Újabb növényvédő szereket korlátozna az EU?
Hírek - 2019.01.14
Újra a növényvédő szerekről vitázik az Európai Parlament, ezek korlátozását ugyanis a deszikkálásra is szeretnék kiterjeszteni. Néhány képviselő viszont arra figyelmeztet, hogy az érzelmi megközelítés helyett érdemesebb lenne tudományos alapon dönteni ilyen kérdésekben.
„Az Európai Unió növényvédő szerekhez való viszonyát a túlpolitizáltság veszélyezteti, miközben a tudományosan megalapozott érvek háttérbe szorulnak” – figyelmeztet az ír Mairead McGuinness. Az Európai Parlament alelnöke annak kapcsán szólalt meg, hogy a testület január 16-án ismét tárgyalni fog a peszticidek uniós engedélyezési eljárásáról.
Az ír politikus nem véletlenül aggódik már előre, hiszen felmerült a lehetőség, hogy a növényvédő szerekkel kapcsolatos korlátozásokat kiterjesztik a deszikkálásra is, amely súlyos következményekkel járna – egyebek mellett – az ír mezőgazdaságra nézve is. A szigetországban ugyanis gyakoriak az esős nyarak, ezek pedig elengedhetetlenül szükségessé teszik az állományszárítást.
Mairead McGuinness sérelmezi, hogy miközben az egész EU-ban szigorú felügyelet alatt tartják a növényvédő szereket, egyre inkább erősödnek a populista hangok is. Az EP-alelnök szerint káros következménnyel járna, ha mind szélesebb körben korlátoznák vagy tiltanák az agrokemikáliák alkalmazását, ez ugyanis komolyan visszavetné a termésmennyiségeket.
Napjainkban a glifozátokkal és neonikotinoidokkal kapcsolatban alakultak ki hangosabb viták, de más vegyszerek használatát is érzelmi alapon közelíti meg a közvélemény. „Ki kell találnunk, hogyan lehet fenntartható, környezetbarát rendszerben termelést folytatni, ahelyett, hogy rögtön minden növényvédő szert hatalmas kockázatnak tartanánk az emberi egészségre nézve” – emelte ki Mairead McGuinness. Véleménye szerint a precíziós gazdálkodás egyre szélesebb körű terjedésével célzottabban, okszerűbben, vagyis egyre kisebb mennyiségben tudjuk ma már kijuttatni ezeket az ártalmas szereket, ezért nem minden esetben indokolt a visszaszorításuk.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: növényvédő szer, Európai Parlament
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát