
Az élősertés tömegének tizede is elveszhet szállításkor
Hírek - 2017.12.22
A szállítás közbeni súlyvesztés minden vágóállatra jellemző, s bár nem túl gyakran emlegetik, meglepően komoly tételről van szó. Hosszabb utakon és extrém körülmények közt a jószág akár a testtömegének 12 százalékát is leadhatja, ami tetemes kárt jelent.
A világ növekvő élelmiszerigénye egyebek mellett azt is eredményezi, hogy a különféle vágóállatokat egyre nagyobb távolságra kell elszállítani a feldolgozáshoz. A kiürülő gyomor- és béltartalom kompenzálására sertések esetében 5–10 százalékos tömeglevonást szoktak alkalmazni, és minél nagyobb a távolság a tenyésztőhely és a vágóhíd között, annál indokoltabb ezzel a veszteséggel kalkulálni. Az állatokat a dehidratáció (kiszáradás), illetve az ebből adódó tömegcsökkenés is sújthatja.
Egy 2016-os tanulmány 350 sertésszállítmány közel 70 ezer egyedét vizsgálta meg ebből a szempontból, és akár 12 százalékos élősúlyvesztést is regisztrált, amely a szállítási távolsággal egyenes arányban nőtt. A vizsgálat brazíliai adatokra alapult, de univerzális érvényű következtetések is levonhatók belőle. Például az, hogy az „egészséges” szállítási távolság 100 km-en belül van, ezt képesek a sertések még vészes tömegcsökkenés nélkül elviselni. 300 km fölött viszont már a hasított test színhústartalma is alaposan megsínylette az „utazást”.
A tanulmányban megvizsgált állatokat 67 és 716 km közötti távolságokra szállították, és a 90–130 kg-os jószágoknál 0–13,42 kg tömegvesztést tapasztaltak. A felső érték már 12 százalékos súlycsökkenést jelent.
A víz hiánya és a stresszes környezet következtében a sertések akár 3 kg-ot is leadhatnak óránként a tömegükből. Általános érvényű megállapítás, hogy a nagyobb (110 kg fölötti) tömegű állatokat jobban érintette a csökkenés. A tanulmányban megvizsgált közel 70 ezer egyed összesített súlyvesztése bő 196 tonna volt, ami egy évre vetítve csaknem 160 ezer dollár (40–42 millió forint) bevételkiesést jelent.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: sertés, statisztika, súlyveszteség, szállítás, vágóállat
Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja

„Szerencsém volt, hogy parasztnak születtem” – Tradíció és ...

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

Virág- és becőkárosító kártevők a repcetáblákon – Kártételeik ...

Az örökség megőrzése, a fenntarthatóság erősítése: Biharugra ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

GEOSYNERGIA – Talaj- és növénykondicionáló készítmény

Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – ...

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...