A hajtatásos kertészeté a jövő
Hírek - 2022.11.21
Folyamatos fejlesztésekre van szükség a hajtatásos zöldségtermesztés versenyképességének erősítése érdekében – jelentette ki az agrárminiszter Szegváron.
Nagy István az Árpád-Agrár Zrt. és a Szentesi Paradicsom Kft. kettő új, egyenként 40 ezer négyzetméteres termesztő üvegházának átadásán azt mondta, az Árpád cégcsoport kertészete Magyarország egyik legnagyobb zöldséghajtató vállalkozása. Már az 1960-as évek végétől üvegházak és fóliasátrak építésébe kezdtek, aminek az olajipari próbafúrások során talált termálvíz adott lendületet. Magyarország termálnagyhatalom, ráadásul ezeknek a forrásoknak a központja Csongrád-Csanád megye, tehát az üvegházakhoz szükséges energia gazdaságosan és fenntartható módon áll rendelkezésre – közölte a politikus. A KSH adatai szerint tavaly az országban mintegy 80 ezer hektáron termesztettek zöldségféléket. Ebből 2132 hektárra becsülhető a takarás alatti termesztés területe, amely 71 százaléka a Dél-Alföldön található – tudatta a miniszter.
A Vidékfejlesztési Programon keresztül a kormány korábbiakban is támogatta a hajtatásos zöldségtermesztést. 118 pályázó nyert el több mint 17 milliárd forintot csaknem 800 ezer négyzetméternyi üvegház és 465 ezer négyzetméter fóliaház építésére, korszerűsítésére – közölte Nagy István. A hajtatásos zöldségtermesztés és a hűtőházi kapacitások, valamint az áruvá készítési rendszerek fejlesztését szolgáló 2020-ban meghirdetett pályázatokon eddig 313 termelő nyert több mint 70 milliárd forint támogatást, amely révén várhatóan 38 ezer négyzetméternyi új hűtőház és 1,86 millió négyzetméter új növényházi felület létesül. A kertészeti gépek, eszközök beszerzésére kiírt pályázaton 2296 termelő részesült 27,16 milliárd forint támogatásban. A precíziós fejlesztések elősegítésére pedig eddig 2618 termelő számára ítéltek meg 193 milliárd forintot – tudatta az agrár tárca vezetője.
Nagy István kitért arra is, hogy a hajtatásos termesztés fejlesztése továbbra is fontos cél, a kertészek a jövőben is számíthatnak például gépek, eszközök beszerzésének, növényházak, hűtőházak fejlesztésének támogatására. Kiemelten fontos a mezőgazdasági üzemek energia-önellátásának növelése és az energiafüggőség csökkentése. Az ország geológiai adottságai alapján kifejezett cél a geotermikus-energia hasznosításában rejlő potenciál kiaknázása, többi közt az üvegházak fűtésére – hangsúlyozta a politikus, kiemelve, az ilyen fejlesztéseknél a támogatási intenzitás akár 80 százalékáig.
Csikai Miklós, az Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a mezőgazdasági vállalkozás az elmúlt tíz évben, csaknem 10 hektár korszerű növényházat épített 9,856 milliárd forintos beruházással, a fejlesztés mintegy harmadát fedezte uniós támogatás. A beruházásoknak köszönhetően a cég termesztőfelületeinek több mint 50 százalékban technikailag is megújult, ezzel a következő 30 évre háromszáz családnak biztosítanak stabil munkahelyet. A legutóbbi – 2,838 milliárd költségű beruházás – során 40 ezer négyzetméteres új üvegház építése mellett korszerűsítették a cég szegvári telephelyén működő hűtőházakat, valamint befejeződött még egy 3 ezer négyzetméteres termesztőház rekonstrukciója. Régi üvegházakba 11 ezer négyzetméteren magasnyomású párásítót telepítettek, hogy nyáron is minőségi paprikát tudjanak előállítani – tudatta a szakember.
Katona Magdolna, a Szentesi Paradicsom Kft. ügyvezetője elmondta, a 2,84 milliárd forintos beruházással – 50 százalékos támogatás mellett – 40 ezer négyzetméteres üvegházat építettek 2300 négyzetméteres csarnokkal, ahova 70 ezer tő paradicsomot ültettek. A termesztőház kiszolgálására 2100 méter mélységű, óránként 115-120 köbméter 85 Celsius fokos termálvizet adó kutat fúrtak. A vállalkozás egy korábban emelt, 4,3 hektáros üvegház blokkja mellé pedig új logisztikai központot építettek, hűtőkamrával.
Forrás: Fruitveb
Címkék: hajtatás, termálvíz, agrárminiszter, zöldségtermesztésHiába az árvíz az úr, biztonságban a főváros ivóvize
Az őszi búza alaptrágyázása
A csemegekukorica termesztésének értékelése kritikusan ...
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén – Mindenkinek használni ...
A csirkemell ára 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve
A mezőgazdasági hatékonyságot szolgáló innovatív megoldások ...
Őszi repcekártevők
Szakszerű tarlóápolás előnyei
Tűzifa árak 2024 - Idei körkép
Megbízható, gyors és tartós – Samson PG hígtrágya kijuttató