Átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben
Hírek - 2017.12.11
A tavalyi kimagaslóan jó évhez képest idén 6,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása, a növényi termékek termelése 8,6 százalékkal, az állattenyésztés teljesítménye 3,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal értékelése szerint ezzel átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben.
A mezőgazdaságban előállított bruttó hozzáadott érték, ami a bruttó hazai termék (GDP) éves számításában az ágazatot képviseli, 14,9 százalékkal maradt el az elmúlt évitől. A 12,2 százalékos éves áremelkedéssel együtt számolva a mezőgazdaság folyó áron számított termelési értéke 4,5 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál.
Az előző évben kiváló eredményt hozó növénytermesztési ágazaton belül szinte minden jelentős termék esetében csökkenés volt.
Az első előzetes adatok szerint a gabonafélék kibocsátása összességében 15,8 százalékkal csökkent. A kukorica és az árpa kibocsátása jelentősen, a búzáé kisebb mértékben esett vissza a KSH szerint.
Az ipari növények kibocsátása 3,8 százalékkal maradt el az előző évitől, a napraforgó volumene nem változott, a repcéé és a szójáé csökkent. A takarmánynövények kibocsátása gyakorlatilag nem változott, a kertészeti termékeké 2,6 százalékkal, a gyümölcsféléké 3,2 százalékkal, a burgonyáé 5,0 százalékkal csökkent.
Az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6 százalékkal volt kevesebb, mint az elmúlt évben. A baromfi és a sertés kibocsátása csökkent, a szarvasmarháé enyhén nőtt. Az állati termékek közül a tej és a tojás kibocsátása lényegében változatlan maradt.
A kibocsátás volumenének 6,1 százalékos csökkenése mellett az árak 4,3 százalékkal emelkedtek, így a mezőgazdasági ágazat szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt kibocsátásának értéke folyó alapáron 2,1 százalékkal mérséklődött.
A folyó termelőfelhasználás volumene gyakorlatilag változatlan volt, az árindex minimálisan, 0,6 százalékkal lett alacsonyabb. Az első adatok alapján a ráfordítások közül jelentősen nőtt a műtrágyák és talajjavítószerek volumene, azonban az energia és kenőanyagoké, valamint a takarmányé kissé csökkent.
Forrás: MTI
Címkék: mezőgazdaság, KSH, kibocstás
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára