A petoxamid a használatának korlátozása árán kaphat uniós megújítást
Hírek - 2018.08.27
A petoxamid nevű gyomirtó szer engedélye csak új korlátozások árán újítható meg, melyek szerint egy területen csak kétévente használható hektáronként maximum 1,2 kg hatóanyag. Az EU-tagállamok júliusban a határozattervezet mellett szavaztak, amely az EU Hivatalos Lapjában való megjelenése után lesz majd hatályos.
Az új, 15 évre szóló megújítás december 1-től válik érvényessé, és semmissé teszi a jelenlegi érvényességi időszak 2019 januárjáig tartó meghosszabbítását, amire az unió lassú megújítási eljárásai miatt volt szükség. A kukoricára és szójára vonatkozó megújítási kérelmet a Cheminova nyújtotta be (amelyet azóta felvásárolt az FMC).
A tagállamoknak szóló, a felhasználásra vonatkozó további feltételekkel is kiegészítik majd az eddigieket. A jelenlegi követelményeket, amelyek a talajvíz védelmére szolgáló megfelelő kockázatcsökkentő intézkedésekről szólnak, módosítani fogják úgy, hogy azok a petoxamid metabolitjaira vonatkozzanak. A vízi környezetre és a magasabb rendű vízinövényekre vonatkozó másik követelmény a vízi szervezetek és földigiliszták védelmére módosul. Új feltétel kötelezi a tagállamokat arra, hogy ügyeljenek a fogyasztókat érő kockázatokra, amelyeket a következő terményben megjelenő hatóanyag-maradványok vagy a termesztés sikertelensége okozhat.
A további feltételek között arra is kötelezik a kérelmezőt, hogy 2020. november 10-ig megerősítő információval szolgáljon, amely tisztázza, hogy nem áll-e fenn a pajzsmirigyműködésre káros hatás. Szükség lesz további adatokra is azokról a jelentős metabolitokról, amelyek a talajvízben megjelennek, egy évvel azután, hogy az Európai Vegyianyag-ügynökség végső véleményt nyilvánított az anyag karcinogén besorolásáról. Két éven belül azt követően, hogy az Európai Bizottság iránymutatást ad arról, hogyan kell kiértékelni a víztisztítási eljárásokat, az ivóvízből a szermaradványok eltávolítására szolgáló víztisztítási eljárások hatásosságát bemutató adatokat kell szolgáltatni.
Forrás: Agrow
Címkék: hatóanyag, gyomirtó szer, engedély, petoxamid
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...