„Csak egy szarvas tud igazán gyorsan futni.”
Hírek - 2023.01.25
Észak-Karolinában minden idők egyik leglassabb üldözését vették videóra, az amerikai 421-es autóúton ugyanis egy lopott traktort próbáltak elkapni a rendőrök, miután az nem állt meg.
A John Deere traktor 20 mérföld/órás, vagyis 32 km/órás tempót diktált. A rendőrség közleményéből kiderült, hogy egy 43 éves férfi, Ronnie Hicks egy parkolóból tulajdonította el a traktort, amivel később több gyalogosnak és járműnek is megpróbált nekimenni.
A traktort több rendőrautó üldözte, sőt, az észak-karolinai autópálya-rendőrök is csatlakoztak az akcióhoz. A „traktoros ámokfutó” amellett, hogy a közlekedés több résztvevőjét veszélybe sodorta, ütközött egy rendőrautóval, elsodort egy szemeteskukát, illetve egy templomban is kárt okozott. Akkor sikerült elkapni, amikor egy magánútra hajtott és „szerzeményét” maga mögött hagyva, gyalog igyekezett elmenekülni, miközben egy késsel hadonászott. Úgy tudni, Hicks már régi ismerős a rendőrök számára, így több vádpontért is felelnie kell – derült ki a Guardian beszámolójából.
A Boone város rendőrsége Facebook-oldalán posztolt eset alatt több komment is olvasható, többen a zsarukat dicsérik higgadtságukért, más arról ír, hogy 30 éve ismerte az elkövetőt, akinek komoly mentális problémái vannak, de eddig komolyan nem segített rajta senki sem. Volt, aki a John Deere traktort dicsérte, s úgy fogalmazott: „Csak egy szarvas tud igazán gyorsan futni.
Forrás: Vezess.hu
Címkék: john deere, traktor, üldözés, amerika
Talajvédő-környezetkímélő talajművelés
Kukoricáznak velünk a lengyelek – Együttműködés, ...
Újabb két borvidéken igazolták a szőlő aranyszínű sárgaság ...
Precíziós gyomirtás a gyepgazdálkodásban fapados áron: új ...
Modern irodák és oktatóterem: befejeződött a Hegyfalui ...
150 millió dolláros fejlesztéssel érkezik az új svájci ...
Takarónövények szerepe a fenntartható gazdálkodásban
Hatékonyságnövelés és fenntarthatóság a ...
Kedvezőbb feltételekkel juthatnak lakáshitelhez az ...
Digitális átállás könnyedén? Frissen végzett precíziós ...