Ingyen malacokat ad a román kormány a mangalica és a báznai sertésfajták tenyésztőinek
Hírek - 2018.01.11
Minimum kettő, maximum tíz ingyen malacot ad a román kormány azoknak az állattenyésztőknek, akik bizonyos feltételek mellett vállalják a mangalica és a báznai sertésfajták hizlalását - döntötte el a román kormány.
A csekély összegű támogatási programba sertéstenyésztők és húsfeldolgozók egyaránt beiratkozhatnak a kormányhatározat hatályba lépésétől számított 90 napon belül. Az erre vonatkozó kérvényeket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon adhatják le.
Az állami támogatást három évig tervezi működtetni a kormány, idénre 4,6 millió lejt (306,7 millió forint) különítettek el erre a célra.
A tenyésztőknek szerződést kell kötniük valamely húsfeldolgozóval, s ennek értelmében a legkevesebb 130 kilósra hizlalt mangalica és báznai sertésállomány felét előre meghatározott áron át kell adniuk nekik.
A kormány azért döntött az állami támogatás biztosításáról, mert jelenleg kicsi a romániai mangalica és a báznai állomány, a tenyésztők többsége lemondott erről a két fajtáról, és szeretnék gyarapítani a számukat.
Forrás: MTI
Címkék: támogatás, sertés, malac, állattenyésztők, báznai, mangalica, sertéstenyésztők
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Amikor a befektetés termésben térül meg…
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
A baj nem jár egyedül – a nyári aszály további veszélyei a lovakra
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...