Jubileumi diplomaosztó
Hírek - 2018.09.12
Aranydiplomát vettek át 50 évvel ezelőtt végzett agrármérnökök a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. Az 1968-ban diplomázott évfolyam 108 végzőse közül 67-en voltak jelen a szeptember 7-ei jubileumi ünnepségen.
- Önöknek, gazdászoknak, agrár-szakembereknek a történelem nehéz évtizedeiben kellett helytállniuk. Aktív részesei voltak a magyar mezőgazdaság fejlődésének, több irányváltás nehéz és perspektivikus időszakainak. A küzdelmek, megpróbáltatások ellenére a hazai agrárium kiugró eredményeket ért el, ami az önök kitartó, áldozatos munkájának eredménye – köszöntötte az éppen fél évszázada a jogelőd Debreceni Agrártudományi Főiskolán diplomázott szakembereket Komlósi István, az agrárkar dékánja.
Az alma mater – hűen hagyományaihoz – ebben az évben is összegyűjtötte és közös kiadványba szerkesztette egykori hallgatóinak szakmai életrajzait, a könyvet a jubileumi ünnepségen aranydiplomájuk mellé megkapták az 50 évvel ezelőtt agrármérnöki oklevelet szerzett „öregdiákok”. Elismeréseiket Pintér Ákos általános rektorhelyettestől, Komlósi István dékántól és Stündl László dékánhelyettestől vehették át.
Az 1968-ban végzett évfolyam, illetve az ünnepségen részt vevő 67 aranydiplomás nevében Nagy István szólt az együtt töltött évekről. Felidézte többek között az 54 évvel ezelőtti tanévnyitót, amikor Bencsik István rektor főiskolai polgárrá fogadta a 140 elsőévest, a pillanatot, amikor birtokba vették az új kollégiumot, valamint megemlékezett kiváló oktatóikról.
- Szerencsésnek vallhattuk magunkat, mert nem voltak munkakezdési, elhelyezkedési gondjaink és azért is, mert diplománkkal a mezőgazdaságon túl is sok álláslehetőség kínálkozott. Végzésünk idején az agrárium robbanásszerű technikai, technológiai fejlődésen ment keresztül, aminek tevékeny részesei lehettünk. Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, a mi munkánk eredménye is benne volt abban, hogy a magyar mezőgazdaság a ’80-as években felzárkózott Európa élvonalába – tette hozzá az aranydiplomás agrármérnök.
Az ünnepség résztvevői egyöntetűen bíznak abban, hogy 10 év múlva ugyanilyen létszámban lesz majd alkalmuk átvenni a gyémánt diplomát is a Debreceni Egyetemen.
Forrás: DE Sajtóiroda - TH
Címkék: Debreceni Egyetem, jubilum, diplomaosztó, ünnepség
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...