
Meghaladta a 300 milliárd forintot az AVHGA hitelállománya
Hírek - 2018.10.18
Az Agrárminisztérium hatékonyságnövelésre és a beruházások ösztönzésére irányuló törekvéseit segíti az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) és az Európai Beruházási Alap (EIF) között két évvel ezelőtt létrejött COSME viszontgarancia megállapodás.
A 2018. október 17-én tartott sajtótájékoztatón a COSME Program eredményeiről, annak a mezőgazdaságra gyakorolt pozitív hatásairól, valamint a Közös Agrárpolitika 2020 utáni kihívásairól beszélt Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára és az alapítvány ügyvezető igazgatója, Herczegh András.
Feldman Zsolt elmondta, hogy Az agrártárca fő célja a magyar mezőgazdaság versenyképességének, hatékonyságának növelése. Az EIF által az AVHGA számára biztosított COSME viszontgarancia nagymértékben támogatja az AM törekvéseit a beruházások megvalósítására, illetve a kedvezőtlen pénzügyi helyzetben gazdálkodó mikrovállalkozások, őstermelők folyamatos finanszírozásának biztosítására. Az említett megállapodás a gazdálkodók finanszírozási lehetőségeit tovább bővíti, mégpedig úgy, hogy az EIF által garantált viszontgarancia kiváltja a hazai költségvetési viszontgaranciát. Ez a magyar költségvetés számára 900 millió forint megtakarítást eredményez 3 év alatt és további előny, hogy a konstrukció keretében kötött ügyletek nem minősülnek állami támogatásnak. Ennek köszönhetően a kezesség nem terheli a vállalkozás által az uniós szabályok szerint igénybe vehető, mindössze 15 000 eurós agrár de minimis támogatási keretet. Így lehetővé válik, hogy a jövőben a vállalkozás további kedvezményes hitelprogramban vegyen részt, olcsó forráshoz jusson, kedvezőbb hitelkondíciót érjen el, vagy éppen a Vidékfejlesztési Program keretében már elnyert uniós támogatását banki társfinanszírozással kiegészítse, és így a projektjét megvalósítsa.
Az AM szerint elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitikára fordítható uniós források 2020 utáni időszakra javasolt mérséklődése. A kormányzati számítások szerint a közvetlen támogatások kerete 2018-as árakon 16,4, a vidékfejlesztési forrásoké pedig 26,6 százalékkal csökkenhet. A közvetlen támogatási forrásokra a bankok jelenleg biztos bevételként tekintenek, negatív változásuk a gazdálkodók hitelképességét is ronthatja. Az agrárvállalkozások kedvezményes finanszírozása érdekében az alapítvány feladata, hogy stabil pénzügyi biztosítékként álljon rendelkezésre az olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozók számára, akik a mezőgazdasági területen működnek vagy tevékenységük a vidéki térséghez kapcsolódik. Emellett az agrárágazatban további kockázatokkal is számolni kell, például a szélsőséges időjárási körülményekkel, valamint a világpiaci árak ingadozása okozta jövedelemkieséssel. Ezért nagyon fontos a kárenyhítési, kockázatkezelési rendszer továbbfejlesztése és a gazdálkodók hitelezési kockázatainak kezelését illetően pedig az AVHGA tevékenysége.
Herczegh András, az AVHGA ügyvezetője hozzátette, hogy az alapítvány kezességgel biztosított állománya az utóbbi 5 évben több mint háromszorosára nőtt, idén a fennálló hitelállomány meghaladta a 300 milliárd forintot. Az ügyletek csaknem fele mezőgazdasági egyéni gazdaságok hiteleihez kapcsolódik, és az idei évben beérkezett kérelmek 85%-át is mikrovállalkozások igényelték. A COSME program keretén belül az AVHGA eddig több mint 1000 ügylethez adott kezességet, közel 20 milliárd forint hitelösszeghez. Ezek a cégek más úton nem, vagy csak kedvezőtlenebb feltételekkel jutottak volna hitelhez, mivel kimerült az agrár de minimis támogatási keretük, vagy éppen az új konstrukció gyorsasága segítette őket finanszírozáshoz. A banki szektorban újdonságként bevezetett portfolió kezességvállalás keretében a bank egymaga dönthet a kezesség bevonásáról, ami jelentősen gyorsítja az igénylés folyamatát, hiszen nincs szükség az alapítvány külön egyedi jóváhagyására. Ez a konstrukció 3 banki partnerünknél is rendelkezésre áll.
Az AVHGA számára különösen fontosak a mezőgazdasági beruházások, a technológia korszerűsítését, vagy a kapactiásbővítést szolgáló fejlesztések. Eddig 1400 ügyfelet juttattunk hitelhez vagy bankgaranciához a Vidékfejlesztési Program több mint 8000 nyertes támogatott beruházásából. Az állattartó telepek korszerűsítését, a terménytárolók építését, a kertészeti gépek korszerűsítését célzó, vagy az élelmiszeripar fejlesztését szolgáló beruházások az ágazat modernizációjához elengedhetetlenek, ugyanakkor a kisebb termelők esetében megvalósításuk a további gazdasági tevékenység alapfeltétele is egyben. Így az utóbbiakra különösen igaz, hogy hiteleiket a pénzügyi intézmények csak akkor folyósítják, ha a projektre az alapítvány kezességet vállal. A COSME program jó eszköz mindehhez, hiszen a megítélt támogatásokhoz tovább kedvezményes finanszírozást biztosítunk.
A COSME viszontgaranciát a COSME Program (Programme for Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises) és az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) az Európai Beruházási Terv keretében biztosítja. Az ESBA célja produktív beruházások finanszírozásának és végrehajtásának elősegítése az Európai Unióban, és a finanszírozáshoz való hozzájutás mértékének növelése.
Címkék: Agrárminisztérium, Feldman Zsolt, AVHGA, Herczegh András

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?

Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben