Hagyományaira épít Hajdúhadház
Hírek - 2019.08.31
A helyi termékeket feldolgozzák, és védjeggyel ellátva értékesítik
Ezen a nyáron adták át a kis kapacitású juhvágóhídat és feldolgozóüzemet Hajdúhadházon, amelynek elsődleges célja a helyi vállalkozók segítése. A közelmúltban pedig felröppent a hír, hogy rövidesen egy hűtőház is elkészül, amely a helyi lakosoknak teremt lehetőséget arra, hogy a megtermelt, zömében zöldségfélék piacra juttatásának időtartamát növelni tudják.
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
Mint azt Kazsuk István, a Hajdúvitéz Nonprofit Kft. ügyvezetője felidézi, a rendszerváltást követően Hajdúhadház igen nehéz helyzetbe került, hiszen elsőként levált róla egy meghatározó iparral rendelkező település, majd később önállósodott egy másik is, ahonnan szintén számottevő önkormányzati bevétel származott. Hajdúhadház ezzel magára maradt az elvándorló lakossággal, felbomló téeszekkel, pusztuló szőlőskertekkel. Mint azt István elmondja, mindebből az egyik kiutat abban látta a városvezetés, hogy megfelelő támogatást biztosítanak a város termelőinek, gazdálkodóinak, és ennek hatására az egykor virágzó mezőgazdasági tevékenységeiket újra folytatni tudják, immár a mai kor kihívásainak megfelelve.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: szőlő, káposzta, vágóhíd, hűtőház, Hajdúhadház, savanyú káposzta
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”