Közelebb a partnerekhez
Hírek - 2018.12.11
2018. december 7-én 20-ra nőtt a KITE Zrt. alközpontjainak száma. Ünnepélyes keretek között, a cég vezetőinek és partnereinek körében nyílt meg a legújabb aszódi bázis a Céhmester úton.
A KITE Zrt. neve nem újdonság a városban, ugyanis 2016-ban nyitotta meg kapuit az a telephely, amelynek fő profilja az alkatrész-szolgáltatás volt, elsősorban a KITE által forgalmazott gépekhez. Abból a célból jött létre a telephely, hogy a környéken dolgozó több mint 200 gazdálkodó számára elérhetővé tegye a KITE Zrt. alkatrészkínálatát. Ezt a térséget eddig a Dabasi Alközpontból látták el, azonban néhány települést már nem tudtak a cégtől megszokott biztonsággal ellátni. Ezért szükségét látták, hogy közelebb hozzák partnereikhez a magas színvonalú és gyors szolgáltatásaikat.

A Pesti út 23. szám alól költözik most át a telephely a Céhmester út 9.-be, és bővül is a szolgáltatásaik és termékeik köre. A rangja is megváltozik a KITE térségi bázisainak sorában, ugyanis a többi alközponthoz hasonlóan az alkatrészértékesítés komplex kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységgel egészül ki. Az új létesítményben az alkatrész- és gépkereskedelem, az agronómiai inputanyag-kiszolgálás, a terménykereskedelem, a szervizszolgáltatás és a precíziós gazdálkodási szaktanácsadás is elérhetővé válik. 15 kolléga látja majd el ezeket a feladatokat, így hat új kollégával bővül az eddigi létszám.
A KITE Zrt. 2017-ben hirdette meg a „Központban a vevő” programját, melynek keretén belül a modern és felszerelt alközpontokban, az oda betérők kényelmének kiszolgálása mellett a közvetlen vásárlási és tárgyalási lehetőségeket teremtik meg. Ezt az elvet követi az új aszódi kirendeltség is. Az alközpont teljes területe 1205 m2, melyből az iroda és a szociális helyiségek 130 m2-en fekszenek, a raktárkapacitás 1075 m2, ami kiegészül egy bérelt külső műtrágyatárolóval.


Címkék: KITE
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...