Illegális kutak: két évvel tovább lehet vétkezni
Hírek - 2018.12.15
Meghosszabbították az illegális kutak bírságmentes engedélyeztetésének határidejét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére az Országgyűlés 2018 év végéről 2020 végéig tolta ki a dátumot.
A NAK még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint az illegálisan kialakított kutakat bírságmentesen lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál. Ennek határidejét hosszabbították meg most újabb két évvel – áll a kamarának az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Emlékeztettek, hogy a 2016-ban életbe lépett moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására, és indokolt esetben annak megszüntetésére. Ezen kívül akár egymillió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.
A NAK által 2016-ban indítványozott törvénymódosítás amellett, hogy eltörölte a szankciókat, lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel.
Az uniós források biztonságos lehívása érdekében a NAK kezdeményezte a moratórium meghosszabbítását. Ez alapján mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a személy, aki az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített, vízkivételt biztosító vízilétesítmények – többek között a mezőgazdasági célú, a zártkerti, illetve a házi vízigényt kiszolgáló kutak – vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2020. december 31-ig kérelmezi.
Forrás: MTI
Címkék: pályázat, öntözés, NAK, illegális, kútfúrás
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?