5 millió lakost érinthet és megnehezítheti 300 ezer agrárvállalkozás munkáját. Az év eleje óta tavalyhoz képest 30 százalékkal kevesebb csapadék esett, de a hiány mértéke az északi térségekben elérte a 40 százalékot. A Coldiretti termelői szövetség drámainak nevezte a helyzetet az ország éléskamrájának tartott Pó-alföldön, ahonnan az olasz nemzeti termékek egyharmada származik és ahol a tenyészállat-állomány közel fele található. A Coldiretti kijelentette, hogy az aszály veszélybe sodorhatja Olaszország élelmiszerellátását, amit már az ukrajnai háború is erősen megtépázott.
Forrás: Trade Magazin, Fotó: Pixabay
Címkék: olaszország, aszály, giorgia meloni
Melyik gumicsizma való melyik mezőgazdasági munkához?
Aszálystratégiák (2. rész) – Gyakorlati megoldások aszályban
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Amikor a befektetés termésben térül meg…
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
Kitörési pontok 1. rész – Savófehérje
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...