Átadásra került a 2100. Landini

Átadásra került Magyarországon a 2100. Landini traktor. A Landini legnagyobb, 7-215 típusát az AXIÁL Kft. zalaegerszegi telephelyén vette át tulajdonosa, a Nemesnép környékén gazdálkodó Kovács Jenő.
A közel 140 hektáron gazdálkodó, növénytermesztéssel és méhészettel foglalkozó gazda családtagjaival együtt működteti vállalkozását. Az átadott traktor nem az első Landini az udvarban, Kovács Jenő 2002-ben vásárolta az elsőt, egy 90 lóerőset, majd 2007-ben egy 160 lóerős Landpower következett. A hosszú évek és a sok üzemóra kedvező tapasztalatai segítettek hozzá a mostani, még nagyobb gép beszerzéséhez az üzletembert.
Kovács Jenőnek az AXIÁL képviseletében Umenhoffer Péter, marketingigazgató és Sebesi István, termékmenedzser adta át a 2100. Landinit. A zártkörű átadáson jelen volt még Egyed János, ügyfélkapcsolati vezető és Ujj László, területi képviselő is.
A 7-215-ös, a Landini jelenlegi zászlóshajója a magas igényeket kielégítő technológiát, műszaki tartalmat testesíti meg, ami könnyű kezelhetőséggel és megbízhatósággal párosul. A traktor F.P.T. gyártmányú, hathengeres, 6,7 literes, common rail erőforrása a német ZF, „Roboshift” sebességváltóval és számos jól ismert márkájú részegységgel olyan kombinációt alkot, aminek az eredménye egy megbízható, kezes és magas komforttal bíró felső kategóriás erőgép. A Tier 4i környezetvédelemi előírásokat teljesítő erőforrás maximálisan 212 lóerőt teljesít Dual Power elektronikával. A 24/24 fokozatú, elektromosan kapcsolható sebességváltó a manuális működtetés mellett kétféle automata móddal könnyíti meg a kezelő munkáját. Sok más kényelmi funkció mellett a gépben megtalálható a táblavégi forduló automatika is a nagyobb hatékonyságért.
A Landini 7-es széria forgalmazása 2015-ben kezdődött el Magyarországon. A jelentős számú szántóföldi bemutatónak köszönhetően a gazdák saját maguk próbálhatják ki, valamint tapasztalhatják meg a 7-215-ös előnyös tulajdonságait. Ezt a lehetőséget Kovács Jenő is kihasználta, és az ott szerzett tapasztalatok jelentős szerepet töltöttek be döntésében.
A traktor kiváló választás a közepes méretű gazdaságok talajmunkás alapgépeként, de nagyszerűen használható a szállításban is.

axiál

Fotó: Varga Csaba
A képen balról jobbra: Egyed János (ügyfélkapcsolati vezető), Umenhoffer Péter (marketingigazgató), Kovács Jenő (vállalkozó), Sebesi István (termékmenedzser), Ujj László (területi képviselő)

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom