Közelít a havazás
Hírek - 2022.12.16
Izgalmas nap elé nézünk, ugyanis az egyik csapadékzóna távozik, majd késő délutántól, estétől délnyugat felől érkezik is a következő, de a köztes időben is lehet szórványosan számítani záporokra.
A csapadék nagy része napközben még eső formájában hullik, délen, délkeleten akár zivatar is kialakulhat.
Az élénk délkeleti szél a déli, délkeleti részekre enyhe levegőt szállít, ezért ott 9 és 15 fok között alakul a hőmérséklet, máshol többnyire 2 és 8 fok közötti értékre számíthatunk.
Késő délutántól, estétől főként a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél és megindul a hideg levegő beszivárgása, ezzel együtt pedig kezdetét veszi a halmazállapot-váltás az északnyugati részeken.
Az elmúlt egy hét időjárása a nagy mennyiségű, szinte országos csapadékról szólt, miközben sokfelé megérkezett az idei első hó is. Ezúttal a legtöbb csapadékot az Alföld kapta, ahol a mélyebb talajrétegek 2021. nyara óta ki vannak száradva. Idén a feltöltődés nagyon jól halad, sőt az eketalp-betegséggel érintett táblákon a nehézkes beszivárgás miatt már belvízfoltok is megjelennek.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
Címkék: időjárás, csapadék, HO
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...