
Alattomos gyilkos: a tarló eszi meg az abroncsokat
Hírek - 2018.06.13
Mi teszi tönkre leggyorsabban a gumiabroncsokat? Az erős „sörtéjű” tarló, bár a nem megfelelő nyomáson tartás is hamar az elhasználódásukhoz vezethet. A tanulság: vezessünk átlósan a tarlón, és szerezzünk be egy megfelelő keréknyomás-mérőt.
A Firestone mezőgazdasági abroncsainak nyúzópróbáját tekinthette meg néhány újságíró a közelmúltban. Az Ohio államban lévő tesztközpont közelében nőtt fel Harvey S. Firestone is, aki 1900-ban megalapította az amerikai céget. „Mielőtt egy gumiabroncsot felszerelnek a traktorra, először a mi farmunkon vetik próbák alá” – magyarázta Brad Harris, a mérnöki csoport vezetője a Progressive Farmer munkatársának. Arrafelé 2–5 ezer dollárba (0,5–1,3 millió forintba) kerül egy-egy abroncs, a Firestone tehát biztosra akar menni.
A tesztközpontban a legváltozatosabb talajokon „nyúzzák” a gumikat 1600 órán keresztül, majd 22–23 tonnás folyamatos terhelésnek teszik ki őket, miközben nagy koncentrációjú ózonnal öregítési vizsgálatot is végrehajtanak rajtuk, hogy a napfény károsító hatását mérjék. Természetesen az anyagminőséget, illetve a defektre való hajlamot is górcső alá veszik. Az egyik helyiségben vákuumban, lézerrel tapogatják át az abroncs minden porcikáját, hogy az emberi szemnek láthatatlan deformációkat, sérüléseket pontosan felmérhessék a teszt után.
A Firestone próbaközpontjában 5 évnyi használatot tudnak imitálni a 3-4 hónapos vizsgálatok alatt. Az állásidő drága, és az amerikai vállalat nem szeretné, ha ez az ő hibás termékeik miatt következne be. Kiszámolták, hogy a vetési szezonban például 570 dolláros (155 ezer forintos) kára keletkezhet minden órában a gazdának, ha – mondjuk – egy defekt miatt képtelen folytatni a munkát.
A szakemberek szerint a „sörtés” tarló jelenti a legnagyobb fenyegetést az abroncsok számára. Az erős, kemény, merev, hegyes szárak gyorsan elhasználják a gumikat, ebből a szempontból a kukorica és a gyapot a legveszélyesebb. Különösen a modern nemesítésű fajták, amelyek a hagyományosaknál masszívabb szárral rendelkeznek, hogy ellenálljanak a szélnek és a kártevőknek. A Firestone azt javasolja, hogy ne sor mentén haladjunk a tarlón, hanem szögben, de ők is úgy alakítják ki a mintázatot, hogy a bordák széttolják a földből kimeredő rövid szárakat. A nem megfelelő nyomáson tartás szintén komoly kárt okozhat az abroncsokban.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: traktor, gumiabroncs, teszt, tarló, Firestone
GEOSYNERGIA – Talaj- és növénykondicionáló készítmény

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Húsipari innovációk: új kutatás-fejlesztési projekt indul a ...

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja

Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – ...

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

A mezőgépek veteránjai – Próbakörök két Landini traktorral

RSzKF-vírus: biztos, hogy meg kell semmisíteni a teljes ...