„Mustárbenzinnel” repülne a Quantas
Hírek - 2018.01.10
Az ausztrál légitársaság rövidesen elindítja az első gépét Los Angelesbe, amit részben bioüzemanyag hajt.
Már a végső tesztek folynak azon a Boeing 787-9 Dreamlineren, ami Sidney és Los Angeles között kerozinnal valamint „mustárbenzinnel” fog repülni. Hosszú ideje hallani híreket a bioüzemanyagokról. A cikkek hol az emberiség megmentőjének, állítják be a bio-fuelt, hol a termesztőit olyanoknak, akik élelmiszer helyett „benzint” termesztenek. Most maradjunk csak a hírnél.
A terv szerint a Dreamliner tankjában 30 százaléknyi bioüzemanyag lesz, amit a Brassica Carinatából, vagyis az etiópiai mustárból állítanak elő. A légitársaság szerint ily módon 20 százalékkal csökkentik a szén-dioxid kibocsátást a kizárólag kerozinnal való repüléshez képest.
Az etióp mustárt Dél-Ausztráliában termesztették, és a Quntas együttműködik a kanadai Agrisoma Biosciences agrártechnológia társasággal, és az a céljuk, hogy 2020-ra már kereskedelmi mennyiségben állítsanak elő „mustárbenzint”.
Ekkor már 400 ezer hektáron termesztik Brassica Carinatát, amiből állítólag 200 millió liter bioüzemanyagot állíthatnak elő. A légitársaság egyébként tavaly 4,8 milliárd litert használt fel.
Forrás: Syngenta blog
Címkék: bioüzemanyag, mustárbenzin, légitársaság, ausztrál
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
Egyedülálló növényvédelmi alkalmazást fejlesztettek a MATE ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Stine kukorica betakarítási bemutató – Intenzív ...
Női gazdálkodók: meghatározó szerep, mégis szűkebb gazdasági ...
„Rendszerszintű válaszokkal kell reagálni” (I. rész) – Interjú ...
TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐ - MAGYARORSZÁG
205 milliárd forint érkezett a gazdálkodókhoz a normál ...