
A környezetvédelem a kiegyensúlyozott fejlődést segíti
Hírek - 2017.10.18
A környezetvédelem a tartós, kiegyensúlyozott fejlődést segíti – mondta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Duna Stratégia Éves Fórumához kapcsolódó nemzetközi konferencián. A stratégia hatodik, éves fórumát október 18-19-én rendezik meg Budapesten.
V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a Duna Stratégia környezetvédelmi pillére három fő területet foglal magában: a vízminőség-védelmet, a környezeti kockázatok csökkentését és a biodiverzitást. Elmondta: félreértés, ha úgy értelmezik az együttműködést, hogy az a Dunáról, a folyóról szól, ugyanis az egy térséget, egy régiót kíván összefogni.
Az államtitkár emlékeztetett: a Duna régió felöleli a Duna vízgyűjtő területét, de túl is megy azon, hiszen olyan területek is a részét képezik, amelyek vízrajzi szempontból nem, de politikailag, gazdaságilag szorosan kapcsolódnak a térséghez. Rámutatott: nem véletlen, hogy a szeminárium programja jelentős részben a vízzel, a vízkezeléssel foglalkozik. A folyók kezelése, az árvizek elleni védelem, a víz biztosítása már most is a központi kérdések egyike. Félő, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásai miatt a víz jelentősége tovább nő majd.
Kifejtette: a tapasztalatok megerősítik, hogy különböző adottságokkal és ebből fakadóan sokfajta tudással rendelkező területek és országok esetében jelentős sikereket csak összefogással, együttműködéssel lehet elérni. Ma éppen ez a sokféleség, diverzitás adja a térség erejét – mondta el véleményét, majd hozzátette, a várakozások szerint a kapcsolatok erősödéséhez ez a szeminárium is hozzájárul a régióban.
A magyar EU-elnökség egyik kiemelkedő eredményeként az állam- és kormányfők 2011 júniusában végső jóváhagyásukat adták az Európai Unió második makro-regionális fejlesztési koncepciójának elindítására. A összesen 14 országot, köztük kilenc uniós államot (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) és öt unión kívülit (Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Szerbia, Ukrajna) összefogó Duna Stratégia 11 szakterületen hangolja össze a fejlesztéspolitikákat a régió megerősítése, összeköttetéseinek javítása, a környezetvédelem elősegítése és a jólét növelése érdekében. Hat évvel indulása után a stratégia főbb irányainak alakítása ismét Magyarország kezében van, mivel hazánk tölti be az együttműködés soros elnökségét és rendezi meg az éves fórumot.
Forrás: FM Sajtóiroda
Címkék: Európai Unió, környezetvédelem, konferencia, fejlődés, éghajlatváltozás
A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Tájékoztatás az állatok ártalmatlanításáról ragadós száj- és ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től