Itt a repülő műtrágyaszóró!
Hírek - 2017.11.11
A világ legelső repülő műtrágyaszóróját alkotta meg a német Rauch cég. Az idei Agritechnica szakkiállításon debütáló újdonság valójában egy jól felszerelt és „felspécizett” drón, amely 4 méter átmérőjű, az önsúlya pedig 80 kg.
Az eszköz alapjául a 8-rotoros Agronator octocopter szolgált. A teherként magával vitt műtrágyamennyiség legfeljebb 30 kg lehet. Az ehhez szükséges 50 literes tartály (illetve a komplett Draco kijuttató egység) pedig nem is olyan kicsi, mint első hallásra tűnik, hiszen starter műtárgyázásnál akár 2 hektárt is képes ellátni.
A Rauch már sikeresen túl van az első teszteken, ahol az eszköz előnyei rögtön kitűntek. A drón által elkerülhető a felesleges talajtaposás, és nedves földön is használható, hiszen nem kell megvárni a felszáradást. Emellett minden korábbinál hatékonyabb és pontosabb kijuttatást tesz lehetővé, vagyis csupán a kapacitását kellene megnövelni ahhoz, hogy széles körben elterjedjen.
A precizitást növeli, hogy aprólékosan megtervezhető az eszköz útvonala, és egészen kis menedzsmentzónák is kialakíthatók általa. A CultiCopternek is nevezett szerkezet a paraméterek beállítása után egy gombnyomásra elindul, és végrehajtja a feladatokat. Természetesen a munkaműveletek itt is dokumentálhatók, és az adatok analízisre továbbküldhetők. Az energiát két akkumulátor szolgáltatja, így a drón akár 40 percig is képes a levegőben maradni. A feltöltési idő csupán 20 perc.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: műtrágya, drón, precíziós gazdálkodás, Agritechnica, kijuttatás, Rauch
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?