Rendkívül nagy az érdeklődés a Méz-jelentés iránt
Hírek - 2017.12.18
Rendkívül nagy az érdeklődés az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés iránt az Európai Parlamentben (EP) - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, a jelentés előterjesztője Budapesten.
Erdős Norbert emlékeztetett, a tervek szerint már novemberben el kellett volna fogadnia a jelentést az EP szakbizottságának, azonban a rendkívül sok, több mint 480 módosító indítvány késlelteti ezt.
Kiemelte, hogy Magyarország számára kiemelten fontos ez a kérdés, hiszen Spanyolország és Románia után a harmadik legnagyobb mézelőállító ország az EU-ban. A Magyarországon készült méz 75 százaléka az EU piacára kerül, fel kell azonban vennie a versenyt a kontinensen kívülről, például Kínából behozott mézekkel. A kínai méz mintegy 20 százaléka bizonyítottan hamisított, ezért kezdeményezték a Méz-jelentést - mondta a képviselő.
Közölte, a jelentésben kezdeményezik például, hogy az üvegek címkéjén tüntessék fel pontosan, melyik országból származik a benne lévő méz. Jelenleg ugyanis csak annyi látható, hogy EU-n kívül vagy belül állították elő a terméket, így nem lehet pontosan tudni, honnan származik.
Szeretnék továbbá betiltatni a gyantaszűrés alkalmazását a mézeknél, mivel az lehetővé teszi a mézet szennyező különböző szermaradványok - például antibiotikumok vagy a cukorszirup - "eltüntetését". Ezt a technikát alkalmazzák például a Kínából behozott hamis mézeknél is - jegyezte meg.
Bross Péter, az Országos Méhészeti Egyesület elnöke arról beszélt, hogy 2002 és 2004 között ki volt tiltva a kínai méz Európából, így százezer tonna hamis méz esett ki a piacról. Ennek köszönhetően jelentős fejlődésnek indult az ágazat, Magyarországon például a 2000-es években körülbelül félmillió méhcsalád volt, mostanra azonban elérte a számuk az 1,2 milliót.
Forrás: MTI, Fotó: pixabay.com
Címkék: méhészet, Európai Parlament, méz, jelentés
A jövő meggyültetvényét mutatta be a KITE Derecskén
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
Csak precízen! – Terepszemlén: Valtra N155e Direct